Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1876

— 20 — tisztaság, idősebbek iránti figyelem, — melyek külsőségük mellett a belső műveltségre sem maradnak hatás nélkül, jóllehet a bensőnek fegyelmezése csak utóbb következik, hová a szerénység, mértékletesség, munkásság, jótékonyság, részvét, türelem s egyéb erények megszokásai tartoznak. De a szoktatásnak nemcsak a kedély és akarat fegyelmezésénél van szerepe, hanem igénybe veendő a tanításnál is; mert ez nem csupán ismeretközlésben áll, hanem abban is, hogy a növendéket bizonyos szellemi kézség- és ügyességre vezesse, mi szintén legfőkép a megszokástól függ. A tanításnak csak úgy lesz valódi sikere, ha a tanuló megszokja a figyelmet, szorgalmat és gondolkodást. A beszédbeli ügyesség sem egyéb, mint a megszokás eredménye. Látni ezekből, mily fontos szerep jut a szoktatásnak a fegyelmezésnél az összes tehetségekre vonatkazólag, mennyi vigyázó körültekintésre, mennyi emberismeretre van szüksége a nevelőnek, hogy a szokás uralmát a rá bizott növendékek egész életére áldásossá tegye, szeme előtt tartván azt, hogy a szokás az embernek második természetévé válik. Az a nevelő, ki ismeri a gyermek természetét, nem fogja ugyanazon dolgot ma megengedni, holnap megtiltani, ma elengedni azt, mit tegnap szigorúan megparancsolt; óvakodni fog attól, hogy magának ellenmondjon; parancsait és tilalmait nem szeszélyből, hanem komoly megfontolás után és következetesen fogja kiosztani; követeléseinek teljesítését nem engedi a gyermek által elnapoltatni: mert jól tudja, hogy csak azt szokja meg a gyermek, mit állandóan, egyöntetűen s következetesen tesz. A legfőbb, mire a kis korú növendéket szoktatni kell, az engedelmesség. Ez abban áll, hogy saját akaratát, mely kezdetben csak érzékiség és ösztön, a nevelő eszes akarata alá készséggel rendelni tanulja; ily megszokás által jut lassanként a szellem uralkodásának elismerésére az érzékiség fölött. Az engedelmesség megszokása a növendék akaratát nem semmisíti meg, sőt inkább valódi szabadságra segíti; mert az akarat sabadságát azon hatalma teszi, melynél fogva képessé lesz az érzékiség bilincseiből kibontakozni s az ész szavát követni. Szükséges tehát, hogy a még fejletlen s merő érzékiségből álló gyermek saját érzéki é n-jét mintegy megtagadja s nevelője eszes é n-jének alárendelje; mert ez már az ész uralkodása az érzékiség fölött. Az akarati szabadságra való tekintet azt kívánja ugyan, hogy az ember belátásból és szabadon határozza el magát az engedelmességre ; de hol ezen belátás hiányzik s az akarati szabadság szunyád, ott az engedelmességet ezekre akarni alapítani: lélektani botlás volna. Kezdetben tehát közvetlen parancs által kell a gyermeket föltétlen engedelmességre kényszeríteni, s az okoskodást a parancsolónak tekintélye által kell helyettesíteni. Ez nem is oly nehéz, miután az engedelmesség a gyermeknek veleszületett természete.