Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1900
5 sem segíthettek nemzeti jelentőségű munkájának tökéletesbbitésében. A könyvek, források beszerzése sok költséget emésztett föl. Majdnem egész örökségét ráköltötte. így egészen eladósodott; belekerült az adósok börtönébe, a hol munkáját be is fejezte. Műve, melyben 269 irót sorol föl, tökéletlen. Ezt ő maga is belátta. De ha figyelembe vesszük azokat a körülményeket, a melyek közt ez a munka létrejött, nem Ítélhetjük el botlásait, tévedéseit. Tárgyalásai aránytalanok és hiányosak; de erről ő tehet legkevesebbet. Még kritikátlanságáért sem szabad felette pálczát törnünk. O maga a művében emiitett munkáknak csak egy csekély részét olvashatta s igy megelégedett azzal, hogy mások ítéleteit, nézeteit idézze. Ezeket pedig elfogulatlanul, mint Wallaszky Pál írja róla — „procu'i amore et odio" — közli. Más czélt nem is tűzött maga elé, könyve cziméből és előszavából mást nem olvashatunk ki. A dicsérő jelzők halmaza, a superlativusok pazar használata talán nem is gyönge itélőtehetségének a jele — mint ifj. Szinnyei véli 1) — hanem inkább túlzott lelkesedésének kifolyása, a mely mindent nagyobbnak, szebbnek és jobbnak lát, mint a milyen. Művének hiányosságát már Spangár András is emlegette. „Magyar Bibliothéká"-jában szemére veti, hogy Czvittinger 300 magyar íróról megfeledkezett, de később maga is ebbe a hibába esett. 2) Czvittinger, hazájába visszatértekor, maga akarta munkája hiányát kiegészíteni, hibáit kijavítani, de a javítások és pótlások elmaradtak. Bod Péter*) Czvittingerről szólva, irja: „Igaz ugyan, hogy ezelőtt közel hatvan esztendőkkel Zvittinger Dávid irt és adott volt világra ily titulus alatt: Specimen Hungáriáé Litteratae; melyet nagy kedvességgel is fogadott a tudós világ tőle. Ígérte volt, hogy azt a materiát bővön meg fogja dolgozni arra ideje lévén. Ideje-elég volt; mivel Selmeczen, a maga hazájában hivatal nélkül egyes állapotban sokáig élt; de „az irigy és rágalmazó nyelvek meghátrálták jó igyekezetében és iró-pennáját elvetette." Bod szavaiból azt következtethetnők, hogy a rosszakarat, az „irigy és rágalmazó nyelvek" már ebben az időben is több hasznos munkát semmisítettek meg. A „Magyar Athenas" ajánlásában olvassuk a következőket: „Próbálta még valaki H. M. Rotarides, kinek csak igaz nevét sem tudtam még kitanulni. A ki sok esztendők alatt gyűjtögetett Magyarországban s pénzen is vett arra a végre mind könyveket s mind feles írásokat nagy szorgalmatossággal; de mikor észrevette volna, hogy hazájában tőrt vetettek néki s ki akarják mindenéből fosztani, alattomban elment Németországba a készületével együtt." Alább pedig igy folytatja: „Az ő sok költséggel, fáradtsággal keresett kincse azoknak kezekbe került, a kik utánna ólálkodtanak. Az honnan valaha világra adassék, semmi reménység nincsen." A saját munkáját, melyet maga „inkább jó igyekezetnek, mint könyvnek 1' nevez, azért ajánlja a Teleki grófoknak, ') A magyar irodalomtörténetirás ismertetése. Budapest, 1878. '-) Rotarides: Históriáé Hungariei littcrariae autiqui, medii atque recentioris aevi lineamenta, 1745. ') Magyar Athenas; Szeben, 17(i(i.
