Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1885
12 — a fogon. Ugyanez megtörténik akkor is, ha a foghüvely sértetlenül marad, tehát megtörténhetik a szerv működése alatt is, mit H. 0. Lenz kísérlete világosan igazol. 0 egy viperának a méregfogait leölés után rögtön felegyenesítette a nélkül, hogy a hüvelyt szétvágta volna, aztán külső nyomást gyakorolt a méregmirigyre, s ebből a méreg a fogcsatornán keresztül folyt ki, de, mivel ez nem volt elégséges a nagyobb nyomás következtében kiszorított méregmennyiség befogadására, még a foghüvelybe is ömlött méreg; ez által a fog kívülről is méreg-folyadékban fürdött és egész felülete nedves lett a méregtől. Ennek lehetősége a foghüvely és a méregfog laza összefüggéséből könnyen kimagyarázható. — Lenz gyakran tapasztalta, hogy erős viperáknál leölés után a foghüvely belseje a nélkül, hogy a mirigyekre nyomást gyakorolt volna, méregtől nedves volt, s ezzel beigazolja azon állítását, hogy a méreg nemcsak a fogcsatornán ömlik az élő szerv működése alkalmával, hanem a fog és foghüvely között is. Ezen berendezés abban leli magyarázatát, hogy e nélkül a marás azon esetben ha a méregfog csatornája el volna dugulva, hatástalan maradna. A foghüvely, melylyel úgy a méreg-, mint a tartalékfogak el vannak látva, SZÍVÓS bőrnemü állomány, mely a méregfogak mellső (domború) oldalához szorosabban, a hátsó (homorú) oldalhoz csak igen lazán tapad. Ezen hüvelynek a méregfog hegye felé nyillása van, melyen a méregfog kissé kinyúlik a hüvelyből ; marás alkalmával igen könnyen visszatolódik, azért a fogak behatolását és a fog felületén szétömlő méreg bevitelét a sebbe legkevésbbé sem akadályozza. A hüvelynyilás széle igen finoman csipkézett. A foghüvely élettani feladatához tartozik az is, hogy a méregnek működésen kivül történhető kiürítését megakadályozza. Már említve volt, hogy a foghüvely a méregfog mellső oldalához kissé szorosan illeszkedik, ezen állapot akkor áll be, midőn a fogak marásra készen fölegyenesíttetnek; midőn a méregfogak annyira hátra vannak fektetve, hogy az állcsont mélyedésébe helyezett fogakból mit sem lehet látni , csak a vörös daganatként kiemelkedő foghüvelyt, mennyivel szorosabban kell a foghüvelynek hozzáfeszülnie ily állapotban? hasonlólag a keztyúhöz, mely a kéz felületén annál jobban feszül, minél erősebben hajlítjuk ujjainkat befelé; a foghüvely ilynemű feszülésének eredménye az, hogy szorosan illeszkedik a méregcsatorna szájához és ez által megakadályozza a méreg önkénytelen kifolyását a méregvezetéken. De ha a méregfogak marásra fölegyenesíttetnek, a feszülés kisebb