Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-18 / 12. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 12. szám. Nem a felfogás, nem a társadalom az oka mindennek, hanem a kényszerítő szükség. Mert, ha maguk a hírlapírók elmulasztották megvédeni az egyéni, a családi, hivatali és társadalmi tisztességet, s bármi okból prédává tették a becsületet: joga van az államnak büntető megtorlás által figyelmeztetni őket, hogy a közszabadság nem szabadosság és hogy mások becsülete egyenértékű az élet és szabadság jogával. Március 15-ike Nagykárolyban. A magyar demokrácia hajnalhasadásának, a liberális eszmék születésének nagy napját meglehetős csendesen ünnepelte meg. Nagykároly város polgársága. A nagyszerű napot, mely szabadságot adott a népnek, éppen az a társadalmi réteg, melyhez legközelebb van, fogadta oly közömbösen és unottan, mint bármely másik hétköznapot. De jól esett látnunk ezen az ünnepnapon azt, hogy a szabadság eszméje nem halt ki a polgárság szivéből s hogyha nagyon is mélyen alszik: el fog jönni még az az idő, mikor e város polgársága tombolva, a márciusi ifjakhoz hasonlóan harsogó lelkesedéssel fogja megbecsülni azt a sok ifjan elmúlott életet, ami az ő szabadságát, mai jobb sorsát, szellemi es politikai felszabadulását. hozta. * A márciusi ünnepségek főbb mozzanatairól az alábbiakban számolunk be : A város külső képén alig-alig látszott meg a reggeli órákban, hogy ünnepelni készül. Lobogók csak a középületeken lengtek, magánházakon csak elvétve. Az üzletek kirakataiban nemzetiszinü szalagok és kis Kossuth-jelvények voltak láthatók. Az iskolásgyerekek mellükön nemzetiszinü kokárdával zászlók alatt már kilenc órakor a róm. kath. templomba mentek, a hol ünnepi mise volt, amelyen az összes hivatalok részt vettek. Ugyancsak ünnepi istentisztelet volt a református templomban is, hol Gy. Kovács József lelkész-vallástanár tartott magasszárnyalásu ünnepi szentbeszédet. Innen 11 órakor a polgárság a Polgári Kaszinóba vonult a főgimnáziumi ifjúság matinéjára, mely lelkesen folyt le. A hatalmas közönséget alig tudta befogadni a Kaszinó {nagyterme, ember ember hátán tolongott. A műsor bevezetéseként az ifjúsági zenekar magyar dalokat játszott igen ügyesen. A nemzeti dal eléneklése után egy igen kedves, a márciusi nagy nap jelentőségét egészben feltüntető kis színdarabot adtak elő az ifjak: „A szabadság ünnepe“ cimü egy felvonásos színjátékot, melynek szereplői közül különösen kitűnt a tanár urat alakitó Ligeti Imre; feltűnően értelmes előadásával'. A zenekar által eljátszott induló után ismét egy hatásos drámai dialog következett: „Az öreg honvéd“, Bállá Miklós alkalmi költeménye. Az öreg honvédet alakitó Járay József igen ügyesen élte bele magát nehéz szerepébe, melyből egy percre sem zökkent ki. A lélekemelő ünnepség rendezése Sróff Gábor és Braneczky József tanárok érdeme ; az előbbi a színdarabok betanításával, az utóbbi az ének és zenekar dirigálásával végzett igen hálás és minden elismerésünkre méltó munkát. Az ünnepség folytatása délután 4 órakor volt a Kossuth-szobottnál. Itt is meglehetős nagy számú közönség hallgatta végig az ünnepi szónok, Falussy Árpád beszédét. A jeles szónoki készséggel előadott beszédet mindvégig feszült figyelemmel hallgatta a közönség. Beszédében röviden végigfutott az egész magyar történelem kiemelkedőbb mozzanatain. Igen okosan fejtette ki, hogy miért éppen március 15-ikét ünnepli a magyar nemzet s rniért oly nagyjelentőségű ez a nap a nemzet életében. Érdekes volt beszédének az a része is, melyben Nagykároly város szülöttéről, a ' „tízek“ egyik lelkes tagjáról, Vasváry Pálról emlékezett meg, ki e város gimnáziumában 1 szívta magába a szabadság szeretetét. Beszéde végeztével a város polgársága nevében hatalmas babérkoszorút tett le Kossuth szobrára. Falussy beszédét megelőzőleg Kürthy Károly szavalta el igen lelkesen, nagy páthosszal „A szabadság ünnepén“ cimü saját — Könnyen beszélsz! Fából van a szived. Lásd, én egy pillanatra sem tudlak az eszemből kivetni. Még a templomban is vétkezem miattad, mert nem az istenre, hanem rád gondolok. Oh, mért nem lehet nekem helyetted szeretni! — Hiszen én sem gyűlöllek. — Nekem az nem elég J A fennhéjázó legény bölcselkedni kezdett : — El csak nem vehetlek, azt te is belátod. Én is szegény vagyok. Mit csinálnánk ketten? Két koldustarisznyából lenne egy koldus átalvető. És sietve távozott az ösvényen. A szerencsétlen Csiszér Anikó tompa kábultsággal tekintett utánna. A szemébe vágott kíméletlen szavak felbolygatták a vérét