Nagykálló és Vidéke, 1919 (21. évfolyam, 1-46. szám)
1919-04-27 / 17-18. szám
2 Nagykállé és Vidéke május 4. és felülhaladtam gazdagsággal azokat, kik előttem voltak Jeruzsálemben, és semmit sem tagadtam meg szemeimtől, amit kívántak és nem tiltottam meg szivemnek, hogy ne éljen minden gyönyörűséggel, — és láték mindenben hiúságot és lélekgyötrelmet.“ (Préd. 2) Nincs a világon semmi, ami ki tudná elégíteni lelkünket, csak Isten. Azért mondja szent Ágoston: »A magad számára alkottál bennünket. Istenem és nyugtalan a szivünk, míg benned nyugalmat nem talál« (Confess, c. 1). — Az ember lelke tehát a végtelen után vágyik. A végtelen Isten után. 3 meg is kell találnunk Öt: az örök Valóságot, a személyes élő Istent. Hodegus. jfíaiyó fotográfiák. Lovat árult a Matyó. Erősen alkudott rá a kupec. Keményen csapkodott rá az Ignácz tenyerébe. Delet harangoznak. A matyó lekapja kalapját és a vásári zaj közepeit is teljes buz- gósággal végzi az »Ur Angyalá«-tTürelmetlen a kupec, rá is szól Ignácra ; .»No ne imádkozgasson most ! Adja, nem adja ?« Keresztet vet Ignác és szól a lovához : »Gyere Gidra, nem volt neked soha istentelen gazdád, és hiszem az Istent, hogy nem is lesz soha. or Harmincz korinával olcsóbban adta oda másnak. Rám zörgették éjjel az ablakot: „Tessék hamar beteghez jönni.“ Mondja, Uram, mondja, mert igen érdekel! — Na akkor elmondom, csak figyeljen rám ! Igaz, hogy nagyon egyszerű, — de annál érdekesebb. Hát igy történt. Apám végtelen szegény ember volt, alig volt a betevő falatja is. 12 éves lehettem, mikor beteggé esett. Nem sokat szenvedett szegény, mert már 3 nap múlva meghalt. Képzelheti helyzetemet, szegény árva gyermekét. De mi történt ? Az asztalfiókban találtam egy levélkét, amelyre e pár sor volt felírva csupán. Édes gyermekem ! A pénz, — amelyet itt találsz, egyedüli örökséged. A 100 forint között, azonban van egy forint, melyhez életed a legszorosabban van hozzáfűzve. És tudd meg, hogy abban a pillanatban, amidőn kiadod, elkészülhetsz a halálodra. Csókol hű atyád. — Képzelheti uram végtelen megdöbbenésemet és szorult helyzetemet. Előttem van 100 forint s melyiket Néhány perc múlva már kint voltam. S amint a templom sarkánál haladok, látok valakit a templom főajtajánál térdelni. Erősen rászólok : ki az mit akar ? Felém jön egy öreg, matyó asszony és suttogva kérlel : »Lelkem tisztelendő ur, ne tessék haragudni, de már egy párszor elmulasztottam a szentmisét, nagyon lusta voltam, hát most azzal büntetem magamat, hogy annyi éjjel, ahányszor a misét elmulasztottam, itt végzem el a szent olvasót. Az Isten áldja meg, ne tessen szólni senkinek !« Tavaszi munka idején egy alkalommal kisétáltam a határba. Messziről látom, hogy két iga áll a barázda végében. Mellette térdel két ember és két gyermek. (Jdaköszönök : »Diesértes- sék a Jézus Krisztus ! Isten áldja az emberét is, meg a munkáját is !<r — Mindörökké — Amen.« — A Jézus szentségős Szive olvasóját végezték. — Már kedves tisztelendő ur, ne tessék ezen botránkozni. De mink ezt igy szoktuk, utthon meg az asszonyok végzik. Egy beteg tanítványomat akartam meglátogatni. Amint házuk felé ballagok, egy kis ház előtt «lmenve hallom, hogy ugyancsak pattog botit valami. Bementem nyitnám az ajtót. B« van zárva. — Az ablakra kerülik. Benézek és látom, hegy Margit ángyó pogányul veri magát az ember borotvafenő szíjával. Beszólok : mi lelte ángyó ? Felrezzen. »Jaj sommi lelkem. Tessék már bejönni.e válasszam ? Ugye nem könnyű dolog. — így tehát elhatároztam, hogy a pénzhez nem nyúlok s kétszeres erővel fogok dolgozni ! S elhatározásom legott tett követte. — így lettem a vidék leggazdagabb embere ! De egyszer mi történt ? ! Eszembe jutottak a forintok ! Rögtön keresni kezdem, de hiába ! A pénz eltűnt. Önkétlen is megkérdeztem feleségemtől nem tud e róla ! De igen I Válaszolt feleségem ! A múltkor vettem rajta térítőkét ! Mikor ? ! ! Szóltam halálraijedt félelemmel. A múltkor, vagy 8 hónapja, felelt a feleségem hideg daccal! — 8 hónapja, szent Isten és még mindig élek ! ? ! — De rögtön öntudatra ébredtem ! Az ut jutott eszembe, hogy apám halálakor ehez a módhoz folyamodott, hogy embert csináljon belőlem ! S igy sikerült is neki. Most már ugye elhiszi, hogy egész vagyonomat apám jóságos furfangjának köszönhetem ! Gazdám élettörténetének megísme rése azt az elhatározást érlelte meg bennem, hogy én is úgy tegyek köny- nyelmü fiammal szemben, Beköszönök. De nem is várja, hogy kérdezem. Ö magától mondja : »Kedves lelkiatyám, nem tudom, nem akar ez a gonosz test ébren lenni, vagy nem tud-e, egy párszor már elaludtam az Isten házában. Hát úgy gondoltam : talán ezzel megbékítem az én drága, jó Jézusomat«. Jelen voltam egy bírósági tárgyaláson. A Matyó tanúnak esküt kellett tenni vallomására. Mondja a járásbiró : „Most pedig esküdni fog. Tegye szivére a kezét és mondja utánam.“ A matyó tekintget erre-arra. A biró rámordul : »Mit tekintget ? Mondja utánam !<r — Alássan kérem, ha esküt kell tennem, hát hol a kereszt ? mondja a matyó. A biró mérgesen szól: »Nincs itt szükség semmi komédiára, keresztre. Mondja utánam !« — De hiszen kérem, tekintetes királyi törvény, cigánybeszéd az eskü kereszt nélkül. Katholikus ember vagyok én, kérem alásan, nem úri hitü pogány.“ Keresztet kellett behozni. Csak úgy esküdött a matyó. Tanteremben. Őst professzor hosszan, Bölcsen magyarázza, Mi a szerelemnek Filozófiája. Mély, feszült figyelem Ül ki minden arezon, Csak egy padban hátul, Szomszédjára bámul Szép diákkisasszony. Fess jogászgyereknek Megpezsdül a vére, Vágyakozva néz a Szomszéd szép szemébe, Összeér a kezök, Egymáshoz hajolnak, — Oktatást e tárgyról Adhatnának ők az Öreg professzornak. jh. Lemendott szerkesztő. Szabó Antal, ki lapunkat 20 évi fennálása óta úgy amint a körülmények hozták magukkal, hol mint lapszerkesztő, hol mint munkatárs szolgálta a legnagyobb odaadással, sok elfoglaltsága miatt lapunk szerkesztéséről lemondott. — Közügy iránti szeretetből eredő, — szívességből teljesített munkásságáért itt köseönetet mondunk.
