Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-10-28 / 44. szám
2- k NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 44-ik szám. bárki is egy udvari tanácsosi címről is, egy paradicsom-ágyról is, képekről is, műremekekről is, melyeket előkelő sajtó szerzett gazdájának. Nem hiszem, hogy annak a közönségnek, amely azt a lapot olvasta, nagy érdeke lett volna azoknak a megszerzése. Dehát?! A publikumnak hallgatni kellett évekig kitűnő referádákat, amelyek olyan férfiakról szóltak, kik a címek birodalmában tehetőségek. És a végén is, mikor már a közönség kitűnőségeknek nézte azokat a férfiakat, akkor a laptól ugyanazokról a férfiakról hallotta a legrondábbakat. Igen ám, de közben egy igen szép cim, az udvari tanácsos átugrotta az árkot és szerencsésen az innenső partra ért. Ezek után nem csoda, ha egy pár ezer ember megcsóválja a fejét, ha a sajtó tisztességéről hall. Minden dolog személyektől függ. Tisztességes sajtót is csak tisztességes személyek hozhatnak létre. A sajtó katonái közé csak tisztességes ember bocsátható. A végső, utolsó nagy tisztulásra újabb generációt kell várnunk. Egy újabbat. De melyiket és mikor. Ki tudja?? Hinta. A polgármester jubileuma. Folyó hó 21-én, szombaton zajlott le az a kedves ünnepség, amellyel Nagykároly város polgársága és közönsége Debreceni István polgármestert 15 éves jubileuma alkalmával megünnepelte. A szépen sikerült ünnepségről az alábbiakban számolunk be olvasóinknak. A város már a reggeli órákban fel volt lobogózva; minden utca képe ünnepi díszt öltött és ünnepi hangulatot árult el. Este fél hatkor a városháza dísztermében volt a képviselőtestület diszközgyülése. A közgyűlésen ünneplő ruhában megjelent közönség zsúfolásig megtöltötte a dísztermet és annak karzatát. Hetey Ábrahám a közgyűlés elnöke néhány szóval ismertette a közgyűlés célját s aztán Csipkés András képviselőtestületi tag vezetésével Dr. Antal István, Berger Ármin, Bunda Miklós, Drágus István, Fézer János, Kaufmann Izidor, Magyar Károly, Marián Ferenc, Papp Lajos, Schuszterich Ferenc, Sternberg Mór, Strohmájer Ferenc és Dr. Vetzák Sándor képviselőtestületi tagokból álló küldöttség ment a jubiláns polgármesterért, akinek megérkezését dörgő éljenzéssel fogadta az óriási számú közönség. Hetey Ábrahám h. polgármester nehány meleg szóval üdvözölte a polgármestert, majd Csaba Adorján főispán a következő tartalmas beszédben adta át neki a legfelsőbb kitüntetést tartalmazó királyi kéziratot: Nagyságos Polgármester Ur! Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! A városokat a város alapítások kezdetén védett helyen építik. A kereskedelem és ipar itt koncentrálódik. Nemzeti királyaink privilégiumokat adnak a városnak, hogy fejlődésüket előmozdítsák. Nemzeti szempontból ma még inkább domborodik ki a városok fontossága. A kormány folyton fejleszti. A mai korban azonban a fejlődés a város polgárságára van utalva. A fejlődés nem maradhat el, ha összhang van a vezető és a polgárság között Nagykároly városa megmutatta, hogy egy város saját erejéből is előre tud haladni, sőt haladása csodálkozást kelt. Nagy szeretetnek kell a polgárság szivében élnie, hogy magára hagyatva, misszióját ily derekasan teljesítette. A kik láttuk ezen cél érdekében küzdeni a polgárságot, elismerésünk jeléül meghajtottuK a zászlót a polgárság s annak vezetője, a polgármester előtt. Debreczeni István neve a város évkönyveiben soha ki nem törölhető sorokkal lesz beírva. Általános tapasztalat, hogy