Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1893

Az igeidők és igemódok a latin nyelvben. A.) Az igeidők. Az igeidőkről s azoknak használatáról tüzetesen szólni nem szándékom; hogy értekezésembe mégis fölvettem őket, annak oka az, hogy véleményem szerint grammatikáinkban óhajtandó volna ezen a téren egységes megnevezéseket honosítani meg. A mi engem illet én Danielovics Kálmán (Tempóra. Modi. Egyet. Phil. Közi. XV. Éf. IX. f.) megnevezéseit az igeidőket illetőleg teljesen megokoltaknak tartom; és pedig különösen ezeket azért, mert a tanulót folytonosan figyelmeztetik arra, hogy különbséget tegyen az igében kifejezett idő és cselekvés (állapot) között. Hogy ez menynyire kívánatos; és hogy mennyi fonák fogalomra adnak alkalmat azt inperfectum, perfectum, pulsquam perfectum stb. nevek: azt annak, a ki tanítással foglalkozik, fölösleges bővebben fejtegetni. Én tehát minden bővebb megokolás nélkül adom az igeidőknek ezek szerinti beosztását: Tempus. (Idő.) Actio. (Cselekvés.) Az igeidőknek ezen felosztása egész terjedelmében csak a modus indicativusról áll; a m. conjunctivus igeidőiről alább lesz szó annyiban, a mennyiben értekezésem czélja majd megkívánja. Praesen. (Jelen.) lnfecta. (Végzetlen.) Amo. Perfecta. (Végzett.) Amovi. Futurum. (Jövő.) Praeteritum. (Mult.) lnfecta. (Végzetlen.) Amabam. Perfecta. (Végzett.) Amaveram Inifecta (Végzetlen.) Amabo Perfecta. (Végzett.) Amavero.