Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1912

erőt. Az ájtatoskodók beteges idegeiből folyó látományainak ellentétbe helyezi az állat egészséges ösztöneit.« Lendületes, erőteljes formák és érzékiségtől izzó tüzes színek művészete apparátusának alapmotívumai. Ep ezen őszinte egyéni vallomásai miatt sokan durvának és nyersnek tartják, ki képtelen intimebb bájak kifejezésére. Ehhez járul még a szenvedélyes mozgás szeretete, melyet különösen az »oroszlánvadászat« cimü festményén emel ki nagy nyomatékkal. A testimozgás, a fizikai értelemben vett küzdelem a heves és élénk mozdulatok dacára esztétikai érzékünk teljes tiszteletben tartásával oldja meg. Mozgási problémák foglalkoztatják elsősorban a müncheni »UtoIsó itélet«-ben is. Michelangelo is a mozgás művésze és mégis a kettő között mekkora külömbség. Az olasz mester az emberitest anatómiájának és mechanizmusának egyoldalú mestere, Rubens ezen kiválóságokon kivül a biztos szerkesztő érzéket és a legnagyobb festői erényt, a mesés színérzéket birja, miáltal képes csoportoknak lágyabb és harmonikusabb szerkesztésére, melyeket természeti motívumokkal organikus egészbefoglalva, a festői megoldás olyan szédületes magaslatán mutatja be a mestert, melyre Michelangelo legfeljebb csak plasztikai érzékénél fogva tarthat igényt. Különösen ezen utolsó Ítéletnél a megoldás súlypontja, miként Michelangelónál, úgy nála is a ruhátlan emberi testen van, azon külömbséggel, hogy az előbbi formai, azaz rajzbeli szempontból oldja meg a feladatot, mig Rubens a kolorista, vibráló szinfoltok motívumaiból indul ki. Lényeges és az egyéniségeket éles világításba helyező ellentét, mely a képírás eme két óriásánál oly jellemzően, annyi tanúsággal érvényesül. A testek millióinak eme rettenetes hullámzását látva, érezzük az isteni gondviselés félelmetes szigorát, kiérezzük eme vészfelhő rettenetes üvöltéséből a