Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-12 / 33. szám
33. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 3-ik oldal A nagykárolyi piac drágasága. Gazdasszonyok levelei. Igent tisztelt Szerkesztő Ur! A Nagykároly és Érmellék felhívását én is magamévá tettem, s engedje meg, hogy szerény véleményemet én is megkockáztassam. — Azt hiszem, hogy a mai drágaság okairól mi gazdasszonyok saját :apasztalatainkból merítve mondhatunk el legtöbbet, ami a gyakorlati kivitelben eredményre vezethet. Első sorban is teljes mértékben igazat adok a niult számban közölt levél Írójának, hogy a mi piacunk egyike az ország legdrágább piacának. És ez szinte érthetetlen 1 Oly vidéken lakunk, a melynek minden kis zuga annyit juttat a gondozó és vele foglalkozó lakóinak, hogy az egész országban alig van jobb termő vidék. Osztom a levél írójának azon véleményét is, amely az élhetetlen tulljcitálásban, helytelen szabályrendeletben találja a baj okát, de én ezekhez még hozzáfűzök valamit, aminek orvoslását épen olyan szükségesnek találom, mint az előbbi kettőét. Van egy rettenetes hiba leányaink nevelése körül. Mi gazdasági állam lévén, hiányzik leányaink gyakorlati nevelése oly értelemben, hogy ezen lehetne gazdaságunkat megtalálni. Már a falusi úri, sőt nem úri csak jobb módú asszony' sem neveli leányát gazdasszony- nak. Tanítónőt, hivatalnoknőt képeztet belőle, pedig ez jobban megilletné a városi tisztviselői kar leányait, akiknek ritkán jut az a szerencse, hogy szüleik nagyobb gazdasággal rendelkeznek. Ha ezek a falusi jobb módú családok leányai arra volnának nevelve, hogy a gazdasági kört ismerjék, kedveljék, mennyire más viszonyok állanának azonnal elő. Saját érdekeiket is előmozdítanák s előmozdítanák a mienket is. Emberszeretetük megsúgná nekik, hogy a mit a gondviselés nekik osztályrészül juttatott annak feleslegét olcsó árban juttassák el nekünk, honfitársaiknak. Vége volna a fölöseges elpazarlásának, vége volna élelmiszerek vándorlásának egyik kézből a másikba, mig azok hozzánk szerencsétlen városiakhoz eljutnak, a kik mindig harmad-negyed kézből szerezzük be horribilis árért szükségletünket. S éppen az árunak a termelőtől a fogyasztóig való vándorlását tartom én a drágaság egyik fő okának. Ma már dolgozni jóformán senki sem akar, s épen a közönséges népnél terjedt el legjobban ez a veszedelmes tünet. Mindenki a lehető legkönnyebb, de mégis legkellemesebb, a legtöbb hasznot hajtó megélhetési módot keresi. A jelszó: keveset dolgozni, sokat keresni. Felcsapnak elárusítónak. A gazdasz- szonytól megveszi egy tehetségesebb főelárusitó, attól egy másik alelárusitó, majd egy kofa, s ez viszont eladja egy-egy sarki kofának — s igy természetesen mindegyikük ebből élvén, nekünk kell rá hasznukat megfizetni. így aztán kényelmes munkával, egész napi üléssel köny- nyen keresi meg kenyerét. Ez az oka aztán annak is, hogy alig lehet napszámos asszonyt, vagy embert kapni, vagy ha kapunk is, olyan magas bért kérnek, hogy alig győzzük megfizetni. Kapja meg a termelő tisztességes hasznát, ez ellen nem lehet kifogásunk, szívesen megfizetjük neki, de nem szívesen tartunk egy ingyenélő hadat, mely abból élősködik, hogy elhalászva előlünk — mindent, tetszés szerinti üsszegért kényszerítse ránk a szükségeseket, ha élni akarunk. Még csak a piac szervezetlensége, rendezetlensége és az erélyes felügyelet hiányára akarok egy példát felhozni. Mintegy két évvel ezelőtt tötént meg velem, hogy egy helybeli