Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1881

— 32 — domással; azonban kezdetben ezen búvárok észleteiknek nem tulaj­donítottak valami nagy fontosságot, s így az ez irányban való tovább búvárkodás is megszakadt. De midőn E. G. Balbiani 6) a Para­maecium bursaria-ról bebizonyította, hogy ennek nucleusa bizonyos körülmények között ivarszervül szolgálhat, csak ekkor kezdődött meg igazán az Infusoriák e nemű szaporodás módjának behatóbb tanulmányozása. Mellőzve itt Steinnak kritikai észrevételeit Balbiani állításait illetőleg, röviden magát az ivari szaporodás lefolyását említjük meg. Az ivari szaporodás mindenesetre az ivarszervek létezésé­től leltételeztetik; mi szolgál tehát az infusoriáknál ivarszervül, hogy az ivari szaporodási módról beszélünk ezen állatkáknál? — A Paramaecium genus fajairól ki van mutatva, s per analogiam mindazon csillószőrös Infusoriákról egész valószínűséggel állíthatni, melyek a nucleuson kívül még nucleolus-sal bírnak, hogy ezeknél a nucleus, mint női-, a nucleolus pedig, mint hímivarszerv fungál; vagyis a nucleus aequivalens az embryókat létrehozó petével, a nuc­leolus pedig a termékenyítést eszközlő spermatozoákkal. A Paramaecium bursaria ivari szaporodás folyamata a követ­kező: a szaporodási actus kezdetét minden esetben a conjugatió által veszi; vagyis két egyén a hasi-oldalával egymásfelé fordulva összetapad, még pedig úgy, hogy ezen állapotban oly egységes alak jő létre, mintha egy, a hossztengely irányában oszlásnak indult be­fűződési esettel volna dolgunk. — A conjugatio eredménye lesz az, hogy a nucleus-ban, mely a női ivarszervet képviseli, peték fejlődnek; a nucleolus-ban pedig, mely a hímivarszervnek szerepét viszi, spermatozoák jőnek létre; vagyis a nucleus ekkor, mint petefészek, a nucleolus pedig, mint here fungál. A conjugatió bekövetkeztével a nucleolus minden egyénben jelentékenyen megnagyobbodik, s ovális tokká válik, melynek tartalma hosszúkás vonalkákhoz hasonlít; a tok azután kereszt-oszlás által két, vagy négy kisebb to.kocskára esik szét, melyek mindegyikében egy csomó finom pálcika alakú képződmény foglaltatik; ezek a spermatozoák. Ugyanekkor a nucleus is változáson megy át, mert gömbölyűbbé lesz s befűződés által szintén több részre különül el; azonban a nucleusnál a több részre való szétesés el is marad né­melykor ; de tartalma mindkét esetben megváltozik, mert benne apró, gömbölyded s egy központi foltocskával ellátott testecskék lépnek föl, melyeket Balbiani 7) petéknek tart; a nucleusból kifejlődött to­Balbiani: Note relatíve á 1' existence d' uue génération sexuélle chez les Infnsoires par E <t. Balbiani. Journal de la Physiologie publ. par Brown-Séquard. Paris. 1858. pg. Ml—52 Stein: id. m. 97. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents