Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

27 védencze a tartománybeliektől némi ajándékot valóban elfogadott, e hibát Plinius sem tagadhatta. De első nap negyedfél, másodikon pedig hatodfél óráig beszélt ügyében, mely beszédét (Ep. IV, 9) igen hatásosnak rajzolja: „ita erectos animos senatus, ita recentes invenit, ut prioré actione incitati magis, quam saciati viderentur." A per jól ütütt ki Bassusra nézve, azonban még sem egészen ugy, mint Plinius akarta. Bassus a tanácsban maradt; méltóságában is meghagyták, de birákat adtak számára. A per anyaga megsemmisíttetett, de megengedték mindenkinek a per ujabb tárgyalását két éven belől (Ep. ad Traj. 56, 57); 105. vagy 106-ban szintén a bithyniaiak ellen Rufus Varenus procon~>ult védte, de a per bevégzéséről nem szól Plinius. Valószínűleg menekült Varenus. Ugyancsak ez idő tájban — ha Mommsennek hihetünk — a centumvirek előtt Atta Viriola nemes származású nő mellett mondott beszédet, a ki praetori férfiúval volt házasságban, de kit 80 éves atyja, mostoha anyja iránti szeretetétől elkapatva, kitagadott az örökségből. 180 bíró volt jelen a tárgyaláson, az üléshelyek egészen megteltek s igen sokan vették körül Pliniust. Az atyák, leányok és mostohák — mondja tréfásan Plinius — kíváncsian várták az eredményt. E beszédet „w: 0-sp Krr.S'.swvTis-it kitűnőnek mondja. Ezek voltak a nevezetesebbek. Beszélt még pro Firmanis, midőn a Tiberis és partjainak felügyelője volt 105. vagy 106-ban. Beszélt Vectius Priscus ügyében a centumvirek előtt, a hol Atta Viriola ügyében oly nagy dicsőséget szerzett magának. Beszélt Clarius és Corellia érdekében Caecilius Strabo kijelelt consul ellen ; beszélt hazája Novocomum haszna s védelme ügyében; beszélt végre Domitianus alatt (apud municipes in decurionum curia), midőn könyvtárát hazájának ajánlta fel s költséget Ígért évenkint a nemes származásúak eltartására. Az ékesszólásban tehát Plinus nagy dicsőséget ért el. Egyik levele szerint (IX, 23), mint emlitém, — alig juthatott a hallgatók miatt helyéhez s a centumvirek a szónokot dicséretekkel halmozták el. Csakhogy Plinius nem elégedett meg avval a dicsérettel, melyet a tárgyalás helyén nyert, hanem beszédeit barátjai előtt újra elszavalta azon megokolással, hogy e gyakorlás irálya javítására nagy hatással van. Ily módon Plinius legtöbb beszédét újra átdolgozta, ékesítette s annyira kibővítette, hogy, habár kezeinkhez jutottak volna is e beszédek, azokból nem annyira a szónokot, mint az írót ismernők meg. Bizonyság erre Panegyricus, bizonyság a „De ultione Helvidii" irt könyvalak. Szóval: beszédeit átdolgozta s kiadta, hogy hirneve két uton terjedjen el. Milyen lett volna levertsége és szomorúsága, ha tudta volna, hogy jeles beszédeinek csak czime fog az utódokhoz jutni! De a hírnevet, melyre oly serényen törekedett, elnyerte életében. Leveleiből ugyanis kitűnik, hogy mindig nagy sokaság hallgatta; hogy nem minden ügyet vállalt el; végre, hogy folyton ifjak kisérék s a mi szivének legjobban esett, hogy ezek utánozák is őt. Igy mint emlitém, Cremutius Ruso nemes ifjút a forumon bemutatta s hírnevét előmozdította. Igy örvendetesnek vallja ama napot, melyen Fuscus Salinator és Numidius Quad-