Nagykároly és Érmellék, 1911 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1911-05-27 / 22. szám
NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK. 5-ik oldal 22-ik skám. vágó, preciz előadásban : a sikerült választásért fogadja őszinte elismerésünket és szives gratulációnkat. — Ezután az ifjúság a közönséggel a vármegyeháza nagytefmébe '■vonult, hogy meghallgassa • a tavaszi közgyűlés lefolyását. A közgyűlés a Hymnusz előadásával kezdődött, amelyet a gyér számú dalárda adott elő elég ügyesen. Majd Falussy Árpád dr., az egyesület elnöke lendületes, tartalmas beszédben domborította ki azokat az eszméket, amelyekért küzd az egyesület s azt a tevékenységet, amelyet emez eszmék szolgálatában az Egyesület a kultúra érdekében kifejtett. Beszédében különösen hangsúlyozta, hogy a közönség részvétlensége az t)ka annak, hogy kevés számú felolvasást és nagyszabású estélyt rendezhetett az egyesület. A taps elhangzása után, amely a megnyitó beszédet kisérte, Suták István olvasta fel titkári jelentését, amelyből látjuk, hogy az egyesület négy felolvasó estélyt és egy nagyszabású ünnepélyt rendezett. Az öt választmányi ülés mellett az egyesület egy rendkívüli közgyűlést is tártott, amelyen a hírlapi utón megtámadott alelnöknek, Cseh Lajos főgimn. igazgatónak fényes elégtételt adott azzal, hogy biztosította osztatlan bizalmáról. Az egyesület vagyona 1954 korona 90 fillért tesz ki. A titkári jelentés elfogadása után Falussy Árpád dr. rendkívüli nagy és más irányú elfoglaltságukra való tekintettel az alelnök nevében is bejelentette az elnökség lemondását és kérte ennek tudomásulvételét. A közgyűlés nagy lelkesedéssel egyhangúlag újból megválasztotta az elnökséget. Hiába hivatkoztak elfoglaltságukra s arra, hogy eme lemondásukkal a friss erőknek akarnak utat nyitni, a közgyűlés Kacsó Károly és dr. Sternberg Géza felszólalásai után másodszor is egyhangúlag megválasztottnak jelentette ki az elnökséget, a mely ily körülmények között nem térhetett ki a megtiszteltetés elől s elfogadta a megválasztást. — Majd a részint elhalálozás, részint eltávozás folytán megüresedett választmányi tagsági helyekre egyhangúlag megválasztották Récsey Ede házfőnököt, Marchis Romulus gör. kath. román és Mitrovich Elek gör. hath, orosz esperest. — Ezután következett a közgyűlés legkiemelkedőbb pontja : Mitrovich Elek nagyszabású, hazafias, ünnepi beszéde. A szépen kidolgozott, művészi ihlette! előadott tartalmas beszédet viharos tapsokkal honorálta a gyér számú közönség. Kölcsey Ferenc életére vonatkozólag, eddig ismeretlen, számos uj adatokat hozott fel, többek között azt is, hogy Kölcsey vm. főjegyző korában a mai vármegyeháza Jókai-utcára néző s a gör. kath. templom közelében levő részében lakott s kéri a közgyűlést, hogy ezt a helyet márvány emléktáblával jelöljék meg. Miután az indítványt a közgyűlés kitörő lelkesedéssel magáévá tette, a dalárda a Szózatot énekelte el, amelynek elhangzása után széjjeloszlott a közönség. Rendkívüli közgyűlés. Nagykároly város képviselőtestülete f. é. junius 5-én rendkívüli közgyűlést tart. Püspökválasztás. A tiszántúli ref. egyházkerület 16-iki közgyűlése a püspökválasztás idejét junius 20-ára tűzte ki, egyben megválasztotta a szavazatszedő bizottság tagjait. Minthogy Dicsőffy lemondott dr. Balthazár lesz az uj püspök, akivel szemben áll Szabolcska 80—90 szavazattal. Uj ügyvédek. Dr. Kovács Lajos és Dr. Josits Miklós Marosvásárhelyt az ügyvédi vizsgát sikerrel kiállván városunkban nyitják meg. irodájukat. Gratulálunk. Hangverseny. A nagykárolyi Zenemű- kedvelők Egyesülete junius 11-én hangversenyt rendez Hermann Erzsiké és Rózsi szatmári he- gedümüvésznők