Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1879

— 83 — tása ügyében; de a főigazgatónál maga is pártolólag kérvényezte Tordynak még az előbbi évben benyújtott előterjesztését. Álljon itt emlékül Kanizsa város azonkori tanácsának az első osztály ügyé­ben hozott határozata: „Privilegiált Kanizsa Város Tanátsának 1812. Esztendőben Boldog Asszony havának 31. napján tartott rendes Ülése Jegyző Könyvéből Részes Ki írás. 36. Tisztelendő Tordy Mihály helybéli Kegyes Attyák Előjárója és Oskola Director Ur annak ki tétele mellett, hogy ámbár ő minden Kötelességén felül a nemzeti harmadik rajbéli Iskolának heányossága miatt a Deák Osko­lákra elkészétendő Ifjúságra nézve egyik Tanéttó által különös Tanét­tást rendelt légyen és ez eránt a Fő Igazgatói hivatalnak is Jelen­tését meg tette volna, de mivel még onnét választ nem nyert, és ennél fogva tartana tőle, hogy ezen rendelése, a melly Országos Tanéttás módjával ellenkezik, meg fog gátoltatni, azért jó előre emlékezteti a Tanátsot, hogy a nem vélt esetre maga meg határo­zását és rendelését jó korán meg tegye. Illő köszönettel vévén a Tanáts a tisztelt Director urnák a köz-jóra törekedő buzgóságát, melynél fogva, hogy az Ifjúságot elkezdett módja szerént oktassa, illendően kéretik, azon esetre pedig, ha a főigazgatói hivatal által szives Törekedése akadályoztatna, a Tanáts közben vetni fogja, hogy addig is, mig a harmadik nemzeti Raj bé hozattatik, a Tisztelendő Kegyes Attyák azt tellyesétsék, melly fáradságukat ingyen nem kívánván, egy nemzeti Tanéttónak Esztendőre járandó 200 vforint fizetése jutalom gyanánt adattatni rendeltetik."*) Paintner főigazgató e jegyzőkönyvi kivonat felterjesztésére márcz. 20-án azt felelte: „a tanítási terv értelmében megengednem nem lehet; de az ügy előmozdítása érdekében hallgatagon bele egyezem." Mely nyilatkozatra a következő 1813. iskolai évben Vu­kovics Mihály világi férfiú alkalmaztatott az első nyelvtani osztály tanítására, mi által a nagy-gymnasium teljes hatosztályúvá lett. Vukovics azonban 1814-ik év nov. hónapban mellbajban elhalálozván, nehogy az apró nemzedék minden rendszeres tanítás nélkül maradjon Egriéder János, nyugalmazott piarista, minden díj nélkül vállalkozott oktatni az uj tanító megérkezéseig az első osztály növendékeit; még pedig agg korára való tekintetből, nehogy a távolabb fekvő elemi iskolák épületébe kelljen járnia, a házfőnök, C s a b y, egy udvari cseléd-szobát rendezett be iskolának, hol azután az egész első félévét kihúzta, mig márcz. végén a Komáromból megérkezett Gunits Mihály tanítónak átadta a növendékek további vezetését. *) Ex Arcli gymu. Kanis. 1812. Nagy-Kaniesai katli. főgymnasium. 3

Next

/
Thumbnails
Contents