Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1900

28 quorum maximé illustria insunt in vita Matthiae Belii, Historiographí olim celebratissimi. Matthiae Bahil, atque Danielis Kermanni, in eareeribus Posoniensibus demortui. — — — — — — Vei obiter tantum facta comparatio egregii huius laboriosissimi operis cum monumentis eorum, qui eodem históriáé campo industriam suam exercuere, aperte docet Horányium longo intervallo post se omnes reliquisse, quamvis, qua est sentiendi de se modestia, fateatur se summum fastigium attingere non potuisse, sed quis hominum potest ? praestitit unus pertinaci laboré atque industria, quod a plurium soeietate (ingenue fatemur) vix sperare lieebat. Patriae communio et litterarum causa vehementer optamus, ut contingat eruditissimo atque laboriosissimo Viro aetas longaeva omnibus et animi et corporis bonis comitata." Wallaszky Pál Conspectusában Horányinak részrehajlatlanságát és elfogulatlanságát dicséri meg különösen: „Ego fateor ex vero, me tantam aequalitatem animi ubi ex propriis seribit, in seriptore R. Cath. Hungaria (legi vero complures) nondum vidisse. Tanto maior virtus, quanto rarior." Egyik életirója (1809.) kegyeletesen emlékszik meg Horányi halála után az ő „kimagyarázhatatlan fáradtságáról" s a következőket jegyzi meg: „Leginkább ezáltal (Memória Hungarorum) szerzett nevének mind a hazában, mind a külföldön halhatatlan hirt és dicső emlékezetet: mert a kor midőn még az eféle tárgyokra igen csekélyek valának a segedelmek — — — •— 1155 tudósokat a feledékenység homályaiból kiragadni, nem kis munkába telt. S váljon messzebb állunk-e ma is, a sok mostani gazdag könyvgyűjtemények mellett, e szorgalmatos hazánkfiának igyekezeteinél?" — E sorok Írására bizonyára az őszinte elismerés indította Horvát Istvánt. Horányinak a külföld részéről történt kitüntetése nemcsak meglepetést kelthetett a honfitársakban, hanem gondolkodóba is ejthette őket, hogy mikor lesz nálunk is oly tudományos társaság, mely a hazai tudósokat egybegyűjtse és a külföld jeles férfiait viszont megtisztelhesse? De másrészt pironkodniok kellett a nemesebb gondolkodásuaknak, hogy az annyira magasztalt „Memória Hungarorum" kiadását német ember, Loewe Antal, vállalkozott. Horányi folytonos kutatásaival és barátainak segítségével oly nagy mennyiségű adatot mentett meg az irodalomtörténetirás számára, hogy e tekintetben messze fölülmúlja előzőit. Magában a „Memória Hungarorum"-ban 1155 irót tárgyal, tehát majd hétszázzal többet, mint a hányról Bod Péter emlékezett meg a pár évvel előbb megjelent „Magyar Athenás"-ban. Horányi főtörekvése az volt, hogy munkája mennél teljesebb legyen. E végből felsorol mindenkit, a ki bármily kevéssel is hozzájárult irodalmunk gyarapításához. Éppen ezért foglalkozik behatóan a magyar származású tudósokkal is bármilyen nyelven irtak légyen. Adataiban rendkívül gazdag, néhol túlságosan bő, de fölösleges kitérésekkel, anekdotákkal, mint azt Bod Péter tette, nem tölti meg műve lapjait. Elmondja az irók, költők, tudósok életrajzait, sok helyt igen terjedelmesen,