Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1940

14 Szent László király születésének 900 éves fordulója. 1. Szent magyar középkor. A szépség, a jóság; s minden Ígéret teljessége : a tavasz mindig gyönyörködtet, s nálát sarjaszt a lélekből a kikelet ura iránt, aki ura a fagynak is, a hónak is, ura a jégnek is. S célja van ezzel is. De ez a cél számunkra fájó cél : sok könnyet, jajt sajtol ki belőlünk, s csak akkor szereljük igazán, amikor elmúlt, s emlék lett. De minél jobban ránehezedett a lélekre a dermesztő, didergető tél, annál györ nyörködtetőbb a szépség, a, jóság s minden igéret teljessége : a tavasz, s a hála annál határtalanabb a kikelet ura iránt. Az emberiség életében is voltak szépség- és jóság-teljességek : hálát sarjasztó lavaszok. A nemzetek éleiében is találkozunk velük. A mienkben is volt ilyen kikelet. A keletről jött daliás nemzet: a magyar tiszteletreméltó testi és lelki tulajdonságai ellenére mindaddig réme volt a nyugatnak, mig Krisztus örömhíre meg nemjütöttc fülét, s ujjá nem született vízből és Szentlélekből. A pompás vadalany beoltása nem ment ugyan könnyen, sokáig tusakodott még az uj életforma ellen, és sok álmatlan éjtszakál szerzett az ígéret hirdetőknek, de a SZÍVÓS munka végre is diadalt aratott : a nagyszerű vadalany beoltódott, a daliás nemzet keresztény lett, a keresztény nyugaltal összemelegedett, s imádta, amit addig égetett, s megrendítően fenséges szerepet vállall : testével védte nyugatot. De boldoggá tette az a tudat, hogy nem csupán a mának él, hanem a jövőnek is, nemcsak emberi törpe tervek, kis távlatok hordozója, hanem a történelmet alakító Isten elrendelésének, akaratának végrehajtója. így látták a magyarság küldetéséi a Szent Istvánok, így látták nemzetünk hivatását a Szent Lászlók, így látták mások akkor és most. Az egyszerű, igénytelen törpe magyarok : a Dolgozz, Gyürkőzz és Haljmeg Jánosok megnyugvással meneteltek a kijelölt utón : dolgoztak önmagukért és a nemzetért, gyürkőztek az ezerarcú gonddal, s meghaltak a történelmet alakító Istenért. S ezt legtöbbször zokszó nélkül tehették, mert az élenállókban, a vezelő környezetben még eleven erővel éli Krisztus evangéliuma. A számonkérő : a jutalmazó és büntető Isten alakja nemcsak a rokkantak és a sirfelé hajlók lelkében volt élő valóság. Az evangélium csodálatosan pompázott az erősekben, a hatalmasakban. Az élet megpróbáltatásaiban itták a szenvedések kelyhét, s gyölrekmeik jutalmát a másik hazában várták. S mert szenvedtek, a nyomorultakban, a szenvedőkben a testvért látták, akinek vállán a kereszt Krisztust juttatta eszükbe, és segítségére siettek. A jó cselekedetek láza sarkalta őket. Levették fejükről ékes koronájukat, mert megakadt szemük''Krisztusnak, a szenvedő embernek