Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1884

— 12 — VogulJal, vol,jakkal, cseremiszszel. sat. Sok nála az apró gyarlóság, következetlenség és ellenmondás. De mindennek daczára müve igen érdemes, s utóda Révai a rokon nyelvekkel való összehasonlítás terén csak igen kevés helyes eszmét mondott, melyet Gyarmathyhan meg nem találhatott. Nagyon sajnálatos mindazonáltal, hogy a tudós külföld csak Gyarmathy művéről vett tudomást, mig Révai teljesen ismeretlen maradt előtte. Venio nunc ad fortissimum virum! A férfiú, kiről most akarok szólani, Hunfalvy Pállal és Rudenz Józseffel együtt nyelvtudományunk nagy triasát képezi. A piarista Révai Miklós (1750—1807.) korán adta jelét nyelvészeti hivatásának. Tanuló korában már Desericiust forgatta. Ezenfelül: két piarista tanárja, Hájos István és Horváth Benedek a magyar nyelv ősi mivoltának és fejlődésének nyomozására szövetkeztek. E végett régi magyar kéziratokat és nyomtatványokat kutattak és kerestettek, s a nép nyelvének hagyományos sajátságait tanulmányozták. Adatok gyűjtésére értelmesebb tanulókat is {elhasználtak. Hogy ne keltettek volna ezen körülmények az oly értelmes és oly lelkesült magyar érzelmű Révaiban élénkebb figyelmet és érdeklődést ? »Az a termékeny fa, melyen idővel az »Elaboratior grammalica - megteremhetett, csirájában itt nyerte első és hathatós táplálkozását,« mondja gyönyörűen és helyesen a mélytudományu piarista, Csaplár Benedek.

3

?) Révai nagysága különösen két művében tűnik ki, u. m. az »Antiquitales litteraturae Hungaricae« (1803) és az »Elahnratior orammatica Hunqarica« czimü müvekben, melyek közül az utóbbi két kötetes, az I. 1804-ben. a II. 1806-ban látott napvilágot. Az »Antiquitates« kincses bányája az anyagnak és a mesteri módszemek. Ismételjük, mit már Gyarmathynál emiitettünk, hogy nem a hasonlítás Révai erős oldala, hanem a kitűnő történelmi módszer, melyet talán ő alkalmazott az európai nyelvészetben először oly tökéletesen. 1782-ben Bécsben időzvén egy régi biblia-codex lemásolása czéljából, »otte munka közben arra a meggyőződésre jutott, hogy a nyelv időben fejlik és múltja és a'rokon nyelvek deríthetnek csak jelen állapotaira világosságot,« írja Toldy Ferencz. Bennünket itt különösen a nyelvhasonlóságra vonatkozó nézetei érdekelnek. A nyelvek hasonlóságából, mondja, a nemzetek rokonságára szoktak következtetést vonni és igy ezeknek eredetét fölfedni. Sokáig a scytháktól származtattak bennünket; de mostanában a nyelvek miatt a tinnekre viszik vissza eredetünket. Némelyek ezt zokon veszik, mert kicsinylik ezt a bölcsőt; ezenkívül a magyarok keletről való származása sem látszik avval ") Csaplár Benedek, Révai Miklús élete, 1, k. U-i. 1.