Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1908

9 A rajz gyakorlati részén kiviil elkerülhetetlen a művészeti nevelésben a művészettörténet és esztétika. Célunk lévén a lelket esztétikai gyönyörökre képesíteni, a műértést és műízlést fejleszteni, természetes, hogy abszurd eljárás volna az, ha ezen két dolgot mint tantárgyat kezeinők, vagy mint száraz anyagközlést fognók fel. Ilyen eljárásnak csak az vona a szomorú eredménye, hogy a tanuló megint csak egy pár tucat nevet és évszámot magolna be jólrosszul, a dologtól alaposan elundorodna és mégis, Ítélőképessége egy parányit sem fejlődne. Hogy a művészeti nevelés szempontjából nélkülözhetetlen-e a műtörténet és esztétika avagy nem ?, e kérdés a szakemberek között is gyakran ad vitára okot; de ha a művészképzésnél a kérdésnek volna is sok vitás pontja, a középiskolánál, mint általános műveltséget nyújtó intézménynél minden kétség ki van zárva. Igenis feltétlenül szükséges a műtörténet és esztétika, csak az anyag kezelésének elterjedt módozataiban rejlik a nagy viszásság, mely helytelen kezelés kitűnő fegyver az ellentábor harcosainak kezében. Úgy a műtörténeti, valamint az esztétikai tanulmányok csak akkor helyén valók, ha a bennük rejlő érzéseket és az érzésekből konkludáló gondolatokat a tanuló lelki élményévé tudjuk tenni; ellenkező esetben frázisokban fuldokol a gyermek és sokszor egész életére sem képes belőlük kievickélni. Helytelen volna itt tényleges ismereteket nyújtani, csak a lelket kell preparálni; az ismeretek — meíveknek itt nincs absolut értékük, csak érzéseink J ' becsületességével állanak relatióban — maguktól jönnek; csak a gondviseléstől mindegyikünkbe helyezett mécsest kell meggyújtani, meleget és fényt az magától terjeszt. A művészeti nevelés célja a lelket a műélvezésre képessé tenni. A léleknek ezen érzelmi tevékenységét megelőzi az értelmi funktió, a szemlélet; egyrészt ennek mivoltától, másrészt a léleknek — hogy úgy mondjam — egyéni konstrukciójától függ az esztétikai gyönyör színezete, mely lelkünkben kél. Vagy amint Alexander mondja: „úgy vagyunk vele, mint a harangöntő a harang szavával. Hogy jól keverte-e az érceket, az ércek mivoltától és a keverés arányától, módjától függ és a harang szavában