Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1876

épen együttességük teszi ki az ember fogalmát. A kis gyermek is ember, következőleg egy sincs az ember lényegéhez tartozó tehetségek közül, mely benne teljesen hiányoznék. Ámde másrészt minden élő szervezetnek természetében van az időszerű fejlődés; így az ember összes szervezetében is. S csakugyan ama tehetségeket nem tökéletes kifejlődöttségükben hozza magával az ember a világra, vagyis nem lesz egyszerre azzá, a mivé lehet és lennie kell; hanem tehetségei az élet kezdetén csak fejlődésre képes csirák, s inkább tehetékek mint valódi munkás tehetségek. Mint ilyenek, vele születnek az emberrel, magukban birván a továbbfejlődés lehetőségét. Valamint bármely szervezetnek, úgy az embernek is, hogy fejlődése folyamatba tétessék, külkatásra van szüksége. Azonban itt a külhatásnak csak annyiban van értelme, amennyiben az ember természetében rejlő erőket, melyek nélküle szunyadnának, önműködésre sarkalja ; ezt pedig csak úgy eszközölheti, ha azok eredeti követelményeivel megegyezik, vagyis liozzájok alkalmazott; mert ítz ember tulajdonképen nem kivülről fejlesztetik, hanem önmagából, saját erőinek belülről kifelé irányzott működése által fejlődik. Az emberi természetben rejlő erők működését megindító s helyes irányban vezérlő külső hatás : a n ev e 1 é s ; melynek hogy e természethez alkalmazottnak kell lenni, már az eddigiekből kitűnik. Ha már az összetes emberi természet kezdettől végig egy összliangzó egészet képez, ebből következik, hogy a fejlődés csak úgy természetszerű, ha azon összhangzás a fejlődés egyik stádiumában sincs megzavarva, azaz ha mind a testi mind a szellemi erők egyaránt, bizonyos egymáshoz-mértségben bontakoznak és szilárdulnak. Ugyanezen összhangzás követelménye szerént azon erők mennek elől a fejlődésben, melyek a többieknek már bizonyos — és pedig mindenkor emezek fejlettségi fokához mért — támpontokul szolgálnak. így, miután a mindenség fejlődésének örök törvénye szerént az anyagi erők szolgálnak alapul az érzéki, mindezek pedig a szellemi erők fejlődésére; e törvény alól az ember, mint a mindenség fejlődésének egy mozzanata, szintén nem képezhet kivételt. Az ő összes természetében is a testiség az, mely legelőször ad magáról életjelt a szerves erők élénk működései által, mint a szellemnek hordnoka és eszköze. A tengő életi működések ezen élénk és hathatós nyilvánulása közben fejlődik az idegrendszer s vele az érzés és mozgás összes szervei; majd a különböző irányú érzékszervek, melyek kezdetben csupán szenvedőleges fogékonysággal birnak, úgy hogy az általuk eszközlött felfogások e ponton még nem egyebek, mint puszta érzések. Az érzetek csupán külső érzéki benyomásokból keletkeznek, s az általuk keltett ösztönök és vágyak a testiség kielégítésére szorítkoznak. Szóval ez az életfejlődés igazi érzéki foka; mely azonban , a nélkül hogy, mint