Nagykároly és Érmellék, 1910 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1910-12-24 / 2. szám
3. szám. NAGYKÁROLY ÉS ÉRMELLÉK 5-ik oldal. Gondnoksági tagok kinevezése. Csaba Adorján vármegyénk főispánja a nagybányai járáshoz tartozó alsófernezelyi m. kir. állami elemi népiskolai gondnokság sorába tagokul Fischer Károly kohómérnököt és Rossulán Lajos kohóaltisztet nevezte ki. Visszahelyezik a vármegyei számvevőségeket. Évekkel ezelőtt, a vármegyei és gyámpénztárakat államosították Ez az intézkedés úgy látszik, nem bizonyult jónak. Most, mint értesülünk, a pénzügyminisztériumban már is elkészítették a törvényjavaslat tervezetet, a mely szerint a volt vármegyei számvevőségeket czélszerüségi szempontból visszahelyezik az alispáni hivatalok mellé és igy azok a belügyi tárca kötelékébe fognak tartozni. A javaslattervezetet törvénybe iktatják, amely 1913. január hó 1-én lép életbe. Áthelyezett ezredek. Aradról jelentik: Az aradi harminczharmadik gyalogezred parancsnoksága Bécsből azt az értesítést vette, hogy a tavasszal az ezredet Bécsbe helyezik át s helyébe a nagyváradi negyvenharmadik gyalogezred jön. Kabaré estély. A „Nagykárolyi Atlétikai Klub“ folyó hó 25-én, vasárnap este hét órakor a városi színházban érdekesnek és élvezetesnek Ígérkező műkedvelői kabaré előadást rendez. A műsorba a fővárosi kabarék legfrissebb és legvonzóbb számait vette fel. Az estélyre felhívjuk az olvasó közönség szives figyelmét. A szatmári közkorháznái dr. Török István elhalálozása folytán megüresedett kor- házorvosi állásra Dr. Liikő Béla, Dr. Czukor István és Dr. Jeney Sándor budapesti sebészorvosok pályáznak. Oláh-szinház Nagybányán. A „Szamos“ híradása szerint Nagybányán még e tél folyamán bukaresti színészek óhajtanak játszani. Az „Aurora“ takarékpénztár vezetősége ugyanis a városban s annak vidékén élő oláh papok, tanítók, ügyvédek, és földbirtokosok részvételével tanácskozást tartott az oláh színi előadás ügyében. A bukaresti oláh színtársulat a telet Magyarországon szokta tölteni, főként Nagyszebenben. Miután most ott a színházat javítják s átalakítják, Nagybánya oláhsága szeretné a társulatot meghívni előadások tartására. Miután azonban a városi tanács több mint bizonyos, hogy anyagilag egyáltalában nem fogja segíteni a színtársulatot, az „Aurora“ bank pedig egymaga aligha óhajtja fedezni a nagy kiadást, — Nagybánya városának magyarsága alighanem el fog esni ettől az élvezetes oláh estélyektől. Szerencsétlenség a vasútnál. Oláh Veronka 13 éves leányt folyó hó 22-én kocsirendezés közben egy mozdony elütötte. A szerencsétlen leány, a súlyos sérülések következtében azonnal meghalt. Dr. Czukor Lajos pályaorvos megérkezésekor már csak a beállott halált konstatálta. ságosan beszélgetett vele, hogy anyja kíséretében mégis elment ennek műtermébe. Később meglátta a kész képet is. Egy öreg embert ábrázolt hárfával, s mellette egy fiatal lányt, aki nem volt más, mint majd a bánatos, majd a vidám tekintetű varróleányka. A mint a kép kikerült a világba, a festő egyrr nagy darab pénzt rejtett kötő kosárkájába. Ő nem akarta elfogadni, de mivel anyja ágyban fekvő beteg volt, nem utasíthatta vissza az adományt és a pénz ép elég lett anyja eltemetésére s egy kis sírkeresztre. Ettől fogva nem beszélt vele a festő, de ő naponta látta a komoly férfit, és két társával: a kutyácskával és a kandúrral barátságot kötött, s annyi jót tett velük, a mennyit csak tudott. A lámpa sistergett s fölriasztotta a varrólánykát álmaiból. Maga előtt látta a két terítéket, mosolygott, majd meg sóhajtott. „Mégis csak balga teremtés vagy“, mondá halkan és felemelkedett, hogy helyére rakja a terítéket. Ekkor kopogtatnak az ajtón. Szent Isten ! A karácsonéji varázs hátha mégis igaz! Az ajtó kinyílik s a küszöbön egyalak jelenik meg, ki hajszálig hasonlít a festőhöz. A szegény lányka emegve visszaesik székébe és arczát kezeibe ejti. „Jó estét!