Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

10 bizalmas társaságában élvezett; ártatlan kedvtelései s tudományos munkálkodása ... a legmélyebb hatást gyakorolták Pliniusra. Azonban hazája szózata hatalmasabban hangzott keblében. Ily nyugalmat előbb meg akart érdemelni és csak azután élvezni. A kifejezések, melyekkel egyik barátjának akkori érzéseit festi, jellemzők. „Én már — mondja — lélekben élvezem e boldog életet, s vele tartok, mihelyt korom a visszavonulást megengedi. Addig ezer foglalkozás őröl; de ezekben is példa és vigasztalás rám nézve Spurinna. O is, mig becsülettel teheté, állami tisztségeket viselt, tartományokat kormányzott és fárasztó munkával érdemiette ki e nyugalmat. Ezen életpályát, ezen czélt tartom én is szem előtt." (III, 1). Pomponius Bassus, egy érdemesült államférfiú és hős ép oly nyugalomban élt mint Spurinna s ép oly bölcsen. „Helyesen — Írja Plinius hozzá — igy kell egy férfiúnak megőszülnie, ki tekintélyes állami hivatalokat viselt, hadseregeket vezényelt, s a meddig hozzá illett, egészen az államnak szolgált. Első és közép éveinkkel a hazának tartozunk, életünk legutolsó szaka a mienk." (IV, 23). Es ezen érzület kitűnik mipden cselekvényéből. Nem ismert nagyobb neveket, mint a császár és haza: szivének minden dobbanása ezekért vert. Semmiféle méltóság sem tette őt elbizottá és kevélylyé. Csak állása tiszteletének megótalmazására volt büszke. Ha a rómaiaknak ilv tribunusai voltak volna, e tisztség nem sülyed le oly mélyen, a nép nem lesz rabszolga s a császárok valószínűleg nem lesznek zsarnokok. De el is ismerték érdemét. A tanács iránta való tiszteletének bizonyságául megtisztelő kifejezésekkel kiséré nevét az állam évkönyveiben; magasztalá békés érzületét tribunusi, s szerénységét praetori tisztében; consullá neveztetését pedig az állam szerencséjének tekintették: oly általános öröm uralkodott az egész birodalomban. (Paneg. 95). Livius (I, 10) Q. Fabius és P. üecius jeles férfiakról említi, hogy háromszor consuli s egyszer censori minőségben, tetteik dicsőségével a társas egyetértés dicsőségét is összekötötték. Plinius és Cornutus Tertullus megérdemlik, hogy mellettök álljanak. A kincstári felügyelőségben épugy társak valának, mint utána a consulságban. Mindkét hivatalban a legnemesebb egyetértés és szeretet köté össze szíveiket. Plinius Pontiushoz intézett egyik iratában (V, 15) a lelkesedéssel határos melegséggel szól Cornutusról, és a Trajanust dicsőítő beszédében főleg azért köszöni ennek a consulságot (91), mivel neki ismét Cornutust adá tiszttársul, ki vele egyenlően érez, kinek elvei megegyeznek az övéivel s kinek élete összhangzó cselekvésével. A tanács méltósága szive drága ékessége vala, és főleg élt keblében a köztársasági szellem egy szikrája, melyhez csak a gyenge fúvás hiányzott, hogy nemes lángba boruljon. Azért fellázadt érzése, ha azon időkre tekintett vissza, melyekben a tanács méltóságáról megfeledkezve, magát gyáva s lealázó cselekvényekre felhasználtatta ; midőn a császárok szabadosainak nyílt tanácsülésben hódolt, és megvásárolható nyelvével ott magasztalá érdemeiket, a hol a zsarnokság vas kényszerét és az állam szégyenletes árulásait megátkozni kellett volna. Megérdemli a fáradságot a 8. k. 6. levelét