és Szilágyi Géza debreceni hegedűművész közreműködésével. A főgimnázium államsegély-ügye. F. hó 23-án a főgimnázium államsegély ügyét tárgyalták a gimn. két fentartójának megbízottai: a kegyes tanitórend részéről Fekete Endre, központi kormánysegéd és Cseh Lajos főgini. igazgató, a város részéről Debreceni István polgár- mester; a bizottság elnöke pedig Gértsy Kálmán debreceni tankerületi kir. főigazgató volt miniszteri biztosi minőségben. A fentartók és a kormány képviselője között az államsegélyt illetőleg teljes megegyezés jött létre: elhatározták ugyanis, hogy a vallás- és közoktatás- ügyi m. kir. minisztertől 28.465 kor. évi államsegélyt kérnek. Reméljük, hogy a miniszter tel- jesiíeni fogja a fentartók kérelmét. Sz. László konviktus. A konviktus bizottsága szorgalmasan készíti elő az épület berendezését. A központi gőzfűtés és vízvezeték berendezésének elkészítését egy budapesti cégnek adta ki, a villanyvilágítást Singer Márton és Társa helybeli vállalkozónak, az asztalos munkákat pedig Mangold helybeli asztalosmesternek, mint a legolcsóbb vállalkozóknak. Ily körülmények között egészen bizonyos, hogy a konviktus néhány hónap múlva teljesen készen várja a lakók beköltözését. Ezúton felszóllitja a konviktus bizottsága az érdeklődő szülőket, hogy ha fiaik részére helyet akarnak biztosítani, akkor folyamodványaikkal jul. hó 10-éig a főgimn. igazgatóságához forduljanak. Havi teljes díjazás 60 korona: szegény sorsú és jó tanulók némi kedvezményben részesülhetnek. Közgyűlés. F. hó 28-án d. u. 3 órakor a helybeli izr. nőegylet a népkonyha helyiségét ben rendes közgyűlést tart, amelyre az egyle- tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. Egy festőnő öngyilkossága. Nagybányáról jelentik : Réthy Károly fiatal festő felesége szül. Seidner Irma f. hó 19-én éjjel Budapesten a Dunába ugrott. Férjével együtt közös műterme volt s öngyilkossága, melyet valószínűleg idegrohamában követett el, széles körben keltett részvétet. Évzáró ünnepély. A helybeli főgimnázium ifjúsága junius hó 17-én évzáró ünnepélyt tart hangversenynyel egybekötve a városi színházban. Utána érettségi bankett lesz a Magyar király-ban tánccal egybekötve. Az ünnepélyre a jegyek előre válthatók Braneczky főgimn. tanárnál. Tanitógyülés. A nagykárolyi ref. egyházmegye f. hó 15-én Nagy Ferenc tanító elnöklete alatt tartotta meg idei rendes közgyűlését. Érdekes pontja volt a közgyűlésnek az elnöki megnyitó, amelyben a hitoktatásnak az iskolákból való kiküszöböléséről volt szó. Előadást tartottak még Ottomájer Gyula és Veres Vilmos tanítók. Ezt versenysz-avalat és ének követte, aminek bevégzése után a kör belső ügyeinek elintézésére került a sor. Helyreigazítás. Közbejött akadályok miatt a helybeli róm. kath. elemi fiúiskola f. hó 29-én, a leányiskola pedig 30-án délután tartja meg a „Madarak és fák napjá“-t az Epresben. Érettségi vizsgák. Múlt számunkban megemlékeztünk arról, hogy mikor lesznek a szóbeli vizsgálatok s kilátásba helyeztük, hogy jelen számunkban a kiküldendő miniszteri biztos nevét és érkezési idejét tudatni fogjuk olvasóinkkal. Amint hiteles forrásból értesülünk, a miniszteri biztos küldése függőben van s igy nem tudunk bővebb információval szolgálni. Heves Béla színigazgató az alábbi sorok közreadására kérte fel lapunk szerkesztőségét : A vasárnap esti előadással befejezem tavaszi sziniévadomat és egyben Nagykároly város színházának vezetésétől is visszalépek. El- mulaszthatatlan forró köszönetét mondok Nagykároly város szinpártoló lelkes közönségének és különösen a helyi sajtónak mindenkor tapasztalt meleg pártfogásáért, melyre mindig hálás szívvel emlékezem. Magam és színtársulatom