Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1880

Korunk a haladás kora. Különösen az exact, a gyakorlati tudományok művelése, nagy buzgalommal, szívós kitartással iizetik; a gőz ós villany az ember szolgálatára áll; minden kísérlet megtörténik az anyagi jólét s az élet kényelmei ápolására, előmozdítására. Nagyon helyesen van! Ennek igy kell lennie. Nem is ez a hiba, a hiba egészen másban keresendő. A hiba, a nagy hiba minden józan nézet szerint tisztán abban áll, hogy századunk egyedüli boldogító középpontnak az anyagot, a meztelen anyagot tüzé ki; ide irányulnak nemünk összes vágyai, törekvései s az ember szivének minden lüktetése, minden dobbanása. A czél — eszköz s az eszköz — czél s minden eszköz szent, csak sikerre vezessen. Jelszó: Finis sanctificat média. Az anyag minden, a szellem semmi, az halad, ez marad; az erősbül, ez fogy, sorvad. Táplálhatja-e a puszta széngőz? Van azonban más baj is, mely szintén egyik nevezetes forrása az erkölcsi satnyulásnak, az erkölcsi elfajulásnak. — A gyermekeknek, a jövő e reményeinek, a haza leendő oszlopainak, házi nevelése a legtöbb családnál ugyan minő alapokon nyugszik? Nézzünk csak körül, megérdemli a fáradságot. Vannak szülők, kik rajongással, majomszeretettel csüngnek gyermekeiken. Ellesik szivök óhajait, kifürkészik keblük vágyait s két kézzel sietnek eleget tenni bohó kivánataiknak. Ezek báb-alakok lesznek, dologtalan uracsok, gyáva piperkőczök s legfölebb nagyhangú világfiak. Találunk ismét szülőket, kiknél a nevelési rendszer a következetlenségben összpontosúl. Ezek ma mindent megengednek gyermekeiknek, hogy holnap mindent eltiltsanak. Ha büntetnek — szigorúak, túllépik a józan ész korlátait; ha jutalmaznak — oktalanok, többet ártanak, mint használnak. Ily uton nem nevelődik szilárd jellem. Vannak végül oly szülők is, kik, mondhatnók, semmit sem törődnek gyermekeikkel. Szülői kötelességeiknek eleget vélnek tenni, ha pontosan kiutalványozzák éretlen csemetéiknek a havi zsebpénzt. Ezekből lesznek aztán a fiatal aggok, kik liusz éves korukban régen túlestek az élet minden örömein; sivár kebleikben a csendes megelégedésnek nincs helye, békétlenek az élettel s kétségbeesve folyamodnak a végső remediumhoz — a golyóhoz. Ez se rossz! De nem folytatjuk tovább. E néhány sorból álló vázlat is meggyőzhet minden komolyan gondolkodó főt arról, hogy baj csakugyan van s hogy e baj oly mérvű, mely gyors segítséget igényel, máskülönben társadalmunkat a megsemmisülés réme kisérti.