elárusitónőtől vásároltam 12 fillér árát és 2 koronással fizettem. Mig ő a visszaadandó összeget számolta, egy ismerősömmel váltottam nehány szót. Azután visz- szafordultam s kértem a pénzemet, mire nagy felháborodással, rikácsolva fordult nekem, hogy ő már egyszer visszaadott s nincs semmi beszélni valója velem. — A felügyeletet teljesítő rendőrhöz fordultam, azonban hasztalan volt minden, bizonyítani nem tudtam, pénzem odaveszett. Nem tudom ugyan, de biztosra veszem, hogy másokkal is előfordult már hasonló eset, de ők is, mint én, nem tehettek e yebet, mint hallgattak, pedig ha több ilyen esetről egymás közt is tudomással bírnánk, könnyebben tud*- nánk az ilyen elárusítóval szemben orvoslást találni. Így nem elég, hogy az elárusítók a közönséggel szemben úgy járnak el, ahogy akarnak, az árakat tetszés szerinti magasságban szabják meg, hanem' még ilyen módon is kizsákmányolnak bennünket. Több összetartás, erélyesebb felügyelet életrevalóbb piaci rendszabályokra volna véleményem szerint szükség, s akkor ha nem is sikerülne teljesen orvosolni a bajokat, legalább némikép védhetnénk érdekeinket. A szives közlésért fogadja a Szerkesztő Ur köszönetemet, maradok tisztelettel Cs . . . né. A társaskocsiról. Alig egy é.e, hogy olyan momentum vonta magára figyelmünket, ami örömöt okozott nekünk, mert városunkat és a vállalatot tekintve azt kellett mondanunk: nini Nagykároly halad, fejlődik, nő a városi jellege. Ez a momentum a társaskocsi vállalat megindulása volt. Olyan színben tűnt fel ez a vállalat, mintha azt akarná mondani, hogy Nagykároly forgalma élénkül növekszik. is teljesíteni akarják, részben nem marad más hátra, mint ennek minél előbb való eszközlésére inteni a vállalkozókat, akik különben elég élelmes emberek ahhoz, hogy a vállalatot, ha csak egy kicsit is pártolja a közönség, megbukni ne hagyják. Sajnálnánk, sőt határozottan féltjük ezt a vállalatot attól, hogy valami baj találja érni. Lehetnek ugyan esetek, amikor hosszabb időn át rosszul megy, de ezért visszariadni nem szabad, mert — mint eddig is tapasztaltuk — a nagykárolyi közönség nemcsak ezzel, hanem minden más dologgal igy van : egyszer felkapja, aztán otthagyja, majd megint visszatér hozzá. Tehát csak kitartás kell, semmi más. A vállalat nem rossz. Akkor pedig megérdemli, hogy gondosabban foglalkozzanak vele, esetleg még mindig áldozzanak rá, de minthogy a mostani idők még mindig a megalapítás és megszilárdítás napjai, nem szabad megijedni egy kis tulkiadástól, mert alapos vállalat, egy kis ráfizetést eleinte megérdemel, hogy annál busásabban adja majd azt vissza későbben. A közönség meg fogja szokni, az emberek rájönnek, hogy erre nagyon is szükség van Nagykárolyban és léte lassan és észrevétlenül teljesen meg fog szilárdulni. Kár volna érte, ha meg bukna és úgy látszik, hogy erre nem is kerül sor. A fenti hátrányok korrigálását azonban nemcsak a közönség, hanem a vállalat érdekében is szükségesnek és fontosnak tartjuk s ezért felhívjuk ezekre a vállalkozók figyelmét. Hogy mennyire van ez igazolva, azt bajos volna megállapítani. Annyi azonban bizonyos, hogy a társaskocsi nagyon vegyes körülmények közöd robog végig a város utcáin. Van úgy, hogy napokig mindig üresen látjuk baktatni. Nem akad ember, aki igénybevegye. Máskor még folyton zsuffolva van és képtelen befogadni a túl nagy számban jelentkező közönséget. Minthogy ma is él és fenntartja mind a két járatot, mindennap ott látjuk rendes utján s a rendes