Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-02-04 / 6. szám
2-ik oldal. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 6-ik szám. Itt van mindjárt például a Gaál József szobrának ügye. Azért aludt e', mert a szobor felállításához nem volt meg a város polgárságában a megfelelő anyagi áldozatkészség. A szegény ház is igen szánandó állapotban van; bizony a Népkonyhában sem jut minden éhezőnek kenyér. A város szegényei majdnem megfagynak, de azért senkinek sincs eszében, hogy gyűjtene egy kis tűzifára valót stb. Hogy pedig helyi kulturális czélokra sem áldoz Nagykároly polgársága, ennek ékes bizonyítéka az, hogy a már tető alatt levő konviktusra való gyűjtés sem valami fényes anyagi eredménnyel végződött és hogyha egy nemesszivő főpap nem tett volna e céira nagyobb összegű alapítványt, sohasem lett volna a konviktusból semmi. Kérjük Nagykároly polgárságát, hogy jó szivét, áldozatkészségét ilyen és ezekhez hasonló helyi intézmények anyagi támogatásával mutassa ki és ne támogasson olyan idegen intézményeket, amelyek valóságban nem a jótékonyságot szolgálják, hanem a vezetők hiúságát s ami még rosszabb egyes vállalkozó szellemű üzletemberek és a jótékony intézmény alkalmazottai anyagi eiiátását! Hová építsük az uj pénzügyi palotát? E czimmel jelent meg e lap 3-ik számá- mában egy sok jóakarattal megirt czikk, az uj pénzügyi palota hová leendő elhelyezéséről. Hogy jóakarattal lett az megírva, beigazolta azzal, hogy akar pénzügyi palotát építeni Nagykárolynak és pedig mentöl gyorsabban auar, nehogy Szatmár tovább is okvetetienkedjék De a kivitel módozatát szerintem nem választotta meg szerencsésen a czikkiró akkor, amidőn jó Köszeghy György uram. — Olyan édes és olyan szomorú dolog volt hallania ifjú leányajakról az agg úrnőnek az ő ifjonti bübáját dicsőítő zengzetes strófákat. „Amikor nug csillogót sok drágakő násfás mellében, fénylettek a gyémántok szép fejkötőjében.“ És ha sirva-vigadó barátkozásra gyülekezett Bercsényiékhez a rodostói társaság, a ház úrasszonyának jobbkeze volt az eleven kis poétasarjadék. Katonai szigorúsággal rendelkezett a konyhán és üde jókedvvel, pajkos csicsergéssel forgolódott, kínálkozott az ebédlő- házban a vendégek körül. Különösképen pedig az édes aranyos Mikes bácsi körül. Az ő számára mindig ott volt egy izletesebb falatja, amit a tulajdon rózsás kacsóival tett a tányérra : ő hozzá mindig volt egy pajkosabb szava, egy édesebb, melegebb mosolya. És amikor Rodostó rózsaligetei virágba borultak, bizony egy-egy csinos bokrétácska is ott illatozott mindig a Mikes bácsi tányérja mellett . . . Meleg lágymosolyra, édes csicsergésre rózsák illatára: hol a vér, mely fel nem pezsdül ? Hol a szív, mely meg nem dobban . . . Jó mikes Kelemen uram is csak arra ébredt egy szép május reggelén, hogy szivében lopva, titkon fészket vert egy zengő madár, a szerelem . . . Abban a nemes nagy szívben, amelyet eleddig egészen a fejedelem iránt való eszményi rajongás töltött be, most hirtelen valami sohsem érzett melegség és végtelenül édes bizsergés támadt . . . És az imádott hős félisteni alakja mellett ott ringatózott már szelíden, annak a rajongó la Dr. Serly-féle telken utczanyHússal kombi- máivá akarja azt felépíteni és pedig azon indokolással, hogy ezzel Nagykárolynak egy régi álma is megvalósulna, t. i. a vasutig egy sugárút létesülne. Kérem, ez a valamikor igen életrevaló és szép idea, ma már utópia. Utópia pedig azért, mert egyrészt a szükséglendő kisajátítások sorozata oly horribilis összegbe kerülne, amelyet a magánvagyonnal nem rendelkező Nagykároly város ki nem birna. Hiszen tudjuk mindannyian, hogy az utóbbi 6—8 év alatt“ a telkek értéke csaknem 10G°/o-al emelkedett, ott pedig nem egy értékes csűr és istálló, valamint a Bing-féle faraktár egy része kerülne kisajátításra. Másodszor a kivánt czél, a miért tulajdonképpen az óriási költség megtétetnék, nem éretnék el, mert abból az indóházig vezető sugárút sohasem lenne. Ugyanis az uj indóház, a most már rendezett és szépen épülő Kálmán, illetve újabban Arany-János-utcza torkolatába fog felépít- tetni és igy a város régi álma ezzel a tervvel teljesedésbe úgy sem menne. Hanem igenis, ha minden áron sugárutat akarnak kapni az indóházhoz, azt nem igy, hanem a Kegyesrend tulajdonát képező nagy kertnek a keresztül- vágásával érhetjük el. A mi az ismert nehézség daczára is sokkal könnyebben volna keresztülvihető, mint ez. De hogy a tárgytól el ne térjünk — a mennyiben nem uj utczanyitásról, hanem uj pénzügyi palota építésről van szó — ezen uj pénzügyi palota a Dr. Serly-féle telken utcza- nyitás nélkül is elhelyezhető, sőt talán ott csakis igy helyezhető el. Mert ha abból a telekből még egy utcza is kihasittatik, úgy nem marad hely pénzügyi palotának. Mig igy az utczával szemben, igen ' szép palotát lehetne oda