Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1876

— 14 — a biztos út után kérdezősködőt akár tudatlanság- akár könnyelműség- vagy rosz akaratból tévútra vezette, vétket követ el az emberiség ellen. Minden embernek egyéni természetéhez van kötve egyéni hivatása; ha ezt meg nem találta, egész életére boldogtalanná s mind magának, mind másoknak terhére leszen; de a feleló'sség terhe azokra hárul, kik hivatva valának a gyöngét és tájékozatlant saját természetének és hivatásának világos fölismerésére juttatni, s a helyett önmagával hozták ellenkezésbe. A nevelés teréről sok bajt s eredménytelenséget el lehetne hárítani, ha minden nevelő szem előtt tartaná, mit Lubrich Á. oly találóan mond : „Az egyediség tiltja, hogy a természet különböző alakjait egy mintába öntsiik, minden gyermeket egy kaptára verjünk. Az alakok különbözhetnek egymástól, csak a legfőbb, az emberi, valósuljon bennök ; az útak többfelé ágazhatnak, de a czél csak egy." (Neveléstudomány, 1. k. 247 1.) De épen az egyéniséghez való helyes alkalmazkodás az, mi a nevelésben legnehezebb; még pedig természetesen annál nehezebb, minél nagyobb az egy nevelőnek vezetésére bizott növendékek száma. Innen ered a viszás nevelés leg-több s legbővebb forrása, mert míg egyik nevelő az egyéniségi sajátságokat teljesen kifeledve a számításból, csak az átalános emberit tartja szemmel; a másik az ellenkező túlságba esik s egész a szolgaságig alkalmazza magát minden egyes növendékének egyéniségéhez, feledve azt, hogy a legkülönbözőbb természetek is az egy ugyanazon emberiben találják közös ősalapjukat, s a legkülönbözőbb hivatásoknak is egy ugyanazon végczélban kell összeolvadniok. —• A túlzó humanismus ép oly kárhoztatandó, mint a végletekig vitt realismus; amaz eszményi embereket akar nevelni s nevel olyanokat, kik végre is nem tudják magukat az életbe s a világba beletalálni; emez előtt csak a gyakorlati élet embere bir értékkel, s nevel polgárt, nevel szaktudóst, művészt, iparost stb., csak olyan embert nem, ki egyéni hivatása mellett az egész emberiség magasabb czélját is magáénak ismerné. Arra, hogy a nevelő az átalános emberi mellett az egyéni sajátságokat is kellőleg méltányolhassa, hogy növendékeit igazán emberileg s igazán természetszerűleg nevelje, hogy az anthropologiából merített nevelési eszközöket mindenkor kellő helyen és megfelelő mérvben alkalmazza, nem elég az anthropologiának, mint rendszeres tudománynak, ismerete: hanem ezenkívül okvetlenül szükséges az egyes növendékek különleges természetének, tehetségeik fejlődési fokának s irányának, azok egymáshoz való arányának, a netaláni elferdültségek- és kinövéseknek, szóval az egyéniségeknek — mint ilyeneknek — figyelmes és gondos észlelése közvetlen tapasztalás által. „A psychologia segítségével átalánosságban kimutatható, mely eszközök vezetnek a (nevelési) czélhoz; a lelki élet psychologiai törvényszerűségéből levezethetők az eszközök, melyek a czélnak légin-