a kultúra bajnokai nagyobbrészt elismerés helyett hálátlanságot tapasztalnak. Nagykároly közönsége szeretetével, tiszteletével adózik annak a férfiúnak, aki 15 évig szentelte életét a város fejlesztésére. A mai ünnepély, a melyre nem vágyott, meleg szeretettel tölti el szivét. Meg vagyok győződve, hogy ez a kitüntetés és a polgárság szerétete biztosit arról, hogy kötelességednek eleget tettél és hivatásodat betöltötted. Az Isten hosszú életet adjon neked a polgárság szeretetét továbbra is tartsa meg, hogy munkásságodat még sokáig érvényesítsed a város javára 1 Az éljenzéssel több Ízben megszakított beszéd után átadta a főispán az ünnepednek a kir. tanácsosi címet tartalmazó okiratot. Percekig tartó éljenzéssel kitöltött szünet után Dr. Vetzák Ede képviselőtestületi tag emelkedett szólásra és az alábbi tartalmas beszédet mondotta el a város képviselőtestülete nevében. Nagyságos _ POlgái mester ur! Mélyen tisztelt Ünneplő közönség! A polgári erények dicsőségét ünnepeljük ma. Nagykároly város önzetlen szolgálatában eltöltött 15 esztendő' munkásságát és eredményét méltatjuk most. 15 esztendeje múlt annak, hogy Nagykároly város képviselőtestülete egyhangúlag és nagy lelkesedéssel a mi köztiszteletben álló polgármesterünket a polgármesteri székbe ültette. A polgármesteri szék megüresedésekor nehéz helyzet előtt állott Nagykároly városa ; a modern átalakulás szüksége által előidézett nehéz helyzet előtt. A haladó élet követelményei elengedhetetlenül megkívánták, egyrészt, hogy a város falusias külső jellegéből kiemeltessék, másrészt, hogy a város az intenzív belső fejlődés útjára lépjen. Mindez azonban végtelenül nehéz volt, mert az anyagi eszközök jóformán teljesen hiányoztak hozzá. Nagykárolynak, ennek a kevés vagyonnal biró, csaknem tisztán a polgárainak áldozat- készségére utalt városnak nem közönséges tehetségű és igyekezető emberre volt szüksége, hogy az átalakulás nagy munkája sikeresen, a lem vészviharos munkáját. Mint ragyogó üstökös tűnt fel Rákóczi, akinek a „recrudescunt inclitae gentis Hungáriáé vulnera“ kezdetű hires kiáltványa úgyszólván máról-holnapra fegyverbe állította a dicső szabadsághősöket. S a gazdasági romlást hozott napóleoni háborÚK felhőbe burkolt fényes csillagként felelevenítették egy nagy tettekre született harcias nemzet minden glóriáját: s ott látja a jelent, amely sivár és kegyetlen. Nem lelkesíti már a dicső múlt tudata, nem tudja életrekelteni a jövő reménye, ereje aláhanyatlik s vésztjóslóan rebegik elhaló ajkai: „Régi dicsőségünk hol késel az éji homályban ?“ De haliga! Mintha a messzi távolban a szférák zenéje csendülne meg s megszűnne a halálmadarak vésztjósló vijjogása. Hát a nemzet nem halt meg ?! — — — — — — — Nem!!! A nemzet él, csak mély álomba merült, amelyből lassan-lassan kezd már ébredezni. Felriad s újjászületik az irodalomban. Egy fájdalmában és kétségbeesésében tobzódó kor jeremiádhangulata csendül meg a nagy költő szavaiban, amelyek már nem pusztán az elkeseredés, hanem a biztató jövőnek prófétás ihletű szavai : Még jönni fog, még jönni kell Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán. Vagy jönni fog, ha jönni kell A nagyszerű halál, Hol a temetkezés felett Egy ország vérben á l. Megnyílnak a nemzet őserői. A politika, az irodalom megszüli a maga halhatatlanjait, kik példájukkal, odaadó buzgalmukkal egy eredményében és hatásaiban kiszámihatatlan boldog kor rajongó előhírnökei. Mint tündöklő csillag az égen jelenik