Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-18 / 12. szám
II. évfolyam. Nagykároly, 1911. márczius 18. 12. szám. Nagykároly és Érmellék POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Hil SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsey-nyomda r.-t.“) Hirdetések szintén ott vétetnek fel. (í Nyilttér sora 50 fillér. Felelős szerkesztő: RÉDE1 KÁROLY. Laptulajdonos : XÖLCSEY-NYOMDA R.-T. Megjelenik minden szombaton. A sajtóról. Irta: Nagy Zoltán. Az igazságügyi szervezet módosításáról szóló törvénytervezet 27. §-ának rendelkezése kapcsán, amely azt foglalja magában, hogy hírlapi közleményekben sem a nyomozat, sem a vizsgálat, sem a vádtanács határozatai szabadságvesztés büntető terhe mellett nem közölhetik, csupán a nyilvános főtárgyalás adatai és maga az Ítélet tehető közzé sajtó utján — sok szó esik manapság. Állandóan foglalkoztatja a szak- és napisajtót, sőt e napokban az újságírók egyesülete is küldöttségiieg járult az igazságügyminiszter elé, hogy megnyugtató illetékes magyarázatot nyerjen a tervezet ezen rendelkezéséről. Nem adathalmaz és vitaanyag szaporítás jellegével bír részemről ez alkalomszerű hozzászólás, hanem egy uj nézpont az, amely a megszólalásra készt azért, mert ezt a. nézetet és felfogást csak odavetve vagy egyáltalán nem hallottam abban a vitában, a mely a tervezet idézett szakasza folytán megindult és még egyre tart. Az 1848. évi sajtótörvény 14. §-a szószerint igy szól: „ki az országgyűlés, a törvényhatóságok, mindenféle törvényszékek és törvény által alkotott egyéb testületek iratait és azok nyilvános üléseit hir, szellemben és igazán közli, ellene a közlöttek tartalma miatt kereset nfern indittathatik.“ Ez a kijelentés ugyanazon törvénynem 1. §-ában lefektetett és ma már nemcsak széliében használt, hanem mindenkor alkalmasok azon dogmáiról, hogy „gondolatait sajtó utján mindenki szabadon közölheti és szabadon terjesztheti“ — képezik a közszabadság eminens jogainak azt a kiváló biztosítékát, a mely nélkül kulturképes nemzet el nem lehet. A szabadság, melynek helyes értelme, a kulturális és erkölcsi haszon, az jut kifejezésre a sajtótörvény idézett szakaszaiban. • Lassale már 40 esztendővel ezelőtt megmondta, hogy a zsurnalisztika kultur- fejlesztő és propagandát csináló eszközéből kapitalista vállalkozás lett. Minden okfejtés, magyarázat nélkül feltétlenül elfogadható ennek a megállapításnak a helyessége. Üzleti, vállábátok a sajtó orgánumok és üzleti érdeket képviselnek a lap alapítások. Vállalkozó és szegődött munkás, ez a két fél szerepelt abban a viszonylatban, mikor a gondolatot termelő vagy bérbe adta erejét, képességét és a vállalkozó, legtöbbször a lap kiadója megfizette azt. Ebből a viszonyból következett azután, hogy a sajtó munkásai A LAP ELŐFIZETÉS! ÁRA: Egész évre........................................8 korona. Fél évre ................................. . . 4 korona. Ne gyed évre..................................2 koron' Egy szám ára..............................20 fillér. Vt ' nem gyakran fizetett eszközei voltak cs. a lap vállalkozó érdekeinek és ez a v szony a magyarázata annak, hogy a sajt eltért eredeti hivatásától és üzleti magán érdek tultengése folytán alkalmazkodr voltjkénytelen a szellemi munkás, a munka adó utasításához. A hírlapíró nem az és úgy irta meg, amint valami a leiké ben megfogamzott, hanem úgy, amint azt a kiadó sikere megkívánta. Emellett az a körülmény, hogy az üzleti verseny, mint minden téren, úgy a hírlapirodalom terén is oly eszközökkel dolgozott, amely eszközök megválasztásával nem az össz- érdek szolgálata, hanem egyes emberek érdeke vezette. Ekként hullottak ki