Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1911-06-24 / 26. szám

II. évfolyam.

Nagykároly, 1911. junius 24.

»26. szám.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagykároly, Széchenyi-utcza 20. szám. („Kölcsev-nyomda r.-t.“)

I sí Hirdetések szintén ott vétetnek fel. j t Nyilttér sora 50 fillér.

■' Az áStíilíEos házbéradó mizériái.

\ V (Vk.) Az uj adótörvények életbe lép- 4 tetése folytán, mivel a városi közigazgatási kerületek újból nem osztattak be kétségtelenné vált, hogy Nagykároly város egyrésze általános házbéradó alá fog tartozni.

Az adótörvényeknek a képviselőházban történt elfogadása után a kihirdetésig volt ugyan annyi idő, ami alatt a városi közigazgatási kerületek akként lettek volna beoszthatok, hogy legalább egy évtizedre az általános házbéradó veszedelme a város feje felett megszűnt volna. Ez irányban azonban a szükséges előterjesztés megtétele el- mulasztatott és igy reászakadt a város egy részére a 100'Yo felüli pótadó összes nyomorúságán felül még az általános házbéradó veszedelme is. Azok, akik a város mostoha viszonyait ismerik, akik tudják azt, hogy az építkezés a pótadó óriási nagysága miatt mily csiga lassúsággal halad, azok előtt világos volt, hogy az általános házbéradó behozatala a város fejlődésére nem csak rendkívül káros hatással lesz, de azt egyenesen megakasztja.

Ily körülmények között, — joggal elvárhatta volna a város közönsége a pénzügyi hatóságoktól, hogy méltányosFelelős szerkesztő :

RÉDEI KÁROLY.

Laptulajdonos : KÖLCSEY-NYOMDA R.-T.

Megjelenik minden szombaton.

ság, emberies szempontok figyelembe tartása mellett állapítsák meg a bérbe nem adott lakrészek után az úgynevezett házbérjövedelmet.

És mit látunk? A pénzügyigazgatóság a kivető közegeknek a tényleges viszonyoknak meg nem felelő túlmagas becslését sem fogadta el, — hanem a házbérjövedelmet oly magasra emelte, hogy ez alkalmas az amügy is túlságos közteherrel sújtott polgárok anyagi tönkretételére.

Tény, hogy a pénzügyigazgatóságnak joga van az adókivető közegek becslését helyesbbiteni, de csakis a tényleges viszonyoknak megfelelő adatok, esetleg két szakértőnek közbejötté mellet helyszíni szemle utján.

Olyan joga a pénzügyigazgatóságnak azonban nincs, hogy ő önkényesen, a tényleges viszonyoknak meg nem felelően minden alap és adat nélkül oly magasra emelje a házbér jövedelmet hogy az adózók anyagi romlását idézze elő.

A pénzügyigazgatóság igen tisztelt vezetőjétől többször hallottuk, hogy nemcsak arra törekszik, hogy a kincstári érdekeket egyoldalulag megvédelmezze, hanem arra is, hogy a vezetése alatt álló pénzügyi hatóságok méltányosan járjanak el a nagyközönséggel szemben és hogy a köztartozások anyagi existenciájukban ne támadják meg az adózó polgárságot.

A LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA:

Egész évre.....................................................8 korona.

Fél évre

....................................., . . 4 korona.

Ne

gyed évre............................................2 korona.

Eg

y szám ára......................................20 fillér

Hát azt hallottuk, hogy Szatmár város közönségével szemben a legnagyobb méltányossággal szokott eljárni, — mit Szatmár város törvényhatósági bizottsága egyhangúlag hozott határozatával nyilvánosan nyugtázott is, — de azt sajnos, nem tapasztaljuk, hogy városunk polgárságával szemben ezen méltányossági szempontokat érvényesítené. A vezetése alatt álló pénzügyigazgatóság az általános házbéradó kérdésében a legridegebb álláspontra helyezkedik a város lakosságával szemben, pedig ez az eljárás kincstári szempontból sem helyes, mert pár év múlva ezen eljárás romboló hatása mutatkozni fog, a visszafejlődés érezhető lesz és az adóalapban nem a természetes emelkedés, hanem kétségtelenül csökkenés fog előállani. A háztulajdonosok a házbérjövedelem megállapítása ellen csaknem kivétel nélkül felebbeztek. A feleb- bezések a közigazgatási bizottság előtt vannak.

