Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1896
18 Genus. Ascaris. Rudolphi ezen genushoz számította a három ajkú nematodákat mind. De már Bremser joggal kiközösített innen két fajt és az oxyurus-félék közé sorolta. Dujardin folytatta ezen redukálást és négy fajt a heterakis-félékhez csatolt. Végre Schneider kiválasztotta innen az egyizmuakat és a sokizmuak közül azokat, melyeknél a himek a fark végén szivókával bírnak, mert ezek is heterakis-félék. « Valamennyi ascaris-fajnál három ajkat találunk, melyek nagyobbrészt 4—6 szögüek, de más alakúak is. Az ajaknak azon része, mely a köztakaróba átmén, alapnak tekintetik. Mind a három ajak alapja egy három szöget képez. A háti ajak felső, a másik kettő alsó ajaknak mondatik. A hasi oldal ezen két ajak közé esik és az oldalvonalak ezek közepére. Az ajkak állanak cutic. és subcuticulából, mely pulpa nevet is visel. Bemetszések által az ajak osztatik lobusokra és ezek ismét lobulikra. A lobus impar némely fajoknál a pulpától befelé esik. Az ajkak oldalvást soha sem érintkeznek egymással. Az interstitiumokban találni mindig bizonyos bőrszegélyt és ritkán közbeeső ajkat, mely azonban oly nagy is lehet, mint a főajak. Az ajkak befelé egy éllel végződnek. Átmetszetök három szögű, ugy hogy beszélni szokás két belső egyenes és egy külső ivalaku oldalról. Az ajkak kiálló éle soknál csatornás, és éles szélekkel bir. Az ajkak mellső és oldalszéle egy bőrszegélylyel van ellátva, mely folytonos sorokban álló fogakból áll. Ama fajoknál, melyeknél az ajak szegélye nem igen fogas, a befelé álló él vastagabb és jobban nyúlik befelé. így jönnek létre az auriculák, melyek közti ajkakkal járnak. A három ajak egymással sohasem egyenlő. A felső ajak részarányos, a két alsó csak egybevéve ilyenek, magánosan nem. Az oldalvonal metszi ezeket két nem egyenlő részre, egy hátira és egy hasira. Az ajkak külső fölületén van 2—2, tehát összesen hat szemölcs, melyek közül négy submedián és kettő laterális. Az alsók nagyok és könnyen találhatók. Ascaris lumbricoides, mystax. és megalocephalánál tisztán látni, hogy minden szemölcs ikerszemölcs, melyekben a pulpa és az ideg is kétfelé oszlik. A hímeknél a farkon lévő szemölcsök kétfélék: a nagyobbak ikerszemölcsök, ezek csak postanalisak, elhelyezkedésök állandó. A praeanalisak csak egyszerűek és egy és ugyanazon fajnál is változnak a helyzetben. Számuk sem egyenlő mind a két oldalon. A faj jellegét Schneider szerint mégis a postanalis szemölcsök határozzák meg. A hal-ascarisoknál azonban ez sem elegendő. A spiculum kétféle: hengeralaku, vastag, pl. asc. lumbric. és megalocephalá-nál — és két lemezből álló, vékony. A vagina mindig körkörös izmokkal bir. Az ovarium kettős, egyeseknél négyes. A bél egyeseknél szintén előre és hátra menő vak nyúlványokkal van ellátva. Schneider az összes ascaris-fajokat ezen négy csoportra osztja: A) Ajkak fogas léczczel, mellékajkak nélkül. (Asc. lumbr. mystax, megaloc.)