Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

34 gyanánt használnia, alapelveit keresetének áldoznia; mily szerencse, hogy a közjóra irányúit szolgálattétellel az önérdekében való cselekvés legcsekélyebb gyanújától is megőrizhette magát. Bizonyára nem volt Croesus, ámbár könnyen szerezhetett volna nagy gazdagságot. A mi Regulusnak lehető vala, azt az ünnepelt ügyvéd és a közszeretetnek örvendő férfiú még könnyebben megtehette volna! Hacsak a nagy összegeket vesszük, melyek a követségek és örökségekből befolytak (V. 1, VII, 11), vagy az ajándékokat, melyeket a törvény a pör bevégzése után megengedett az ügyvédeknek elfogadni, ily módon is nagy gazdagságra tehetett volna szert! De, midőn ilynemű szolgálatáért más jutalmat megvetett, mint a tiszteletet és azon öntudatot, hogy barátjai- vagy a segélyre szorúltaknak segített; midőn vagyona részint a praetorság-kivánta hivatali kiadások (II, 4, 3), részint a jelentékeny adományozások által, melyekkel a közjót és egyeseket gyámolíta, igénybe volt véve; midőn nemes érzülete a másoktól gyanútlannak tartott haszonról is lemondott : ily módon gazdagsága öregbítésére bizonyára alig gondolhatott. Plinius készpénzét, facultates modicae-nek nevezi (II, 4), azonban elég volt jótékonysági vágya kielégítésére és nemes czéljai előmozdítására: eltekintve attól, hogy anyósának gazdag pénztára rendelkezésére állott, és semmi fáradságába sem került hitelre találni, ha erre szorúla. Majdnem egész vagyona földbirtokba volt fektetve, csak csekély része kamatokra kiadva (III, 19, 8). Ugy látszik, eredetileg csak egy nyári lakot és a Como-tó (lacus Larius) melletti szülői hagyatékbirtokot tartotta meg (II, 15; VII, 11). Ezekhez járulának a Tusculum, Tibur, Praeneste, Laurentum melletti jószágai (V, 6, 45), és magában Rómában egyház az Esquilinuson. (111,21, 5.) A Como-tó melletti birtokától gyermeki kegyeletből nem vált meg (VII, 11, 5). Különös előnynek tekinté, hogy jószágai különböző vidékeken voltak; mert ha sovány termés vagy elemi csapások miatt egyik helyen megkárosodott, a többiek termése a hiányt többnyire pótolta. Hogy Plinius gyakorlati mezőgazda lett volna, a ki jószágai kezelésére ugyanoly buzgalmat és fáradságot fordít vala, mint az ügyvédi gyakorlatra és az ékesszólásra, abban bizonyára joggal kételkedhetünk. Maga sem titkolja, hogy csak szükségből foglalkozik gazdasági számadásokkal és effélékkel; ő másnemű iratok és olvasmányokhoz szokott (V, 15, 8). Természetesen a számadások megvizsgálása, jószágai megtekintése és az aratási munkálatok feletti felügyelet elől nem térhetett ki; de néha ezek is figyelmen kivül maradtak (IX, 15); a mezők megtekintését sétalovagláskor alkalmilag ós gyorsan végezte; aratáskor pedig a felügyeletet városi férfiakra bizta. Különösen haszonbérlői panaszai voltak gyakran terhére, kik a rájok és ügyeikre fordított figyelemmel nem egészen voltak megelégedve (IX, 36, 6; VII, 30, 3). Pedig alig találhattak volna engedékenj'ebb birtokost Pliniusnál, kit — emberbaráti szive mellett — már csak a panaszaiktól való menekvés a bérlet egy részének elengedésére inditá. Igen, némelyek jóságával visszaéltek, s ez végre arra kényszerité, hogy eszközökre gondolt, melyek által ilyeneket magától elhárított (IX, 37).