meg a nemes áldozat- készség, az ideális szabadság és hazaszeretet megtestesült hérosza, gróf Széchenyi István, hogy lángszavával felrázzá a nemzetet gyötrő tespedéséből, hogy alkosson nagyot és maradandót, teremtse meg végre valahára e sokat hányatott nemzet boldogságát. Lázas tevékenység folyik mindenfelé. A lelkesedés, a hazaszeretet, az áldozatkészség, a tudás életerős szikrái egy áramban egyesülnek, hogy valóra váltsák a boldog Magyarország álmát. A megújhodás fényes korszka következett most, melyben a magyar nyelv ősi jogai elkeseredett parlementi ha.c után érvényesültek, megindult a gazdasági fejlődés is, hogy necsak hatalmassá, hanem gazdaggá is tegye ezt a nemzetet. A korszakalkotó nagy müvek neves és névtelen héroszai egy eszmében csoportosultak, hogy a hálás utókor ércnél maradandóbb emléket állíthasson nekik. S itt van az a pont, ahol a nagy eszmék martalékává lettek a lelkesedésnek. A vezető szempontok egysége szenvedett csorbát s a fényesen induló megújhodásnak át kellett esnie a vérkeresztségen. A függetlenség eszméjének fenkölt gon- dolkozásu harcosai a sok martirságon keresztül ment Kossuth Lajossal élükön előbbrevalónak tartották a független magyar hazát a gazdag, hatalmas magyar hazánál. A nemzet két pártra szakadt, melyben a függetlenségi eszme győzött. Az európai államokon végigszáguldó francia forradalom tüze lángra lobbantotta a szabadság szent eszméjét és a szabadság mámorától ittas tömeg megteremtette március idusát s ezzel a magyar nemzeti állam kiépítésének alapját vetette meg. Felvirradt hát a szabadság derengő hajnala, fénye besugározta az országot s derült eget varázsolt a magyar alkotmányosság felé, hogy annak jótékony hatása fel- üditse, életre keltse a nagy reformok termékeny csiráit. De miként gyakran a verőfényes nyári napon a hirtelen tornyoló sötét fellegek orkán- szerű vihart támasztanak, hogy megsemmisítsék egy pillanat alatt a természet ragyogó szin- pompáját s romba döntsék öntudatos munkás kezek fáradságos munkáját, úgy csapott le a vihar is a magyar szabadság verőfényes napjára. A tobzódó reactió véres kezekkel rombolt; megszámlálhatatlan neves és névtelen vértanúit teremtette meg a magyar szabadságnak. A reactió azonban erősebb volt s igy hullt porba Világosnál a magyarság virága. Ami ezután következett : Az sötét lap a nemzet történetében. A A diadalmámortól ittas reactió bitóra vitte legjobbjainkat, megfosztotta mindentől nemzetünket: ismét egy korszak, amelynek viharos gyötrelmei úgy látszott, hogy még a kétségbeeséstől is megfosztják a nemzetet. De a nemzetnek nem ez volt a végzete: az elnyomatás keserű napjaiban is voltak nagyjai, akik reméltek. Reméltek azzal a szívóssággal, amellyel tombolt a reactió, azzal a fanatikus hittel, hogy a Gondviselés nem engedi elsenyvedni a nemzetet, azzal a kétségbeesett erővel, amely még a haldokló előtt is felgyújtja az élet nemes szikráját. S mi lett a vége? A nemzet és királya megértette egymást: kibékült; azóta fejlődött a nemzet azzá, ami most s a második évezred küszöbén büszke öntudattal vallhatta magát nagynak és magyarnak. Az egész történelem pedig tanulság számunkra: ha őseink magasztos eszméiket az ifjúkor lelkesedésével, a férfikor higgadtságával s az öreg kor bölcsességével kezelik, sokkal hamarább és eredményesebben értek volna célt. Le'gyen ez örökös memento számunkra : hisz. A nagy világon e kívül Nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, .Itt élned s halnod kell.
