Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1879

— 34 — Az 1814—181G. év emlékezetessé vált a rendkívül mostoha időjárás miatt, melynek következtében az élelmi szerek ára hallat­lan magasságra emelkedett 1) ugy, hogy a szegényebb nép közöl sokan a Dráva és a Mura mentén a szó szoros értelmében éhen haltak. 2) Szomorú napok voltak ezek társházunk tagjaira is, s daczára annak, hogy ezen évben hat convictora volt a háznak, közöttük Deák Ferencz, hazánk későbben ezen gondviselésszerű férfia, élelmi szerek dolgában Batthyányi Fülöp herczeg és az Inkey család gyámolítását kellett igénybe venniök. ISI 6. május havában útba ejté Kanizsát Bolla Márton, kegyes-tanítórendi főnök, ki Verhovatz püspök által a zágrábi és a varasdi alapítványok ügyében Zágrábba hivatott; rövid itt tartózkodása alatt tapasztalván a háznak nyomorúságát és az iskolai épület elhagyatottságát. Pestre térte után azonnal ezer forintot küldött a ház legszükségesebb javí­tására. Ez összeg azonban csak csepp vala a tengerben. Házunk és intézetünk némi emelkedése 1818. évvel kezdődik. Ekkor vette u. i. át a társház és a gymnasium vezetését a körültekintő, jellemes és fáradhatlan férfiú, Podolay Menyhért, ki két évtizeden keresz* tül ernyedetlen buzgósággal működött társházunk és intézetünk javá­nak előmozdításában. Igazgatóságának két első évében különösen az anyagi dolgok rendbe hozására fordítá minden erejét. Nagy áldozattal s nem csekély költséggel a társházat a legszükségesebbekkel felsze­relte, a tantermeket régen nélkülözött vakolattal és fehérítéssel ellátta s a ház könyvtárát, melynek szellem-kincseit a gondatlanság összehányva tönkre menésre kárhoztatta, a szükséges könyvtartókkal felszerelvén, rendbe hozta s a nélkülözhetlen névjegyzékkel (catalogus) ellátta, vala­mint a társház udvarát és kertjét Koszt ka tanár gondoskodása folytán eper- és gyümölcsfákkal beültette; szóval figyelmét a legpa­rányibb dolgokra is kiterjesztvén, a társházat szegénysége daczára is gondos gazdálkodása által elhagyatott, visszataszító állapotából kivetkőztetni igyekezett. Ugyancsak ő alatta találjuk a gymnasium szerény taneszközeit is leltározva. E leltár a Helytartó-tanács kívá­natára készült 1818. apr. 17-én. Szerinte a gymnasium eszközök szerzésére sehonnan segélyt nem kap, s tulajdonképeni birtokát a hires Orbis pictus (Hist. nat. Barthuchiana) 50. füzete képezi, melyhez a dicső emlékű Mária Teréziától a társháznak adományo­zott 100 vfrtból föld- és éggömb szereztetett, de ez utóbbi már a jelentés idejében is megrongáltnak mondatik. Podolay igazgató ') A tiszta búzának pozsonyi mérője (2 véka) 40 vfrt., a rozsé 35 vfrt., a zabé G vfrt, az árpáé 12 vfrt., a kukoriczáé 20 vfrt. s egy akó közönséges bor 55—100 vfrt. volt. Ilist. Dom. Iíanis. pag. 77 és 79. 2) Homines pluribus in locis ad depellendam famem panem conficiebant ex contritis corticibus arborum, paleis foeni, quibus modium farinae admiscueruut. Homines multi maximé in Croaticis partibus fame periveruut Hist. Dom. Kanis. pag. 77 és 80.

Next

/
Thumbnails
Contents