egészen. A teste is beteg volt, hanem a lelke még ezerszer betegebb. Hányta-vetette sokáig a dolgot s végre is csak mindig úgy találta, hogy ő az életben boldog soha sem lesz, soha sem lehet. S miért? Rút? Dologtalan ? Csapodár? Nem. Hanem a szegénység, az a szegénység ! . . . . E gondolat iszonyúan megégette lelkét. Valami lázitó szellemek azt súgták fülébe, hogy a boldogsághoz neki is van annyi jussa, mint a gazdagoknak, kiket az isten költeményét. A szobor elltti ünnepséget a dalárda által elénekelt „Szózat“ fejezte be. Az ünnepséget a Polgári Kaszinó nagytermében megtartott társas-vacsora fejezte be, amelyen közel 200-an vettek részt. Az ünnepi lakomán Csaba Adorján főispán is megjelent. A második fogás után kezében a Kossuth serleggel szólásra emelkedett választó- kerületünk országgyűlési képviselője, dr. Károlyi József gróf, ki rövid, de frappáns gyújtó hatású, mint Falussy oly helyesen jellemezte „klasszikus tömörségű“ beszédben adózott Kossuth Lajos szellemének. Kiemelte, hogy Kossuthban mindenki mást és mást bámul; -ő a következetesség mintaképét, a szenvedés napjaiban is hazájához hü embert csodálja benne és ezt a következetességet választotta ő is politikai pál/áján minta gyanánt Beszéde közben megjegyezte azt is, hogy bár a mai politikai helyzet meglehetősen sivár, de azért nem reménytelen. Ő bizik e nemzetben és hiszi, hogy még el fog jönni ismét március Idusa. A beszéd befejeztével a közönség percekig éljenezte a népszerű képviselőt. Majd a közóhajnak engedve, Falussy Árpád beszélt. Mint mondotta, jobb szerette volna,, ha az ünneplők Károlyi József lelkes beszédének hatása alatt, e beszéd minden betűjét elméjükbe vésve távoztak volna el a helyről, hogy mégis felszólalt, ennek egyedüli oka az, hogy éltesse a szatmárvármegyei függetlenségi párt nevében a kerület képviselőjét, gróf Károlyi Józsefet. Ezután a dalárda énekelte nagy tetszéstől kisérve a Talpra magyart. A társaság nagy része már féltizenegy órakor eltávozott a Kaszinóból, egy kis töredék azonban a hajnali órákig maradt együtt, kedélyes kvaterkázás közben emlékezvén meg a felejthetetlenül szép márciusi napokról. Az ízletes nemű összeállításáért, a pontos és rendes kiszolgálásért a tulajdonosnőt, özv. Fejes Fe- rencnét illeti meg a dicséret. A fentebb vázolt ünnepségeken kívül a a társaskörök és az összes iskolák is megemlékeztek március 15-ikéről; kivéve a polgári leányiskolát. Nem tudjuk, hogy a polgári leányiskola igazgatósága miért nem tartja március 15-ikét méltónak arra, hogy ezen a napon ünnepséget rendezzen? — k. — nem hagyott kora árvaságra, nem szorított panaszos idegen kenyérre. De hát mit csináljon, ha az a szegénység .... az a szegénység! ... . Fáradtan nyögött. — Szolgálnék szívesen hosszú esztendőkig ; dolog mellett töltenem a napot s éjszakát, csak az a jó Isten segitne valahogy! Legyintett a kezével: — Különben mit érnék én azzal! Mire valamicskét összekapargatnék: megvénülnék addig s nem volnék már előtte a szerelemre kedves. Tusakodott megint egy darabig. Egyszerre csak hevesen ielrettent bús merengéséből. Félő kémkedéssel hordozta körül tekintetét, s ajkai értelmetlenül mormoltak valamit. — Az rengeteg sok pénz! .... De még se tennék olyat. Maradjon csak ott a Csupor uram zsebében. Mélyet lélekzett s szemeit a mogorva égre fordította : — Uram, adj erőt! Ne vigy a kisér- tetbe . . . Lassanként leereszkedett a fekete alkonyat, s boldogot és boldogtalant egyaránt eltakart vastag homályával. Setét éjszaka lett, mely reggelre alig-alig tudott kiviradni valami nagy bajjal. A nap ki sem pillantott a lusta felhők alól, pedig megszék a könynyelmüen oda vetett sértő, durva tréfát. Hosszasan hallgattak. Csípős, hideg szél rázta meg fejük fölött a hervadó fa ágát. Csiszé.r Anikó szólalt meg hamarább: — Gombold be az ujjasodat, Sándor. Meghűlsz. Legalább ne légy beteg magad. — Nem áll az meg, galambom. El vannak már nyüve nagyon a gombházak. — Hát mér nem fordulsz hozzám, ha nincs, ki megvarrja? Vasárnap délután úgy sincs egyéb dolgom. S olyan örömest varrogat- nék reád. — Csakugyan ? — Minek kérded ? Te is tudod, más is tudja, hogy nincs a földön semmi, a mit neked meg ne tennék. — Aztán lesütötte szemét és a kerítésből kihúzott száraz vesszőt mélázva tördelgette reszkető kezével, mialatt halvány orczáján a kilobbant pirosság némán folytatta tovább a félbeszakadt lázas szerelmi vallomást. Biró Sándor restelkedve csóválta meg a fejét: — Ugyan ne izélj ! Megmondtam már százszor. A szenvedő leány szavai megáradtak a keserűségtől:
