Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1901

14 fiatal, másik felette vén lévén, ezt is amaz kéntelen húzni, mint egykor Orlando Furioso czepelte maga után döglött lovát. Ily emeritus állattal én barátom hosszabb útra indulni nem merek. Hatszáz vásárt jártam már be, de sem az ifjabbhoz nem leltem társat, sem nem adhattam túl rajtok; pénzem pedig más lovakra most nincsen. Pap vagy, könyörögj esőért, mert ha — mint tavaly — ez idén sem terem semmim, soha se gázolok ki a paupertásból. Német és szárazság, e két ellenség teendi tönkre Miklós czimborádat! Szándékom volt Kassán volt fogoly társaimat s onnan téged látogatni meg. Az elsőt minap megtevém, az utolsó újra továbbra maradt, — május hó végére; ekkor az én kedves oldalbordám gazdai élhetlenségem e bölcs vezetője, nélkülözhetni fogja igás lovait. Először Zubogynak forditandom utamat s ugy Kelemérnek : Ígérkezvén őszkor Ragály Pálnének (testvérektől valók vagyunk) mutatnom kell, hogy ő az első persona előttem, s te csak a második. Ezt hozza magával az igazság és becsület s szeretem is e szives jó rokon nénémet. — Bizony ember? igen szeretnék már valahára lenni veled s látni halhatatlan festésemmel s halandó verseddel dicsőitett paplakodat s megismerni szép kis feleségedet, kit te semmire való, mind e mai napig sem énekeltél meg! Igazán, az ember nem egyéb, mint egér s a sors macska ; a mint egyet lépsz, nyakon csip. E télen — s azt hidd el — négy nap múlva már indulandó valék feléd, midőn én s kocsisom egyszerre ágyba esünk s ő tüdőgyulladással, én más bajokkal vegyült roppant katarrhursal tovább mint öt hétig vesződünk. Ekkor még bucephalusom vén csontjai nem voltak ép annyira megroncsolva, mint jelenleg s hát csak rászántam magamat, hogy elléptetek valahogy hozzátok. Micsoda? .... s te még engemet mersz megtámadni, hogy olykor gyanakodó vagyok. így neked! s ha Timon embergyűlölő lett, ki az oka nem az emberek ? Ha Szemere Miklós gyanakodó legjobb barátai iránt is, ki az oka ?.... Vájjon nem ti bűnösök !... Midőn szegény fejem ilyeket tapasztal, hogy ugyanaz (Tompa Mihály) ki pár héttel előbb utálja Petőfi velem elkövetett alacsonyságáért, s mint Pestre megy s összeczimborál Petőfivel, azt irja amaz iránti boszus kifakadásomra vissza: „de mi bajod neked barátom azzal a Petőfivel ?. . . . Midőn legsujtóbb argumentumomat nem meri szemébe mondani, sőt állítja, hogy: ha szemben volnék vele, „én sem merném neki előhozni s midőn ugyanaz (ismét az én czimborám Miska) kit Pesten Petőfi, mint egy kölyök a megszelídített oroszlánt, kénye szerint vezet madzagán, később boszankodik hozzám irt levelében, miért enged Pelőfivel paczkáztatni magán a magyar közönség .... Midőn — mondom: Miska, igy! Miklós kénytelen amúgy! Tehát csitt! csupán az én hasonlithatlanul dicső szivemet, mely az ily crimenek daczára is kére benneteteket kegyébe fogadni. — Szemere Bertiről, Erdélyiről még szóval s meglátod egész alázatossággal el fogod ismerni, hogy Miklós azért gyanakodó, mert számosak a ti vétkeitek.