Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1912

a harangok ünnepélyes zúgása közepette bevonul a leigázott puritánok országába. A formák és szinek művészetét arra használják ezen praktikus gondolkozású emberek, hogy az istenségben rejlő végtelenség fogalmát az érzékekhez közelebb vigyék, de élelmességükben szent céljuk eléréséhez tapintatosan megalkusznak a flamand természet tipikus érzékiségével. Ilyen körülmények között született meg Rubens piros-pozsgás, elevenségtől duzzadó dévaj „stilusa. O a flamand festők egyik legnagyobbika, ki egy 63 évre terjedő emberélet alatt képes volt több mint 2000 festményt alkotni. A ki valaha Rubens képet látott, annak a név hallatára előtűnnek a duzzadó izomzatú zsiroshátú vigyorgó faunok, részeg, pirosképű satyrok, elhízott buja nőitestek s mind ez állati érzékiséggel, ujjongó pompával egy telivér flamand nyers csiszolatlanságával van megfestve. A hús apotheozisának nevezte valaki művészetét. Arcképeit szemlélve, mindenekelőtt feltűnik szépségideáljának átcsillámlása a festményen,- az ő felfogása szerint szépek a szalmasárga hajú, vizenyőstekintetü, kék szemű, pufókarcú, teltidómú nők. Mint zseniális arcképfestő mindvégig ezen eszménykép hipnózisa alatt áll. Nem kevésbbé jellemző nála a ruházat pazar pompája, mely modern szemünknek kissé barbárnak tetszik ugyan, de a flamand Ízlést és a kor fényűzési hajlamát jól jellemzi. Festményeinek tárgyköre a lehető legszélesebb, melyben a korszerű élet intim jeleneteitől egész az ó-szövetségig felölel mindent. Ovrjében tehát nem is a tárgy fontos, hanem az a tipikus, tetőtől-talpig érzéki flamand egyéniség, melyet annyi bravúrral és mégis oly közvetlenül műveibe bele tudott vinni. Semmit sem találunk már benne abból a túlfinomult misticismusból, amit sok olasz festőnél látunk. »A lemondás helyett a szenvedélyt festi, a lelki ekstasis helyett a túlcsapongó fizikai