“ mondja mély hangon a szelni s közelebb jöft, leült a lányka mellé s egfogta annak kezét. Máskor a szellemeknek ghideg kezei vannak, de ennek kezében, a elylyel a lányka remegő jobbját tartotta, íeleg vér lüktetett. Halálozás. A székelyhídi járás köztiszteletben és becsülésben álló főszolgabiráját: Ko- vásznay Marcelt súlyos csapás érte Sándor nevű kedves fiának elhunytával. Az ifjú, ki gazdasági akadémiai hallgató volt, életének 23-ik évében hosszas szenvedés után f. hó 17-én meghalt Székelyhidon. Temetése óriási részvéttel 19-én ment végbe. Lelkészválaszíás. A bályoki evang. reform. egyházközség lelkészévé egyhangúlag Kalmár István segédlelkészt választotta meg. Az uj lelkész ünnepélyes beiktatása január hó 8-án lesz. Pályázat. A szatmári járás orvosi állása, melyet eddig dr. Egry Károly viselt, nyugdíjazás folytán üresedésbe jött. Az állásra egyedüli pályázó eddig dr. Laheta Brunnó, orvos. Megjutalmazott tanítók. A vallás és közoktatásügyi miniszter Hermann János józsef- házai, Láng Pál nagymajtényi és Müller István császióci tanítóknak a népnevelés terén szerzett kiváló érdemeik elismeréséül fizetés természetével biró 200 korona személyi pótlékot engedélyezett. Az „Ehrlich-Hata 606“ praeparatummal való oltást, mely szer jelenleg „Salvarsan“ néven már a közforgalomba lett bocsátva — Dr. Rooz Elemér városi orvos, ki a közelmúltban hoszsabb időt töltött Frankfurtban, majd Berlinben a Wechselmann vezetése alatt álló „Wirchow-Krankenhaus-ban“ — városunkban korlátlan számban fogja végezni. Dr. Rooz Elemér ép a világhírű szer tanulmányozása céljából tette meg hosszabb időre terjedő utazását s itthon már eddig is számos oltást eszközölt. A „Salvarsan“ már minden gyógyszertárban kapható. Elmaradt Szilveszter este. A „Nagykárolyi Zeneegyesület“ az év utolsó estélyen a városi színházban műkedvelői előadás akart rendezni, mely közbe jött akadályok miatt elmaradt. Köszönetnyilvánítás. Báthori József, Ér- mihályfalva volt érdemes főbírája ipartestületi he unk felszentelése alkalmával azon ígéretet f- a, h' gy mig él, testületünk szükségleteinek \ jzéschez minden évben tiz koronával készséggel hozzá fog járulni. Most, midőn ez évi adományát kezeinkhez vettük, ezért a legnagyobb hálával mondunk köszönetét, azzal az óhajtással tartsa meg őt a gondviselés sok évekig és adjon szegény, oly sok viszontagságot átélt testületünknek több ilyen nemesen gondolkodó jó akarót, akik készek segíteni s a testület felvirágzásán és annak tekintélye emelésén önzetlenül munkálkodni. Berecz István, elnök, Timkó István, jegyző. Jegyzőválasztás. A Noéh Miklós nyugdíjba vonulásával megüresedet nagypeleskei körjegyzői állásra egyhangúlag Kormos Gyula helyettes jegyzőt választották meg. És most a szellem beszélni kezd. Beszél a magános, örönitelen életről, a milyen az övé is, és még sok mindenféléről, szerelemről s hűségről — a lányka pedig dobogó szívvel hallgatja. Mintha nem is szellem lenne ez! Remegő kézzel nyúl kis keresztjéhez, a mit nyakán viselt. Ez elől minden kisértet elfut. Kezébe veszi s a szellem elé tartja. Az azonban mosolyog, hiegfogja a keresztet s igy szól: „Te szegény gyermek, nem hiszesz szavaimnak ? Esküszöm e keresztre, melyet kezemben tartok, hogy őszinte és becsületes szándék vezérelt. Akarsz nőm lenni ?“ Mint a hogy a pacsirtát magasba emelik szárnyai, úgy emelték fel a leányka lelkét a férfi szavai. Nem, ez nem kisértet, ki a kakas kukorékolására ködbe vesz, ez igazi férfi húsból és csontból való, szája, mit ajkával érintett, fórrö volt és szive lázasan dobogott kebelén. Óh te áldott, örömteljes karácsony! Ekkor valami kapargatni kezdett az ajtón, s amint az fölnyilt, beugrott a kutya s mögötte a czicza volt látható. Eljöttek, hogy elhozzák szerencsekivánataikat. A kutyácska majd gazdájára, majd a lánykára ugrált s nem tudott hova lenni örömében. A czicza pedig meggörbítette hátát és dorombolt, mint a rokkakerék. Hogy e két szív összetalálkozott, az okos állatok műve volt. Büszkék is voltak rá, de nem mondták senkinek, mert hisz a jőtett maga magát dicséri. Baumb. u. „ Rédei Károly. Szabad a házasság Ököritóu. December 4-én leplezték le Ököritóban a húsvéti