Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1880

14 — ragaszkodást. A hajlamtól, a ragaszkodástól csak egy lépés van — a szokáshoz. Amit megszoktunk, azt tenni annyira kénytelenek vagyunk, hogy alig tudnók azt elhagyni. A szokás csontunkból való csont, vérünkből való vér. Consuetudo altéra natura. A szokás tehát hatalom, melylyel a nevelésnek számolnia kell; e számadás pedig csak úgy lesz hibátlan, ha odairányult, hogy akaratunk, elhatározásunk szabadsága minden viszonyok közt épen maradjon. A nevelés feladata tehát meggátolni, nehogy szokásaink rabjai legyünk. Czélját éri, ha a szokásoknak jellemszivósságot állít szembe. Jellemszivósság győzelmi babér, mely a küzdőknek megérdemlett díja. E győzelmet nem egyedül a nevelés víja; önmagunknak is tevékeny részt kell vennünk a küzdelmekben. Tevékeny részt pedig csak az esetben vehetünk, ha eleve hozzászoktattuk magunkat a soha nem csüggedő, a soha nem lankadó kitartáshoz. Kitartás győzhetetlen erő; in hoc signo vinces. A jellem megszilárdulását, megizmosodását lényegesen előmozdítja az igaz, őszinte barátság, mely tettetéshez nem ért, színlelni nem tud. A barátság lélekegység, melyben szeretet s kölcsönös becsülés köti össze a sziveket. Alapja, forrása a rokonszenv. Rokonszenv nélkül tartós barátság nem képzelhető. De rokonszenv egy maga nem elégséges. Tartós barátság jellemhasonlatosságot kiván. A barátság czélja: tökély; szép és magasztos czél. Szerencsés, ki elmondhatja, hogy önzetlen, hű, önfeláldozó barátra találtam. Az igaz barát örömben és bánatban egyképen osztozik veled. A megosztott öröm pedig kettős öröm s a megosztott fájdalom fél fájdalom. Jó baráttal oldalad mellett nem maradsz magadra. Szóval és tettel egyaránt segít. Balzsamot, írt hoz sebzett szivedre. Reményedet éleszti; csüggedésre nincs okod. Az élet küzdelmeiben el nem merülsz: ha földre bukol, felemel a baráti kéz. Munkára, türelemre, kitartásra ösztönöz. Az erény száz nemét gyakorolja. Akaraterőd, jellemed önkénytelenül edződik, — tökélyesülsz. Ily nemes barátság sokszor már a gyermekkorban kezdődik. Az évek számával nő, fokozódik ereje, öntudatos lesz. Hogy az iskolának hatalmas szerepe van a jellem idomításában, alig szenved kétséget. Bebizonyítani legalább nem kell. Különösen a tanító az, ki állásánál, hivatásánál, tekintélyénél fogva jelentékeny tényező. Egyéni példája erősíti vagy gyengíti a jellemet; épít vagy rombol. A feddhetetlen jellemű tanító egészen uj életet önthet az iíjuság lelkébe. Kezében összpontosúl a jellemképzés minden eszköze, minden neme. Csak ismerje s nevelői tapintattal ügyesen használni tudja azokat.