időkben, azt kell hinnünk, hogy végeredményében mégis egészséges vállalat és azt is reméljük, hogy mégis csak igaz, amit megindulásakor feltételeztünk: Nagykároly forgalma nő, élénksége emelkedik. Van azonban néhány megjegyzésünk a vállalathoz és azt hisszük, hogy tanácsaink meghallgatása és teljesítése előnyére volna „ vállalatnak. Nem vagyunk szakértők a dologban sigy nem tudjuk, lehet-e, de ha igen, elsősorban az ellen kellene tenni valamit, hogy a kocsi ablakai ne zörögjenek olyan borzasztóan. Gyöngébb idegzetű embert valósággal megvisel, beteggé tesz az a pokoli zenebona, amit a kocsi ablakai a hajtás alatt véghezvisznek. Azt hisz- szük ez ellen lehetne tenni valamit, mert hiszen vannak hasonló kocsik, pl. a szállodai omnibuszok, a melyek szintén ablakosak és mégsem zörögnek annyira. A másik hibát kezdetben abban láttuk, hogy csak négy ló van a két kocsihoz, nem pedig nyolc s igy ez a négy felváltás nélkül egész nap robotolni kénytelen, ami majdnem tönkreteszi a négy szegény párát. Minthogy azonban tudomásunk szerint a vállalat haladásával rövid idő múlva ezt a vállalkozók amúgy Kereskedő tanonciskolánk értesítője. Mint a Nagykárolyi Kereskrdő-társulat hivatalos közlönye nehány szóval meg akarunk emlékezni a kereskedő-tanonciskola ez idei ér- tesitőjéről. De meg egyébként is a kereskedelem, a kereskedelmi élet az egész müveit világon oly óriási fellendülést nyert, a nemzetek életére, fejlődésére, jólétére oly hatalmas benyomást gyakorol, hogy mindazt ami annak fejlődését előidézi, nagy gonddal és odaadással kell szemügyre vennünk. Előidézheti pedig elsősorban a müveit és hivatása magaslatán álló kereskedő osztály. Ezért, ennek tudatában törekszenek nagy, kereskedő nemzetek arra, hogy a kereskedelem munkásai lehető legtöbb műveltséggel bírjanak s hoznak óriási áldozatokat a kereskedelmi alkalmazottak boldogulására. Tudják e nemzetek, .gy egy nép gazdasági erejének kereskedelme a mértéke, hogy annak fejlesztése az ország erejét növeli, teremti meg az olyan társadalmi osztályt, mely gazdaságánál fogva elsőrendű adóalanyul szolgál s azért nagy súlyt helyeznek e társadalmi osztály szaktudásának és intelligenciájának megteremtésére. Mint sok minden egyéb dologban, ebben a tekintetben is visszatartott bennünket a mostoha sors. Ami kicsiny és kezdetleges kereskedelmünk van, az is újabb keletű s kénytelenek vagyunk a külföldtől tanulni. Évszázadok mulasztását kell pótolnunk, nagy munka vár reánk, de nem késhetünk egy percet sem, minden eszközt jól fel kell használnunk, hogy a nyugati nagy kereskedő és iparos államokat csak némikép is megközelíthessük. Ma már elsősorban az állam az, aki a kereskedelmi szakoktatás kötelezettségének kreálásával rámutat arra, hogy a kereskedői pályán is a boldogulásnak legelső feltétele a tudás, a szakértelem. Igaz ugyan, hogy a szakismeret elsajátítását a tanonciskolák nem nyújthatják, de ez az iskola is nyújt alapvető, hasznos isAz Első nagykárolyi cipészek termelő csoportja szives tudomására hozza n. é. vevő közönségnek, hogy Nagykárolyban, gróf Károlyi György-tér 10. szám alatti üzlethelyiségében saját készítésű férfi, női és gyermek box, sevró bőrből készítve — dúsan felszerelt raktárt tart. Mérték szerinti megrendeléseket elfogad úgy helyben mint vidékre mindennemű cipők és csizmákra. Javításokra különös gond fordittatik. Elv: jó munka, szolid és pontos kiszolgálás ! Szives pártfogást kér tisztelettel: az Első nagykárolyi cipészek termelő csoportja.
