Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1893

12 A beszélő jelenére vonatkozólag a megengedésben használjuk a praes. infectát, —- múltjára vonatkozólag a praes. perfectát; ámbár a praes. perfecta a jelenre vonatkozólag is használatos; pl. Fueris tu Komae; föltéve hogy te Rómában voltál. Dixeris tu ; föltéve, hogy te azt mondod, vagy mondtad. A midőn a beszélő a vele szemben álló véleményt lehetetlenségnek akarja föltüntetni, akkor a jelenre vonatkozólag áll praet. infecta, a múltra vonatkozólag praet. perfecta; pl. Haberet luna incalas; föltéve, de meg nem engedve, hogy a holdnak vannak lakói. Fuisset Hannibal inimicus patriae; fölt., de meg nem engedve, hogy H... 3. A conjunctivus optativus. A mit a beszélő óhajt, minthogy az nem valóság, a latin azt szintén m. conjunctivussal fejezi ki. Az óhaj a beszélő szempontjából véve valósitható vagy nem. A valósítható és nem valósítható óhajtást a m. conjuctivus alakjai a következőképen jelölik: 1.) Praesens infecta: jelenben valósulható óhaj. 2.) Praesens perfecta: olyan óhaj : a mely a beszélő szerint a múltban valósulhatott. 3.) Praeteritum infecta: a jelenben a beszélő szerint nem valósulható óhaj. 4.) Praeteritum perfecta: olyan óhaj, a mely a beszélő szerint a múltban nem valósulhatott. Pl. Utinam páter adveniat; a beszélő fölteszi, hogy eljön. Utinam páter advenerit; a beszélő szerint eljöhetett. Utinam páter adveniret; a beszélő szerint nem jöhet. Utinam páter advenisset; a beszélő szerint nem jöhetett. A magyar nyelv az óhajtó mondatban nem jelenti ki az óhaj valósulhatását vagy annak ellentétét; a fentiekben adveniat és adveniret egyaránt eljönne; advenerit és advenisset pedig eljött volna. 4. A conjunctivus dubitativus. A conjunctivus dubitativus az, a midőn a beszélő azon kételkedik, vagy a fölött határoz, hogy két vagy