Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1885

— 29 — rombolás a szervezetben, mert ilyenkor nagyobb erővel mélyíti fogait a megharapott testrészbe és huzamosabban tartja fogait a sebben (néha másodperczekig csüng a megmart részen), minek természetes következménye, hogy annál több méreg hatol a vérbe, már pedig minél több méreg-anyag jut be és minél mélyebb a seb, annál veszélyesebb a marás. Az egyéni dispositiotól függő körülmény az is, ha a kigyó már régen nem mart; föntebb már enditve volt, hogy ugyanazon egyén marásainak következményei mind inkább gyengülnek, ha a marások gyorsan következnek egymás után; ellenben ha a kigyó huzamosabb idő óta nem mart, mérge hatása veszélyesebb, mert több méreggel rendelkezik és némileg mondhatni érettebb anyaggal. Ha a viperát annyiszor engedjük marni, rnig a méregkészletét teljesen kimeríti, következő marásai nem lesznek mérgezők. A megmart egyén véralkatát illetőleg már említve volt, hogy melegvérű állatokra aránytalanul nagyobb a veszély mint a hidegvérűekre, a gerinczesekre mint a gerincztelenekre; minél gyorsabb a vérkeringése valamely állatnak, annál inkább alá van vetve a kigyóméreg hatásának. Ha a marás érzékenyebb helyeken, vagy a vérkeringés középpontjához közel eső részeken történt, a veszély is nagyobb, mint ellenkező esetekben. Végre külső körülményekül tekintendők az éghajlat és évszak. A forró éghajlat alatt élő mérges kigyók marásainak következményei sokkal aggasztóbbak, mint azoké, melyek a mérsékeltebb éghajlat alatt élnek, de még ugyanazon faj is veszélyesebb a forró öv alatt mint a mérsékelt alatt. A mi viperánk marása következtében a legritkább esetekben áll be a halál: már Dalmátiában és Olaszországban gyakoribb. Általában a mérges kigyók veszélyessége és fajaiknak száma az egyenlítő felé növekedik, a sarkok felé pedig fogy. Az évszakokra vonatkozólag megjegyezhető, hogy a marás veszélyessége az évszak hőmérsékletével összefüggésben áll, mert minél melegebb az évszak, annál veszélyesebb a mérges kigyók marása, tehát nem oly jelentékeny a veszély tavaszszal, mint nyáron vagy őszszel. Télen nem történik. Lencz kísérletet tett viperákkal télen is. 18 viperát tartott egy szobában, melynek állandó hőmérséklete 12 fok volt; januárban a viperák igen bágyadlak voltak és alig lehetett őket marásra kényszeriteni, és nem is volt marásuknak semmi komolyabb következménye. Megpróbálta a hőmérsékletet magasabbra emelni, 20 foknál azonban mind a 18 vipera hirtelen elhalt. Ugyanez történt hasonló körülmények közt más viperákkal is. — A nap különböző szakában történt marásoknak különböző hatása van; a marás