Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1911

33 Jőj és ontsd lelked villámait, S lángjaikkal gyújtsd föl a világot; Rendüljön meg a föld, amidőn Mennydörgő jelszódat elkiáltod. Örül, hogy megjelent, mert ilyen rokonszellemü pályatárs után már rég sóhajt, most már ketten állanak a sorompók közt küzdeni a szabadságért A másik, Jókai Mórhoz, a baráthoz szól, akiről, a barátokban való annyi csalatkozás után szentül hiszi . . . ... ha a világ Elfordul is szivemtül, Ha a világnak ajakán Reám átkak átka zendül: A te ajkadról akkor is még Rám csak áldás lebben el; Ha az egész világ egy kéz lesz, Mely eltaszít, miként dögvészest, Kezed még akkor is ölel. És mégis a nagynak tartott uj tehetséggel, az ingathatatlannak híresztelt jó baráttal meghasonlott Petőfi. Meghasonlott pedig Vörösmarty miatt, akinek verseiről pedig az Uti rajzokban ugy nyilatkozik: »a Duna omlik méltóságosan, mint Vörösmarty hőskölteményei,« <14. 1.) és III. Richárd szini előadásának bírálatában: »a nagyság mértéke a művészetben ugy, mint a költészetben : a sokoldalúság,- ezért nagyobb a drámában Shakespeare, mint Moliére, ezért nagyobb a lyrában Vörösmarty, mint Hugó Victor, ezért nagyobb a színészetben Kgressy, mint többi társai. Mig ezek csak egyes hangszerek, amazok közül mindenik egy-egy zenekar. De mint embert is legnagyobbnak irja Uti leveleiben ekként: A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint amely kártyás utolsó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál. A nagy férfi átolvasta verseimet, lelkes ajánlására kiadta a Kör, s lett pénzem és nevem. E férfi, kinek én életemet köszönöm s kinek köszönheti a haza, ha neki valamit használtam vagy használni fogok, e férfi: Vörösmarty. <61. 1.) 1 Petőfi, elbeszélések és hirlapi cikkek. 51- 1.