Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1901
15 S tehát Kerényi csakugyan Amerikában van! Olvastad alkalmasint, hogy hosszantartó vészszel küzdött s hogy a hajóból a partvivő dereglyére lépve, a tengerbe bukott. Szegóíiy Frigyes! a szalánczi várban voltunk együtt utolszor, — sőt utolszor szekeremen az állásban, hol ő, én s Róthfeld megettük a bucsu-pecsenyét s megittuk e bucsu borát. S most minden legkisebb körülmény felvillan előttem ismeretségünkből: első látogatásom nála, oda futásod késő estve s szobája s a görbe vasszék, melyben lógázta magát s Ördög Dankó, Irányi és Lukács s hozzám jöveteletek s- a pataki gyógyszerárus szép lyánkája! Frigyes igérte, hogy fog olykor irni Amerikából — meglátom megváltja-e szavát P 1) Igazad van, hogy visszakívánod a multat! magam is ugy vagyok vele, kivált ifjabb koromat, szinte megsiratni volna kedvem, mint valamely elhalt szeretőmet, — pedig az idő is olyan, mint a ragyás lyány, csak messziről sima, — közelről gödrös — még a mostani sötét napoknak is lesz évek múlva annyi — mennyi fénye az emlékezetben. Az ifjúság az, mit a múltból visszaóhajtunk; ifjú gyomor még a jelen fatális időszakot is tízszerte könnyebben emészti, mint az öreg, epés, romlott gyomor. Tizenöt évtől óta kínozom én szegény nőmet, hogy süssön nekem oly jó rétest, mint Nagy Jánosné sütött egykor Patakon — mind hasztalan, nem is hasonlít hozzá, mint nem mostani gyomrom a régihez. No de az is igaz, hogy szakácsné s szakácsné közt van külömbség s hogy egyik időszak jobb ételt főz számunkra, mint a másik, annyi bizonyos. Az is tagadhatatlan, hogy az én árva lelkem, melyet hajdan a sors olykor-olykor turóslepénynyel táplált, most folytonosan rongyos levest eszik. Képzeld csak, mily véletlen felfedezést tevék minap Kassán jártamban! . . . . Volt egykor egy Portörő nevü tanulótársam. Mellettem ült grammatista koromban, s átkozott éles hangon énekelt, — később szép szőke fiu lett, csinos ruháju, ügyes festő, bal fülében arany függővel. Él-e vagy megholt, nem tudtam annyi évek óta; s most barátom, Szinyei nevü abauji gödrös faluban találok rá véletlenül, mint elnyomorodott, fogatlan, rút, összefonnyadt vén rektorra. Legfeljebb lesz nálamnál 3—-4 évvel idősebb, de komolyan mondom, apám lehetne. Haszontalan néztem rá, mert egyetlen vonást sem voltam képes feltalálni benne a régi Portörőböl. Szegény viskójában egy szék volt, arra engemet ültetett, s maga az alatt állt. Neje a tüzpatkán ült még vénebb s csúfabb nálánál is. Szegényt, ezt is átkozottul lejárta az élet, vagyis a sors. — Hidd el, ugy elszomorodtam ez emberen, hogy Kassáig másról gondolkodni sem voltam képes. S hozzá még egy sáros felföldi tótfaluban tölteni le az életet, hegyek közt, az Isten háta megett Ismerőseim között ez a szegény ember s Ördög Dankó az, kit legkeservesebb állapotban tudok. — Különös hallod, ugy van-e azzal más is; én azokat, kik nálamnál feljebb laknak, végetlen szerencsétleneknek képzelem, s találjak bármi szép lakra, mig meg nem ') Kercnyi később beváltotta igéretét.
