Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1893

11 jövő időre való vonatkozással állhat meg ; a mult időre vonatkoztatva a lehetőség a tényleges valósíthatás szempontjából lehetetlenség : a mi a múltban puszta lehetőség volt, az a jelenre nézve tényleges valósággal nem, csakis gondolatival birhat. A valósítható lehetőséget kifejező két alak, — praes. i{ifecta és praes. perfecta, — használtatik, mint conjunctivus potentialis, még pedig mind a kettő rendszerint jelen idejű érteményben és pedig a beszélő személy előtérbe állításával az által, hogy vagy magáról beszél (1. személy), vagy meghatározott második személyhez intézi szavait, vagy pedig egy határozatlan harmadik személyt illetőleg jelenti ki a lehetőséget; pl. dicatu, dixerim; mondhatnám ; dicas, dixeris; mondhatnád; dicat, dixerit quispiam; mondhatná valaki. * A praes. perfecta ritkán előfordul mult idejű jelentéssel is. A múltra vonatkoztatva a lehetőséget, mondottuk már föntebb, hogy az ténylegesen nem valósitható meg: éppen ezért ebben az esetben a nem valósíthatóságot kifejező praet. imperfectát használják; pl. dicerem; mondhattam volna; cuperem; kívánhattam volna. Igen gyakran fordul elő ez a conjunctivus potentialis az egyes 2. személyben határozatlan alanynyal; pl. diceres, crederes, putares stb.; mondhatta, hihette, gondolhatta volna valaki. * A conjunctivus potentialis a szerény kijelentésekben, különösen ellentmondásban is áll, még pedig azért, mivel a lehetőség kijelentésével az állítás és különösen az ellentmondás nem oly határozott, éles, mint a valóság kijelentésével; pl. non dicam, dixerim; nem mondanám, mondhatnám. 2. A conjunctivus concessivus. A conjunctivus concessivus akkor áll, a midőn a beszélő valamit egy mintegy vele szemben álló vélemény folytán elfogad valónak; a maga szempontjából azonban csak lehetőségnek veszi; pl. Habeat luna incolas; ám legyen úgy, hogy a holdnak vannak lakói, vagy: föltéve hogy . . . A tagadó kijelentés m'-vel történik.