Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

43 akkor érdemes az ember, ha a vétektől ment (V, 8, 2; IX, 3). Boldognak érzi magát, hogy nem a hiába való gyönyörökben találja megnyugvását; hogy élete napjait a jótettek mellett a múzsáknak és a tudományoknak szentelheti (IX, 6). És amint nem ismer nagyobb vidámságot annál, melyet a tudományos és irói foglalkozásokból merit: ugy másfelől a fájdalom sem oly nagy, hogy ez által ne lenne csillapítható; ha az övéi betegsége vagy halála fölötti bánata és fájdalma lesújtja, egyedül a csendes munka képes őt vigasztalni; egyedül barátjai előtt kiöntött panasza képes szivét megkönnyebbíteni (VIII, 16, 19). Mily gyönyör rá nézve, ha a munka terhei után a város porát lerázhatja, s az üzleti foglalkozást a mezei tartózkodás nyugalmával s tanulmányaival felcserélheti! (1, 9). Egyedül ez előtte a tiszta élet; a múzsájával való foglalkozás a valódi foglalkozás. Tevékeny szerinte csak az, a ki szellemének nemesi tése és nevének megörökítése végett dolgozik. „Hagyj fel — inti egyik barátját — mások köznapias életének alacsony gondjaival, szenteld magadat a múzsák csendes magányának. Teremts tevékenységeddel valamit, a mi mindig a tied, mivel minden más változtatja tulajdonosát" (I, 3). Erre nézve bizonyára nagybátyjának példája sem maradt rá befolyás nélkül, kinek rendkívüli munkaereje az unokaöcs előtt is csodálkozás tárgya és elérhetlen példánykép vala. Nevetségesnek látszik — úgymond — ha őt szorgalmasnak nevezik, mivel nagybátyjához hasonlítva, henye (111, 5, 19). Ez, vonatkozással a vaskos művekre, melyeket az idősb Plinius irt, s melyeknek czimeit az unokaöcs az utókornak az emiitett levélben följegyezte, nem túlzott szerénységü felfogás ; főleg, ha meggondoljuk, hogy ama híres férfiú csak 56 éves volt halálakor, és hogy ifj. Plinius idejét nagyobbrészt fontos állami dolgok, ügyvédi tevékenység és egyéb foglalkozások vették igénybe. Ilyet is természetesen csak az mutathatott, aki télen-nyáron éjjel is munkálkodott; a ki az evés, fürdés és utazás idejét olvasásra, elmélkedésre és tollba-mondásra használta; a ki egy könyvet sem olvasott a nélkül, hogy belőle kivonatot ne készített volna. Mindezek után senki sem hajlandó Pliniust tunyának tartani, mivel irói tevékenységre nézve nagybátyjával nem vetélkedhetett: ellenkezőleg, őt, ki idejének nagy részét szoros kötelességeinek szentelte, a többit pedig buzgó tanulmányra és irói tevékenységre forditá, a legnagyobb tisztelet és elismerés illeti meg. De a foglalkozás mellett a kellő pihenésre is gondja volt, meg levén győződve, hogy a test ápolását elhanyagolni nem egyéb, mint a szellemet védelmétől megfosztani (I, 9, 4). Azonban a felüdülés idejét is nemes örömek- és élvezeteknek szentelte. Lakomái oly egyszerűek valának, hogy a tobzódáshoz szokottak inyenezségöket asztalánál alig elégíthették ki (I, 15): épugy, másoktól meghivatva csak azon föltétel alatt jelent meg, ha az étkezés egyszerű és rövid volt (III, 2). Egyesek a fényes lakomákban kivánatraméltó életélvezetet találtak; az ő egyszerű étkezését jóbarátok jelenléte, tudományos beszélgetések, finom tréfa és vidámság füszerezék. „Természetesen — irja egyik barátjának, a ki ebédre hiva néni