Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1880

30 — kapocs, mely embert emberrel köt össze. Ez okból őrizd meg az illemet az élet minden viszonyaiban, minden körülményeiben, akár hallgass, akár beszélj, akár cselekedjél. „Törekednünk kell — mondja Herder — mindig illedelmesen beszélni; ha kérdést intéznek hozzánk, határozotton és szívesen felelni; ha elbeszélnünk kell, kedvesen elbeszélni, vagy ha valamit kérünk, azt szerényen tenni, még a kellemetlen dolgokat, rendreutasításokat is, harag, gorombaság nélkül, nyomatékos és czélszerű, de legilledelmesebb módon mondani. Ez a valódi atticismus, simaság, finomság, ez leginkább jellemzi a művelt nemzeteket." Ezt az illemet, melynek egyúttal erkölcsi érdeme is van, a gyermek lelkébe belecsepegtetni szintén a nevelés feladatai közé tartozik. Adjon a nevelés a gyermeknek érzékeny, jó szivet, s nem fog megbántani, megsérteni senkit. Hintse el a nevelés a gyermek lelkébe a szerénység, az alázatosság magvait, s tolakodó, lenéző, gőgös nem lesz soha. Tanítsa tisztelettel övezni körül az érdemet, az öregebb kort; tanítsa szeretni s bizalommal átkarolni az egyidőseket: akkor minden bizonnyal óvakodni fog másokat — embertársait megszomorítni, elkeseríteni. Legyen meg végül a gyermekben mindig a jóakarat másoknak csak kedves dolgot tenni — s illemes lett. Szoktassák a szülők a gyermeket idején a rendhez, a tisztasághoz. Szokja meg a gyermek kérni azt, amire szüksége van; s ha kapott valamit, köszönje meg. Utczáu, iskolában, otthon tartózkodjék a lármás, rakonczátlan viselettől; beszédben mértéket tartson s mindenki iránt nyájas figyelmet tanúsítson. Minden mozdulata, minden tette természetes, fesztelen legyen s az előzékenység színezetét sohase nélkülözze. E tekintetben a legjobb nevelő - a szülői ház példája, különösen az édes anyáé, ki neménél fogva az illedelem igaz őre. Az oly gyermek, ki csak szemérmet, erkölcsiséget, illemet sértő szavakat hall, menthetetlenül el van veszve. A józan nevelés eléggé meg nem róhatja, meg nem bélyegezheti ama szülőket, kik az éretlen gyermekeket nagy társaságokba, nyilvános mulatságokba viszik; ily gyermek csakhamar levetkezi az ártatlanság köntösét s arczátlanságot és tudákosságot ölt magára. „A nagy társaságok — mondja Niemeyer — nem gyermekek szükségeire számitvák. Minden indulatnak szabad folyása van ott. A gyermek lát, hall ezerfélét, amivel visszaélhet s vissza is fog élni, kora érettségre jut, mely testet, lelket megront. Finom, sima mázt kapnak a fiatalok annyi igaz, megtanulnak beszélni, meg udvariasan forgolódni, kérkedni: elpirulni nem könnyen fognak,