minden egyes tagját szives emlékűkbe ajánlva maradtam teljes tisztelettel Heves Béla színigazgató. A véderő reformja. A Héderváry kormány a képviselőház keddi ülésén terjesztette be a véderő reformjáról szőlő törvényjavaslatokat. Négy törvényjavaslat van: a véderőről, a honvédségről, a közös haderő katonai bűnvádi perrendtartásáról, a honvédség katonai bűnvádi perrendtartásáról. A javaslatok a két éves szolgálati időt, a magyar honvédség kiépítését célozzák s fontos eredményük: a magyar nyelv diadala a katonai bűnvádi perrendtartásban. Magánvizsgálatok. A főgimnáziumban a magánvizsgálatokat jun. hó 13-án és 14. napjain tartják meg. Minden magántanulónak jun. 13-ári d. e. 3A 8 órakor keli az igazgatói irodában jelentkeznie. Tornavizsga. A nagykárolyi főgimnázium tornavizsgáját jun. hó 14-én d. u. 5 órakor tartja meg a Lövöldében. Az érdeklődő közönséget ezúton is meghívja az igazgatóság. A vizsga programmját legközelebbi számunkban hozzuk. A polgári fiúiskola tanulmányi kirándulása. A helybeli áll. polgári fiúiskola mintegy 50 növendéke Patek Béla igazgató és Da- rabánt András tanár kíséretében f. hó 22-én három napra terjedő tanulmányi kirándulást tettek Budapestre. Párt gyűlés. Folyó hó 20-án a helybeli függetlenségi és 48-as párt vezetősége ülést tartott a legutóbbi politikai események megbeszélése végett, aminek eredménye az lett, hogy kimondották, miszerint nem tartják szükségesnek a végrehajtó bizottság összehívását. Az egyik helybeli lap támadásaira pedig nyílttéri nyilatkozattal felelnek. A nagybányai nyári színészet. Nagybánya városi tanácsa Heves Béla és Krémer Lajos színigazgatókhoz kérdést intézett, nem volnának-e hajlandók julius v. augusztus havában Nagybányán előadásokat tartani. A debreczeni kir. Ítélőtábla szüneti tanácsa. A szüneti tanács a debreczeni kir. Ítélőtáblán a következőképpen alakult meg: elnök Porubszky Jenő táblai elnök, bírák : dr. Dicsőfi Sándor (büntető), Czébel Gusztáv (polgári), Szoboszlay Sándor (polgári) és dr. Ujfa- lussy József (büntető) s fegyelmi előadó. A hires forráskutató Szatmármegyé- ben. Spalding ny. porosz őrnagy többek között arról is nevezetes, hogy varázsvesszejével forrásvizet tud felkutatni. Magyarországon több helyen sikerrel bukkant forrásokra s ez indította Mátészalkát is arra, hogy Spaldingot meghívja, mert nincs jó ivóvize, dacára annak, hogy nagy anyagi áldozatot hoznak az ivóvíz keresésre, de eddig még forrásvizet sem tudtak találni. Ezzel a hírrel kapcsolatban egyik laptársunk szóvá teszi, a mi vízügyünket is és felhívja reá a polgármester figyelmét. Mi készséggel járulunk hozzá laptársunk eszméjéhez s nyomatékosan hangsúlyozzuk és kérjük a polgármester urat, tegye meg az intézkedéseket az iránt, hogy nálunk is jó ártézi viz álljon a közönség rendelkezésére. Államsegély. A kereskedelmi miniszter s fehérgyarmati iparos tanonciskola részére 950 kor., a nagybányainak 2000 kor., a nagykárolyinak 2600 kor., a nagysomkutinak 730 kor. és a szinér.áraljainak 1800 kor. államsegélyt engedélyezett. Kristóffy képviselőjelöltsége. Kristóffy Józsefet Szatmárvármegye egykori főispánját, volt darabont minisztert paraszt-párti programmal Békéscsabán képviselővé jelölték. xTóth Dániel kávéja még is a legjobb aromás és zamatos vevő előtt pörkölve, kapható Fény-uicza 19. Mozi. Junius hó 1-től kezdve a városi színházban hetenkint kedden, csütörtökön, vasárnapon és ünnepnapon Apollo mozgó néven állandó mozgófénykép előadások lesznek tartva. : Modern ruhafestés: HIáífáí|i|* őszebb rnhatiszütás bármily divatszinre. MMJ vdj vl Jr d>l Vegyileg száraz utón! Nagykároly, Széchenyi-utca 43. sz., a róm. kath. elemi fiúiskola mellett.