Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1940

15 töviskoszoruján. Palástjukat ráLerilették a mezítelenre. Az evangéliumból nem azt hangoztatták, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem kielégítették az;'éhező sereget, s a lelki és testi szomjúságot eloltották. Az önmegtagadás megrendítő.'fajait önként váltatták. Önmagukat kínozták Krisztusért, nem másnak vállára rakták a keresztet. Vezekeltek a fajta bűneiért, vezekellek az emberiség bűneiért, s imádkoztak, s szebbé tették széles e hazát, s a béke és megnyugvás töltői le el a lelkeket. A Dolgozz, Gyürkőzz és Haljmeg Jánosok kibékülhetlek sorsukkal, hiszen az öröm közös volt, mint a levegő, szegénynek lenni, nem volt szégyen, még szomorúság sem, Vezetőnek lenni, nem gőgöt és minden földi jót, hanem áldozatot és szolgálatot, a legnemesebb értelemben veti szolgák szolgáját jelenteti. S a jutalom mindezért a lelkiismeret nyugalma volt. Örvendj, hü szolgám, hangzott már a földön az égi szó s menj be urad örömébe, élvezd a békét és az örömet a Szenllélekben, mert éheztem, s ennem (adtál, szomjaztam, s innom adtál, mezítelen voltam, s ruháztál, elesett voltam, s lehajol lát hozzám, rágalmaztak, s te el nem fordultát tőlem. Országom eljövetelén dolgoztál. A rád bizolt talentumot jól kamatoztattad. Jutalmad még néped mosolya, megelégedése, istenszerelete, hite a Mindenhatóban, az evangélium igazságában, világokat átalakító erejében. Fajtád lelki békéje : az igazi erő, nemzeted megújhodása legyen legfőbb jutalmad. Fiuk, ötszáz év merült azóla az örökkévalóság tengerébe kis világoknak : -embereknek könnyeivel, javaival, kérészörömeivel. Közben megfakultak az eszmények, elhalványultak, elerőtlenedtek a gondolatok, gyérültek, végre elfogytak a szentek. Krisztus arca végtelenül szomorú lett. Azt mondják, hogy az ifjúság a jövő záloga. És ezt jól mondják. Valóban ti vagytok az igéret, ti vagytok a jövő. Reméljük a szebb jövő. Az élei küzdelmében, a jó és rossz harcában megtorpant, sok mindenből kiábrándult fáradt nemzedék rátok tekint. De rátok néz a harcol lendülettel vívó, kudarcok ellenére sem csüggedő, az újjászületésben, a jó végső diadalában szentül hivő löineg is, és arra kér, hogy a li tűzetek, igaz, mély, fagyot, közönyt, a lelki halált is átégető tűzetek már most máglyázzon bele a magyar jelenbe, amelynek szebbé, igazabbá alakítása nálalok nélkül meddő. Azt várja tőletek, hogy legyen szemetek a felebarát testi-lelki nyomorúságának meglátására, legyen fületek a hangos és néma segitségkiáltások meghallására, legyen érző, és minden áldozatra kész szivetek, tudjatok önzetlenül, csak az égi jutalomért cselekedni, mindig és mindenütt Krisztusként járni a földön. S higgyétek el, hogy megujul a föld szine. Több lesz az öröm, több és mélyebb, s megvalósul régi vágyunk : együtt dobban milliók szive, a jóakaraluaké, s megbocsátunk szívből az ellenünk vétőknek, mert Istenben újra atyát, az önzetlen emberben újra testvért s a hazában újra szerető édesanyát láthatunk. Fiuk, a jelzett ul a hadak utja, hősök járták, az emberiség s a magyarság legnagyobbjai. Fogjuk meg egymás kezét, Isten vándorai, és e siralomvölgyből az ,'egetverő hegyek felé induljunk el, és énekeljük a segítő szeretet mindenható dalát. Santora Mihály