Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1911

31 S aztán a költői hivatás magasztosságát s az idők komoly követelményét vázolva szólítja fel: Dalold el mind, mivel szived teli, S minden hang, amely ajkadon kijő, Lelked darabja légyen! Oly dicső Kin és gyönyör között elvérzeni. (Adorján Boldizsárhoz.) Páltfy Albertet »jeles írónak« mondja, aki különösen a phrasist gyűlölte s azért Petőfi szája ize szerint való egyszerű stílű iró volt. Számos regényében, novellájában és hirlapi cikkében »a világos, meggyőző, lapidaris

1« stíllel élt. Kerényi Frigyeshez irt verses levele inkább a mulatozó pajtásnak, mint a költőnek szól és benne Petőfi inkább önmagáról énekel mint Kerényiről. Hanem mikor 1845-ben felvidéki utja alkalmával meglátogatta Eperjesen, s nála töltött egy hónapot, erről a nála tartózkodásról emlékezve Uti jegyzeteiben, már költői működését is érinti. »Szerencsés egy fickó ez a Kerényi, kénye-kedve szerint élheti világát s könnyen fütyölhet, pamlagán heverészve, ha bizonyos urak rákiáltják az anathemát, <átkot> hogy ő nem költő.

2 Kerényit vagyoni helyzete ugyanis nem kényszeritette az Írásaiból való életfenntartásra. Azonban irodalmi emlékezetűvé tette Kerényi nevét Petőfi az által is, hogy 1847-ben végzett utazása élményeit a hozzá címzett levelekben örökítette meg. Baráti érzelem sugalta azokat a, Kerényi költői érdemein felül álíló sorokat, melyeket mindjárt az első levélben intéz hozzá s melyekben a Szépirodalmi Szemle azon ítélete ellen védelmezi, hogy Kerényi nem igazi költő. Pedig annyiban igaza volt a bírálónak, hogy nyelvi tekintetben nem áll azon a fokon, ahol komoly eszmei tartalmat élvezhető formában lehessen visszaadni. Ehhez »járulván a versformák aggodalmas kezelése, elő kellett állni bizonyos középszerűségnek, minél magasabb fokozatot Kerényi, a dalköltő, sehogy sem érdemel.« E véleménnyel szemben Petőfi ítélete Kerényiről nagyon is elnéző és hízelgő, midőn azzal csillapítja : Te pedig, barátom, 1 Petőfi összes művei III. 543. 2 Uti rajzok 10. 1.