bál névtelen halottjainak a síremlékét. Az elégett szerencsétleneket hivatalosan azonban még akkorra sem nyilvánították halottaknak. Az a parasztgazda, akinek elégett a felesége, hivatalosan még most sem özvegy, s következésképen meg sem házasodhatik, nem vihet gondviselőt a házába gyerekei mellé. Most azután hírét vesszük, hogy vármegyénk alispánjához megérkezett a belügyminiszter rendelete, melyben az ököritói katasztrófa alkalmával elpusztult emberek holttányilvánitásáról rendelkezik. A rendelet szerint, ha a fölismerhetetlen halottak elhalálozását két tanú igazolta, azokat a halálozási anyakönyvbe föl kell venni. A belügyminiszter intézkedése jogilag igen fontos, a mennyiben a hátramaradott özvegyek újabb házasságra léphetnek és ezen kivül örökjogi szempontból is kihatással bir. Szilveszter est. Az „Érmihályfalvai Ipar- testületi Olvasókör“ 1910. deczember 31-én, az „Iparos Otthon“ összes helyiségeiben konfetticsatával egybekötött zártkörű szilveszterestélyt rendez. Belépődíj: személyenként 1 kor. 20 fillér. Kezdete este 8 órakor. A tiszta jövedelem az Ipartestület szükségleteinek fedezésére fordittatik. Ételekről és italokról gondoskodva van. Ezen kellemesnek Ígérkező estélyre felhívjuk olvasóink szives figyelmét. Járásbíróság Felsőbányán. Felsőbánya városának képviselőtestülete legutóbb tartott közgyűlésén a polgármester indítványára egyhangúlag s nagy lekesedéssel kimondotta, hogy az igazságügyi minisztertől a város részére királyi járásbíróság fellállitását fogja kénelmezni. Egyben elhatározta azt is, kogy a cél megvalósítása érdekében a legnagyobb fokú s legmesszebb menő agitátiot fogja kifejteni. Kézimunka kiállítás. A róm. kath. fiúiskolában özv. Ujfalussy Zoltánná Sz. Margit úrnő igen ügyesen összeállított érdekes és tanulságos kézimu lka kiállítást rendezett. A kiállító gyönyörű munkáin kivül igen sok nagykárolyi leány szép kézimunkája is látható volt. A kiállítást — mely f. hó 17-étől 23-áig volt nyitva — sokan látogatták, gy myörködve a kiállított munkák szépségében. 'c árgyat mégis vett a közönség, de az elad* t tárgyakat utánren- delni is lehet. Biróválasztás Zsadányban. A Szatmár városa melletti Zsadány községben vasárnap volt a biróválasztás rendkívül nagy izgatottság közepette. Két párt állott szemben egymással. Az egyik a régi bírót Fábián Jánost akarta továbbra is bírónak megválasztani, a másik párt azonban Suta Jánost. Az igen heves lefolyású valásztásban a Suta párt győzött. A biróválasztásnak külömben már hallottja is van. A választás utáni nagy áldomáson Glogyán Miklós ugyanis nagy örömében oly sokat talált inni, hogy a hatósági vizsgálat megállapítása szerint a pálinka megölte. Tüzeset. A nagykárolyi határhoz tartozó u. n. „Lilli“ tanyán hétfőn éjjel egy óriási szalmakazal kigyulladt és teljesen leégett. Az esetleges* nagyobb veszedelmnek a helyszínére gyorsan kisiető derék tűzoltóságunk vette elejét. Népkönyvtár adományozás. A föld- miveléstigyi m. kir. miniszter a mezőteremi községi hitelszövetkezettel kapcsolatosan fennálló olvasókörnek 100 kötetből álló könyvtárt, s könyvszekrény beszerzésére 20 korona segélyt adományozott. Öngyilkosság. Tóth Péter helybeli kő- müvesmunkás folyó hó 19-én borotvával balkezének ereit öngyilkossági szándékból felmetszette. A telefonon odahívott Dr. Rooz Elemér városi orvos a szerencsétlen ember kezeit bekötözte s további gyógykezelés céljából a városi közkorházba szállíttatta. Itt a nagy vérveszteség következtében a gondos ápolás dacára másnap éjjel meghalt. Szociális tevékenység. Igen érdekes és üdvös dolog megvalósításán fáradozik Boross János a nagykárolyi evang. egyház imént nyugalomba vonult lelkésze. Ugyanis azon községekben, hol orvos nincs, a lelkészlakon házi gyógytár felállítását ajánlja és javasolja. E gyógytárba a gyógyszerek kertekben s réteken ingyen szedhetők. E házi gyógytár leírása, amilyen a külföldön csaknem minden háznál van, 80 fillérért nevezett lelkésznél kapható, ki ez ügyben szives készséggel nyújt bárkinek bővebb felvilágosítást.