lassanként azok a pillérek, a melyek a hir, szellem és igaz közlés talapzatát megalkották; igy lett martaléka és prédája a sajtó az önös érdeknek. Hozzájárult ehhez a szabad pálya, a még szabadabb verseny, mely- lyel szemben sem a munkaadó és irodalmi munkás jogviszonyai szabályozva nem lévén, sem a hírlapírói kamara meg nem szerveztetvén: elkerülhetetlenné vált a reklám, szenzáció és érdektáplálta sajtó túlkapásai ellenében magasabb társadalmi állampolitikai és erkölcsi érdekből a sajtónak megrendszabályozása, a melynek egyik eszköze a törvénytervezet idézett rendelkezése is. Én már nevetek . . . Rescler Antal. Én már nevetek, mintha már mi sem fájna Érdekel már ismét minden, ami szép. Mégis, agy néha-néha, — nem tudom miért Egy különös érzés úrrá lesz felettem, hiába űzöm el, Újra visszatér. És mintha valamit keresnék. Mint aki egy hosszú, egy mélyálomból ébredett föl, Mint akinek egyszer fájt valami nagyon, Aki egyszer színes álmok után futott, szaladt, Akit magával vitt egy futó pillanat heve, Mint aki hitt, remélt mindenben vakon. Én már nevetek ismét. Milyen különös is! Ki tudja azt, mit takar, mit fed el mosolyom. Ki tudja azt, ha fakó arcomra mosolypirja szökik És én nevetek gondtalanul, bohón újra, Hogy én mosolygó ajakkal a letarolt mezőket [járom. Én csak nevetek újra, ha fanyar is mosolyom S keresztül gázolok nevetve a halál mezőkön is; Roncsok, holt-tetemek, mennyi véres iszonyat! S ha mégis futok, szaladok ebből a világból, Amikor fáradtan visszanézek: velem jönnekazokis. Pedig én már leróttam réges-régen azsoldot, Sírtam nevető ajakkal s nevettem már sírva Hol egyszer rózsa nyitott tavaszi, üde fényre Most egy vad orkán által pusztított vidéket látok Rámosolyg a játszi napsugár, mint koporsóra. Miért ne nevethetnék én is ? már úgy is elmúlt [a vihar, A nap is csak kisüt újra — a zivatar után Nem bánja, ha sugara pokol is az égő sebre. Mosolygok, nevetek én is, a sebekkel nem törődve, Legalább mig mosolygok: nem megyek uj álmok [után. Sírnék, de félek, hogy újra bánat-könnyeket sírok, Örömkönny még úgy sem hullott soha arcomra. Inkább nevetek azért százszor is sírva S lehet, ha még nagyon sokáig találnék élni: Csoda történne, s egy örömkönycsepp hullna az [arcomra. A szerencsétlen Csiszér Anikóról. Rideg szomorú idő vala. Csanádi Pál uram nagykertjében elsárgultak a fák, melyek között Csiszér Anikó csöndesen szedegette a téli veteményt a földből. Kelletlenül folydogált a munka s jól látszott a leány hanyag bab- rálásán, hogy a gondolatja és a keze nem egy helyen járnak. Megállott és felsóhajtott: — Istenem, istenem, bár csak felényire szeretne engemet, mint a hogy én tudom őt szeretni! De hát ki is törődnék egy szegény szolgáló leány szerelmével ? Megtörölte a szemét s neki fogott újból a munkának. Biró Sándort véletlenül éppen arra vitte útja, s a kerítésen kívül haladó mezei ösvényről dévajkodva bekiáltott: — Nagyot nőjj, Anikó! Mit dolgozol ? Csiszér Anikó felkapta fejét és zavartan pusmogott magában: — Né, ott jár a farkas, a hol emlegetik. Oda ment a kerítéshez. — Ej, de rosszul nézel ki hallod-e 1 — jegyzé m:g a legény. A leány csüggedten gyökintett fejével: — Beteg vagyok. — Mi bajod van ? — Sokat fáj a szivem, kivált éjjelenként. Nem tudok aludni. Biró Sándor elkaczagta magát. — Eredj a patvarba, ne figurázz! Az afféle űrinyavalya krinolinban szokott járni, nem szőttes fersingben. — Pedig úgy van, Sándor. Te nem hiszed, mert nem akarod. De meglásd, hogy nem élek én sokat. — Na, addig meg ne halj, a mig az új bor meg nem forrik. Mit innánk a virrasztóban ? A szegény leány fájdalmas mosolylyal nézett a legényre, ki maga is megbánni lát-
