Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1882

— 25 — végkép. Éltének nevezetesebb napjain megemlékeztek róla újra és újra; igy születésének, vagy halálának évfordulóján áldozatokat mutattak be, melyet parentaliának mondottak. Az apotheosis. A név után indulva bátran rámutathatunk e szokás idegen voltára; s csakugyan a görögöktől vették át a romaiak, kik azon halandókat, kik az államnak íontos szolgálatot tettek, pl. a colonia alapítókat, hősöket, bölcsészeket az istenek közé sorozták. Romulus istenítésével, kit Quirinus név alatt tiszteltek a romaiak, meghonosodott e szokás Romában is s consecratio nevet nyert. Ugy látszik, hogy kezdetben csínján bántak a consecratioval, mivel Romuluson kivül egész Julius Caesarig, ki senatus consultum folytán Divus Julius lön s kinek tiszteletét Octavianus alapította meg, senki sem részesült e megtiszteltetésben. Később általánosabbá lett; a despota császárok korában legalább már annyira mentek a romaiak, hogy az apotheosis gúny tárgyává lőn. Vespasianusról olvassuk, hogy egy alkalommal ájuló félben levén tréfásan ezt mondá: „Az istenek sorába lépek ; vagy legalább közel vagyok e lépéshez." Die Apotheosirung besorgten eigens hiezu bestellte Priester (Sodales Augustales), die ein sebstándiges Collegium bildeten. Seit Augustus blieb dasselbe eigens bei der Gens Júlia, obwohl spáter noch. weitere Collegia Sodalium hinzukamen.') Maga az apotheosis nagy pompával hajtatott végre. Herodianus után Guhl igy adja elő : „ Az istenítendő földi maradványai egy e czélra készített pompás emelvényre tétettek; az elhunyt csá szár viaszba nyomott képe a császári palota előtt elefántcsont lábakon nyugvó s arauynyal gazdagon átszőtt szőnyegekkel bevont nyugágyon helyeztetett el. A viaszkép arczkifejezése egy nagy beteghez hasonlított. Á pompás nyugágy baloldalán állottak a nap legnagyobb részében a senatus tagjai; jobb oldalán pedig oly hölgyek, kiket születések, vagy házassági összeköttetésök erre képessé tett, kik szintén mély gyászban jelentek meg minden ékszer nélkül. Ez ünnepélyesség hét napig tartott ; mely idő alatt az elhunyt császár háziorvosai minden nap megjelentek a nyugágy körül, mintha a beteget látogatnák s kijelentették minden alkalommal, hogy mindig rosszabbul és rosszabbúl van. S ha az orvosok végre kimondották, hogy a császár meghalt, akkor a legelőkelőbb lovagok s a senatus legfiatalabb tagjai által a koporsó a via sacrán át a fórumra vitetett, hol egy e czélra készült emelvényre helyezték ; melynek egyik ol') Hermann Rhéinhard Album des classischeu Alterthums pag. 39.