Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1912

Legjellegzetesebb alkotása az arckép, igy például felesége egy született baronesse Mary Ruthven arcképe. Első tekintetre feltűnik a sápadt arc, a halvány hosszúkás kéz, a fáradt arckifejezés és az ilyenféle hangulat kifejezésére igen alkalmas tompa, barnásszürke, ezüstösfén/ü kolorizmus. Sehol egy lármás efektus, sehol egy harsogó szín, mely a melankolikus harmóniát megbontaná. A művész szentimentális, szinte blazírt egyénisége ép úgy csillámlik felénk ezen vonásokból, mint Rubens arcképeinél a dévaj öröm, az állati jólét. Mint ünnepelt arcképfestő hosszú ideig I. Károly angol király szolgálatában állt, kinek arcképét gyakran festette. Az enervált uralkodó csontos sovány halvány arca kitűnően illeszkedik művészeti hitvallásába s arcán, habár ott ül az arisztokrata gőg, habár ajkai megvető mosolyáról leolvasható az «odi profanum volgus et arceo» mégis itt sejtjük már ezen agyongyötört arcvonásokból, hogy az a gyűlöletes közönséges nép nemsokára zavarni fogja az arisztokraták köreit s ezen zavargásoknak áldozatul fog esni maga a gyengelelkü uralkodó is. De nemcsak az érzelmi világa másmilyen mint Rubensé, hanem technikai apparatusa, különösen kolonizmusa merőben eltérő mesterétől. Tüzes purpurja Van Dyknél bágyadt karmezinpiros és az is úgy, mintha gyászfátyollal volna bevonva. A selyem bágyadt fénye és az ékszer diszkrét ragyogása a szürke háttérrel monoton harmóniát teremt, mely az ábrázolt jelleméhez és a művész egyéniségéhez oly kitűnően alkalmazkodik. Különös, hogy lelkiszemei speciális konstruktiójánál fogva mindenkiben fáradságot és melankolikus komorságot lát. Még gyermek arcképein is az alakok etikettszerüen mozognak, azaz jellemző épen azon körülmény, hogy ritkán mozognak, pózolva affektálnak, blasirtan merengnek és méltóságteljes a nevetségesig fokozott komolyságukkal kivetkőznek gyermeki mibenlétük legjellemzőbb sajátságaiból. Ezen portrék