Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1882

— 13 — maradványa. Rhéinhard szerint ugyanis a pogány romaiaknál: Allgemeine Todtenfeste wurden in der Regei am 21. Február und den darauf folgenden Tagén gefeiert, wahrend aucli in den einzelnen Hausern Todtenopfer zur Sühne der Manen abgeschiedener Verwandten an den Todes- und Begrabnisslagen derselben dargebracht wurden.') Csekélyebb jelentőségű dolgokban is akadunk közös vonás.okra. Lakomák alkalmával a szíves házigazda czédulával jelölt üvegekben rakja asztalra borait, hogy vendégei kényök, kedvök szerint igyanak. Nem vonjuk kétségbe, sőt fajunk élelmessége után Ítélve, bátran állítjuk, hogy magától is rájött volna a dolog e practicumára, de talán nem vétünk a nemzetiség ellen, ba ebben is egy régi, hagyományos szokásra ismerünk ? A Duna Tisza közt lakó magyar ember, ha teli edényből iszik, néhány cseppet kilocscsant belőle. Ugyan így cselekedtek a romaiak is, kik áldozatok és lakmározások alkalmával addig nem ittak, míg a „libo tibi"-t el nem mondták s néhány cseppet az asztalra nem öntöttek valamely isten tiszteletére. A magyar embernél talán az intentio más lehetett; de a szokás beszármazott is lehet. Értekezésünk folyamán majd kiderül, hogy a temetési szertartásokból is igen sokat átvett s máig őriz a keresztény világ. A temetésre vonatkozó általános nézetek. Bekövetkezvén a halál, mely Horatiusként aequo pulsat pede pauperum tabernas regumque turres, melyet Catullus e szavaival: Soles occidere et redire possunt; Nobis cum semel occidit brevis lux Nox est perpetua tina dormienda. eltérőleg a keresztény felfogástól, mely a halált csak ideiglenes pihenésnek tartja, örök álomnak nevez, a dolgok rendje szerint a hulla eltakarítatásáról kell gondolkozni. Erre a romaiak igen-igen nagy gondot fordítottak, miután hitök szerint az el nem temetettek lelke a nyugalom helyére bebocsáttatást nem nyer, vagy csak akkor, ha a Stygia mocsár körül 100 évig bolyongott. Ha szülő, gyermek vagy jóbarát távol a hazától halt meg s hullájára nem akadtak, hogy az eltemettetésnek legalább látszata, meglegyen „tumulus inanis"-t emeltek. Ilyenre akadunk Vergilius Aeneisének YI. énekében, hol Deiphobus rettenetes halálát írván le, így szólaltatja meg hősét: ') Hennáim Rhéinhard Album (les classischen Altcrthums p. 37.