építeni. De hogy reflektáljak a czikk többi érdemi részére is, tekintettel arra, hogy a nagy zsidóház — miként a czikkiró nevezi — és a Papp szívnek kristálytiszta mélységein egy harmatos gyönge virágszálnak képe is: a kis Kő- szeghy Zsuzsikáé. Ha volt vendégség, ha nem volt, hiva és hívatlanul is mindennapos látogató lön ezen túl a Bercsényi-portán Mikes uram. A reggeli ájtatoskodás után, az udvari kápolnából egyenesen odavezetett útja. — Hozta Isten, édes, aranyos Kelemen bácsi — szaladt fogadására Zsuzsika — mi jót hozott énnekem ? — Semmit, picziny kis madaram, vagy még annál is kevesebbet; csak jó magamat la . . . volt a rendes válasz. De Zsuzsika ezzel a semmivel is megelégedett volt, mert egyszeribe olyan hangos jó kedve kerekedett mindig Mikes uram jöttére, hogy csak ügy zengett belé a kis örmény palota. Ki nem fogyott a pajkos, bohó kérdezősködésből, kaczagásból, nótázásból. Csengő édes hangján csak rá-rákezdett arra a bájos virágénekre, a Mikes kedves nótájára : Ne menj el Galambom, Ne repülj el tőlem, Rakok puha fészket Rózsafa — erdőben . . . És mig a ház ura, labanczok hijjában, jobb sorsra méltó virtussal Rodostó erdeinek vadjait üldözé künn a halmos-völgyes határban, odahaza az asszonynép, Bercsényiné és meghitt barátnője, Kajdacsiné asszony meg a kis Zsuzsika, Mikes urammal szellemes tercierével enyhitgeti a hosszú napok egyhangú unalmát. Az ifjonta világszép Bercsényiné bájait bizony kegyetlenül tépegetni kezdé az Béla, Szabó Pál-féle telek tényleg igen költségesek lennének, a Jakabfi telek pedig — amely valószínűleg a legkedvezőbb árban volna megszerezhető — czikkiró szerint távol fekszik és igy nem alkalmas finánczpalotának, a Takarékpénztár Egyesület pedig nem hajlandó eladni a telkét: nincs más hátra, mint újabb szemlét tartani a városban és keresni egy oly helyet, amely olcsó, de amellett alkalmas is legyen pénzügyi palotának. Mielőtt azonban ezt tennök, a jelen lap 4-ik számában leközölt ide vonatkozó észrevételre kell kiterjeszkednem, amely szerint a mostani járásbirósági épületbe kellene elhelyezni a pénzügyigazgatóságot; a járásbíróságot pedig az uj törvényszéki épületben ... ha lesz?! Ez a terv már többször felmerült az illetékes egyének előtt, de mindannyiszor levétetett a napirendről, mert három akadálya van ezen terv keresztülvihetőségének. Az egyik, hogy még nincs törvényszékünk és igy a járásbíróságot nincs hova tennünk; a másik, hogy még egy emeletet okvetlenül kellene ráhúzni, mert igy ott el nem fér a direktió és végül meg kellene nyitni a közlekedést (átjárást) a templom kertjén keresztül a Könyök- utczával és az épület közepén — a főbejárattal szemben — lévő és régebben is lépcsőháznak használt telekkönyvi épületet ismét átkellene alakítani lépcsőházzá, alatta nyílt átjáróval, amely a főbejárattal egy szép direct átjáróval (járdával) volna összekötendő. Természetesen ez esetben elkasszirozandók volnának onnan a vármegye udvarát úgyis csak eléktelenitö istállók. Mindez azonban igen költséges lenne úgy, hogy abból a költségből éppen kitelne egy uj pénzügyi palota. És ha meggondoljuk, hogy Nagykárolynak az is egyik érdeke és pedig főérdeke, hogy a Pénzügyigazgatóságot anyagilag is ide kösse, hosszab időre, — felmondás nélkül, avagy magas kötbér mellett — kikötött elmúlás fuvalma. Gyöngült, fogyott, senyvedt a nagyasszony napról-napra. És olyan édes megnyugvással töltötte el az a gondolat, hogy szive kis Zsuzsikáját, ha már távoznia kell ama más világok felé, a Mikes Kelemen nemes, hü szivére hagyja itt. Rajta is volt, asszonyi apió kedves furfanggal elő is segité, hogy a két egymáshoz vonzódó szív valósággal egybe is forrjon. Mikes éles szeme észre is vette ezt, hálás is volt érte. Órák hosszat mulattatá a kegyes matrónát az el- virágzott szép idók illatos emlékeivel . . . Amikor Zsuzsika belefáradt az olvasásba, ő vette át a szerepet és könyv nélkül szavalta tovább a Vápi Vénus lágyan folyó, hízelgő verseit. Szívesen, édes örömest tért vissza napról-napra a már néki szörnyen unalmas, százszor agyondicsért agyonkoptatott múltba. — Bercsényiné elvirult múltjába — azért a bimbózó, igéretteljes, édesen sejtelmes jövőért, ami a Zsuzsika bogár szeméből, édes gerlekaczagásából nevetett feléje. Ah, különösen az a beszédes meleg kaczagás, ahogyan senki más nem tudott kaczagni, az babonázta meg végképpen a szegény borongó Mikes bizalmas jó szivét. Dehogy gondolt ő arra, hogy abban hamisság, tettetés lehetne. És ki tudja, akkor nem is volt még talán . . . De kései szerelmének imigy szépen lombosodó bokrát egyszerre csak fonnyasztó vihar tépte meg. Ugyanaz, amelyik Bercsényiné élete fáját kettétörte. A nagyaszony halála után vége lett az idillikus, édes pásztoróráknak. A társaság előtt bezárult a Bercsényi-ház kapuja és Mikes is ha be-benyitott: nem fogadta már a regi
