Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1896

II. Az ember- és a házi állatokban előforduló fonálférgekről. (Zooparazitologiai tanulmány.) Ezen szó élősdi — parazita — talán minden időben és minden czivilizált nyelven azon ember-, állat- és növényre vonatkozott és vonatkozik most is, mely más élő lény rovására tartja fen magát, énnek testnedvével, az ez által elkészített anyaggal táplálkozik, szóval másnak fáradságos munkáján, költségén élősködik. Ezen elnevezés nem illet meg tehát számos, a mindennapi életben élősdinek hivatni szokott állatot, melyek gazdáiknál, ha nem is mindig, de mégis barátságos fogadtatásra találnak. Ezeket tanyérnyalóknak nevezhetjük. A tulajdonképeni élősdi vagy parazita az illető gazdánál mindig ennek akarata és gyakran tudta nélkül telepszik le, és közönségesen többé kevésbbé annak megrontására van. Ilyen élősdi állat pl. a galandféreg, mely az ember bélcsatornájában él, vagy az általában ismeretes giliszta stb. Ilyen élősdiek pl. azon mikroskopikus kicsinységü gombák, melyek életforrása az ember és az állatok testének nemcsak külső fölülete, hanem annak minden benső ürege, minden szöveti része és nedve, melyek jelenléte az egészségben nagy zavarokat képes előidézni, és melyek mikrobák-, schizomyceták­vagy bacteriumoknak neveztetnek. Mi azonban itt csak az állati élősdiekről fogunk beszélni, melyek egyszerű alakjok és legtöbbnyire nem pigmentirozott testök, valamint nem épen kellemes helyeken való előfordulásuk miatt a laikus előtt nemcsak hogy érdekkel nem birnak, de vissza is taszítók. Tekintve azonban ama pusztításokat és károkat, melyeket az ember és a házi állatok egészségében tesznek és a minden képzeletet fölülmúló fejlődési viszonyaikat, megérdemlik minden művelt ember figyelmét és érdeklődését. Élősdieket találunk minden állatkörben. De megjegyzésre méltó körülmény, hogy minél nagyobb differenczirozással birez, a fejlődésnek minél magasabb fokán áll, minél több és többféle szerv szolgál az életműködések véghezvitelére, minél képesebb az önálló, független életmódra, annál kevesebb élősdi reprezentánssal találkozunk benne. Innen ered, hogy a férgek körében a legtöbb és a legkülönfélébb élősdire akadunk. Ezek testalakját három tipusra vezethetni vissza. Vannak 1. laposak, szalagalakuak, több méternyi hosszúak és szabad

Next

/
Thumbnails
Contents