A közigazgatási bizottságnak a helyi viszonyokkal ismerős része a felebbezé- sek jogosságát elismerte és annak kedvező elintézésére hajlandó is lett volna. A pénzügyigazgató ur azonban a feleb- bezések elutasítása mellett késhegyig menő harcot vívott és igy a felebbezé- sek kedvező elintézése helyett csak bizottság küldetett ki az ügy alapos tanulmányozására.

Hogy miképpen fog e bizottság taVallomások.*)

Irta: Hinta.

Blanka.

Ott sétált valamikor Szentgyörgy utcáin. Térdig érő fehér szoknyában, fehér kalappal a fején, nagy szemeivel ártatlan nézegetett jobbra- balra, mintha nem érdekelték volna sem az emberek, sem a házak, sem semmi teremtett lény ebben a hideg, merev, kőszívű városban. Vékony, ezüst láncon kis feszület lógott nyakában, meg-megcsillanva a napfényben s mintha arcára is ragyogást sugárzott volna a szenvedő Isten-ember ezüstből faragott miniatűr képe. Mi köze lett volna ennek az ártatlan liliomnak, a küzdő, szenvedő, keresztrefeszitett Szeretethez ?

Úgy küldték iskolába a kisvárosból a nagyvárosba. Az édes anyja mellől jött, aki olyan nagyon szerette, idegen emberek közé, akik nem ismerték.

Egyszer találkoztunk a Csiki-utcában. Én akkor a hetediket róttam, bajjal-nehezen. Haragudtak rám a tanáraim is, a főtisztelendő ur is, az édes apám is. Az édes anyám sem küldött már régóta cipót hazulról. Mindenki hara*) Mutatvány szerzőnek hasonló cimü kötetéből.

gudott rám, mikor Blankával találkoztam a Csiki-utcában.

Könyvet szorongatott a kezében, nagy szemei semmitmondóan néztek rám, a nyakában ott lógott a feszület. Félre állottam a keskeny járdáról, hogy elférhessen rajta s nehogy suriódnia kelljen a ruhámhoz. Hátha ártatlanságát beszennyezte volna az én sokat szidott, bűnös gyerekségem ? ! Úgy láttam, mintha megköszönte volna a szívességem a nagy diószemeivel. Pár lépést tettem előre, azután visszafordultam. Távolról követtem. A templomba ment. Oda is követtem. S hiába akartam imádkozni, csak az ő szomorú, nagy szemeit láttam.

Azóta haragudhattak a tanáraim, korholhatott az édes apám, nem fájt nekem. Elfeledtem az édes anyám cipóját, a magam sok sok baját, mindent elfeledtem, csak a Blanka nagy szemét láttam, a hófehér arcát, a kicsi feszületet, fehér kalapját s a kopott könyvet, mit ott szorongatott a kezében, akkor, ott a Csiki- utcában*

Egy kopott, sárgult, kis fényképe jutott a kezem közé. Ez volt életem első kincse. Lopva nézegettem, hogy soha, senki meg ne lássa. Olyan szépen tudott élni az a kis kép az én kezemben, az én lelkemben. Pedig Blankát

alig-alig láttam. Tudtunk egymásról. S szinte éreztük ártatlan összetartozandóságunkat ebben a kőszívű városban, ahol neki se volt senkije, nekem se. Egymásban kellett megtalálnunk mindent, mi hiányzott a mi csendességes gyermekéletünkből . . .

Mire nyolcadikos lettem, nagyobb városba küldött az édes apám. Ideges, izgatott, eleven városba. Gyermekszemeim nyílni kezdtek. Fény, pompa elragadott. Könyvek helyett udvaroltam. Szerelmes lettem. Kirándulásokon, jourokon vettem részt s nem egyszer feledték nálam pompázó leányok csipkésszélü, illatos zsebkendőjüket, legyezőjüket. Tekintélyes öreg urak „öcsém“-nek szólítottak. A tanáraim elnézőbbek lettek gyengeségeimmel szemben s a fiatalabbak egy-egy rosszul sikerült felelés után gyakran megkockáztatták a sokat mondó misztikus „hjah, persze“ befejezetlen mondatot. Ami nekem éppen egy csöppet se fájt. És ha minden öröm, ami öröme lehet egy nyolcadikosnak, a nyakamba szakadt is, mégis nyomott valami. Azt hittem, az édes apám intő szavai, amelyekkel elbocsátott. De rájöttem, hogy nem ez. Az édes anyám könnyei is eszembe jutottak. Ez sem volt az. Aztán egyszer mégis rájöttem.