Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1901

17 rető, borzos, fekete nagy hajú, nálamnál alacsonyabb (ezért felette becsülöm) első napokban visszatetsző társalgásu, de utóbb mindenkitől megszeretett eredeti különcz s igen jó szivü hazafi lelkű fiu. Ha röst nem leszek, tán leirom egy fordítását számodra. S most egy más barátomat ismertetem meg veled, kivel igen furcsán jutottam ismeretségre. Horváth Sándor, piarista barát. Szerzete Veszprémből Ujhelyre tévén át, legelső pár napját Kazinczy P^erencz sírjának látogatására forditá. Nevemet — ő maga is Írogatván egyházi lapokba — folyóiratainkból ismerte, s éppen hozzám készült, midőn véletlenül házi fogságba záratik, s ott ül tovább félévnél, e közben többször váltottunk levelet, a nélkül, hogy láttuk volna egymást, mert az első hónapokban senkit se eresztettek be hozzá. Bűne mindössze is az volt, hogy jó lelkű hazafi. Végre, több szellemes és humoros levelei után, igen vágyván ismerni, bejutottam valahogy a kolostor egyik szük udvarkájába s csakugyan szerencsések valánk láthatni egymás becsületes pofáját, én az övét a mélységből, ő az enyimet a magasságból, mert a legfelsőbb emeletben volt elcsukva. Kiszabadulván végre, egy párszor volt házamnál ; — Kolozsváron tanitó. Egyike a legbecsületesebb arczoknak, s jellemeknek; ki csak ismerte, mind beleszeretett. Ily kedves, nyájasan komoly arczot ritkán lát az ember. Verset csak időtöltésből irt fogsága előtt. Egy hozzám irt levelét leirom, kétségkívül jobb Sulyánszky, Szelestey valamennyi verseinél. Egy pár sora hozzá irt levelembeni tréfáimra vonatkozik : Kiirám például: hogy a mint levelem veszi (még akkor nem láttam) mérje meg magát rögtön, s ha nem magasabb 5 láb 3 hüvelynél, ugy örökös barátom. (S kaczagj! sem több sem kevesebb mint 5 láb 3 hüvelyk ő is.) Aztán irám, miként Vadnay mint szép fiút irta le előttem. Ismét lerajzolván tégedet, azaz testi lelki tökéletességeit tisztes alakodnak — előtte : Kérem tréfásan, legyen ő a 3-ik lóherlevél köztünk. Az egészet ki nem irom, csak részeit. Jan. 31. 1850. Miklós ! e néma, zárt falak közül Köszöntlek még most is tégedet! Ugy látszik, pártot ütött ellenem Haragja mérgét ontja rám a sors. Keblemben edzett férfisziv dobog, Mely száz viharral szembe néze már, S ha akkor ketté nem törött, midőn A szent hon és szabadság vérbe fult: Magán baját is elbirandja tán. A farsang végső napjain te várj, — És a mi sors nyullába igazán. De hát panaszba fojtsam-e azért Az életet, mint gyáva gyermekek!! Nemes szivednek hű tolmácsai, Mosolyra vonták sokszor ajkamat: Gyinn értesítő 2*