Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1909

22 kiszélesíteni. Tárgyai megalkotásában is rendkívül leleményes. Elég neki egy kis történet, egy jó adoma, vagy ötlet, abból ó már szép mesét kerekít. Ismerősei közül hamar talál hozzá alakot, azt ügyesen beállítja és néhány odaillő vonással jellemzi. Meséi igy simulnak a való élethez. Bámulatosan ért az elhitetés művészetéhez. Legtöbbnyire ugy adja elő az eseményt, mintha az valóban megtörtént volna. Rendszerint magát is belevonja pl. A Cavallérok-ban ő is jelen volt azon a bizonyos sárosi lakodalmon. Es ha ő nem lehet az esemény központja, akkor magához közeU állóval hozza azt kapcsolatba. Mindenütt a valóság látszat tának színeivel dolgozik. Egy hihető vonással észrevétlenül visz át a maga világába és ellenállhatatlanul beleejt abba a csalódásba, hogy meséit igazaknak tartjuk. Hatásának titka is ebben rejlik. Közvetlenségével az olvasót egyszerre a tör= ténet kellős közepébe viszi és érdeklődését teljesen leköti. Ha műveit olvassuk, meglep bennünket az az ügyes fogás, hogy néha épen az ellenkező fordulat áll be, mint a mit vártunk. Erre az a felfogása, hogy a regény elveszti érdekességét, ha a kezdet bizonyos adataiból az olvasó előre ki tudja számítani a végső eredményt. Az életben sem tudjuk, hogy mi fog történni holnap, legyen hát ehhez hasonló az életet utánzó regény is. Meséiben egyedül a főhős sorsával törődik, azt elkíséri a céljáig,- a mellékalakokról azonban csak addig szól, a mig a főhős cselekvésébe befolynak. Legtöbbször arányosan fejleszti az eseményt, csak az lesz a baj, ha mesélése közben valami jó ötlet vagy tréfa jut az eszébe. Nem tudja megállni, hogy el ne mondja, inkább eltér a tárgytól, csakhogy megnevettesse vele az olvasót. Ezekre a kitérésekre is van külön véleménye. Azzal védi őket, hogy az életben is sok mindenféle történik a főesemény folyása alatt. Meséi, ha rövid történetről szólnak, kerek egészek, nincs bennük semmi fölösleg. De nagyobb elbeszéléseinél sokszor szembetűnik az egység hiánya. Az esemény főszálát a kitérések miatt gyakran elveszítjük. A részletek gazdagok, szépen kidolgozottak, de mindig a főcselekvény rovására.

Next

/
Thumbnails
Contents