Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1905

7 s lerontják a vallásos igazságokba vetett hitét s a szertartások lélekemelő hatását. Ha a szülők hiányos nevelés vagy bármely tudományos foglalkozás és társadalmi hatás következtében nem tisztelik a vallást, ugy ne gyermekük előtt adjanak annak kifejezést, mert a fogékony gyermeki lélekben egy-egy ilyen meg nem fontolt kifejezés roppant romboló hatást idézhet elő. Aztán a vallásos meggyőződés őszinteségénél és erejénél az élet csalódásai és viszontagságai közepett nagyobb lelki-vigaszt misem képes nyújtani; mig annak hiánya a legnagyobb csapás, melyért méltán vádolja a gyermek majdan a szülőket. A szeretettől áthatott vallásosság megkívánja, hogy szeresse a tanuló társait s más vallású társa iránt ez okból ne legyen tiszteletlen, sértő. Ez ellen tesz a szülő akkor, mikor a más vallásuakról gyermeke előtt megvetéssel, vagy pláne gyűlölködéssel szól. 2. Erkölcsi magaviselet s illedelem általában. „Miként a szülök, ugy az iskola is a tanulók testi, lelki javán feláldozó buzgalommal munkálkodik; megkívánható tehát, hogy a tanulók miként szüleiket tisztelik, szeretik, tiszteljék és szeressék tanáraikat is. E tisztelet és szeretet nyilvánuljon abban, hogy figyelmeztetéseiket. tanácsaikat, sőt büntetéseiket is szeretettel fogadják." „Célja továbbá az iskolának, hogy rászoktassa a tanulókat, hogy a társadalomban szereplő kiváló egyéneket, általán az öregebbeket tisztelje, becsülje, mint a kik azon társadalom javát szolgálják, melynek a tanuló is egykor munkás tagjává van hivatva lenni." „Megkívánja végül az iskola, hogy növendékei testvéri szeretettel viseltessenek egymás iránt; s ugy beszédeikben, mint tetteikben alkalmazkodjanak a tiszta erkölcs s a műveltség általános követeléseihez." (Fegy. Szab. II. 6—9.) Az erkölcsi magaviselet s az illedelem terén felállított eme kívánalmait az iskola egész az unalomig újra és újra hangoztatja a tanulóknak, s egyes esetekben példás büntetéssel is iparkodik e kívánalmaknak érvényt szerezni, s hogy erkölcsi és fegyelmi tekintetben nem képes meggátolni az ifjúság azon elszilajulását és elvadulását, mely ellen nem egyszer s méltán emeltetett panasz, nem az iskola munkájában leli magyarázatát, hanem azon körülményben, hogy a családi, illetőleg a házi nevelés nem támogatja e tekintetben kellőleg az iskolát, sőt nem egy esetben az iskola munkáját lerontja. Mindenekelőtt kívánatos, hogy a családban ugy tekintsék a tanárt, mint ki az iskolában a szülők helyettese; a ki tehát ugyanazon szeretettel tartozik a gondjaira bízott gyermeketa szépre és jóra vezetni, mint a szülők, s a ki feladatának iparkodik is a tőle telhető buzgósággal megfelelni. Azért a szülőnek a tanárt a fiu előtt becsmérlő kritikával illetni, eltekintve attól a káros hatástól és rombolástól, melyet ez a gyermek lelkében véghez visz, már csak azért sem illik, mivel ez fiát tagadhatatlanul nemes erkölcsre s hasznos tudásra iparkodik vezetni. Mi tanárok folyton a szülők iránt való szeretet és hála hangoztatásával serkentjük