Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

45 mint azokból, melyek Tiberis és Anio folyók kiáradásairól értesítenek. És a mint a természet szépségeit élénken fogja fel és élvezi, ugy másrészt minden feltűnő felkölti érdeklődését; megfigyeléseit barátaival közli; a talány megfejtését eléjök terjeszti s felteszi rólok, hogy oly örömet lelnek a természet műveiben, mint saját maga (IV, 30 ; VIII, 8, VIII, 20). Szóval Plinius a természetszépségek iránt fogékony kedélylyel birt; villája, kellemes ültetvényei közt való sétái, az erdőkön keresztül való lovaglása és vadászatai tiszta élvezetet szereztek neki; a tenger megpillantása és vidékén való tartózkodása alkalmával pedig testi és szellemi üdülésre, erősödésre talált; s ha ezekhez még hozzá gondoljuk, hogy villájának berendezése mindent nyújtott, a mi az életet nyugalmassá és kényelmessé teszi, ugy hozzá adhatjuk, miszerint azon életmód, melyet Plinius folytatott, valójában igaz bölcshez méltó volt, és hogy ilv élet époly gazdag volt áldásokban másokra, mint bensőleg boldogságot és megelégedést szerezhetett. Mivel Plinius a veszélyek daczára, melyek Domitianus alatt az állami és nj'ilvános életben fenyegették, lelkiismeretesen elve szerint élt: életének első és közép szakát a közjónak, a végsőt önmagának szentelve, ki állithatja, hogy egyedül a hiú dicsőségvágy birta rá a nyilvános életben való működésre; ki tagadhatja a mondottak után, hogy emberszeretetének legalább is ugyanannyi része volt a cselekvésben ?! Igaz, örült ékesszólása diadalának, s nem vala közönyös az iránt, hogy neve az emberek közt ismeretes és dicsőitett legyen (IX, 23); örült iratai terjedésének (IX, 11), valamint a részvétnek, melyben felolvasásai részesülének (III, 18; IV, 5); sőt nem tagadható, hogy a külsőségre is nagy súlyt fektetett: a mi nag}' jelentőségű oly férfiúnál, a ki egyébkép' a bölcs nevet érdemli meg; szóval a Danaidák munkájára vállalkoznék, a ki őt e tekintetben a gyengeségtől megszabadítani igyekeznék. De, ha az emiitettek mellé állítjuk hazafias és a baráti kötelességekre vonatkozó nézeteit (IV. 23, 4; II, 14, 14; III, 1, 11); ha tekintetbe veszszük azon elvét, melynél fogva csak akkor lépett fel a törvényszék előtt, ha a barátság joga, az elhagyottak gyámoltalansága, vagy az ügy fontossága példa gyanánt kívánta; sőt, ha szemeink elé állítjuk szerénységét, melylyel — Cicero, Demosthenes, Tacitus stb. remekírók műveivel szemben — saját munkáiról beszél: bizonyára nehezen állitható, hogy a hiúság és dicsőségvágy káros befolyást gyakorolhatott volna tevékenységére vagy jellemére. Nem. Plinius saját dicsőségének örvendhetett, sőt azt túlbecsülhette; mindazáltal nyilvános tevékenységében 0I3' erényességet, emberszeretetet, hazafiságot, baráti hűséget, önmegtagadást, kötelességérzetet, lelkiismeretességet, vidámságot és komolyságot nyilvánított, hogy ily jelentéktelen folt által működésének és személyiségének fénylő képe el nem homályosítható.