Nagykálló és Vidéke, 1919 (21. évfolyam, 1-46. szám)
1919-02-02 / 5. szám
XXL évfolyam. Nagy kalló, 1919. február 2. 5. 8Zá«H. HETILA P Előfizetési arak: Egész évre 10 korom, félém-e 5 korona, negyed évre 2 50 kor. Egyes szám ára 20 fillér. .viadólaptulajdonos : SARKAD? JÓZSEF. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Sarkady József könyvnyomdája is papirkereskedése NagykMó. )Ciáh! Irta.: Dr. Supka Géza. 19IS. október 17 : Magyarország végzetének napja : Weiter le az újságírók előtt már napokkal elebb bejelentette, hogy a játszmát feladjuk, de ae ujságrókban volt annyi mélységes előrelátás, hogy a közönség elől eltitkolják ezt a vallomást, amely borzalmas pánikot teremthetett, uktóber 17. óta sorssal terhes napok és hónapok rohanta«: el felettünk ; de még ma is -— mintha tegnap történt volna — éles tisztasággal látom, amint a parlament jobboldali első padsorában szálasra e-rjeiaeaik a pus tuias rémségének szelleme : Tisza István. Rendes szokj a szerint htjára 'notevédett uj- jiZ-ci: ;<jlcs»Ua össze a kezét, álltában hátra cam&szKöOöU üieae támlájához, s a szava agy ©siíüovt végig a termen, min n halaiba rang todgasi. Ö vitte vág v r íciolo.»egut ; -a a szavaiban rejlő o.ivád anyát <i kórette üiő pa- gódli á jtítrak nem b-nJc -■ — apránként ej "omf»rdaitak menői. A szürke féino n.yban a haUunadar szárnya csahögott a magyar- p itta ment padsorai foieii — az antik /u. ti toszok a lei - kuámeroi verUesesét á^.azoúr.k a vas- csórd iaialmadárr d — » ezek a kis lelkű, alacsony g-: »doKozasi, önző emberkék nem bírtak idegerővel : naeg- görnyedve, láleuj hegyen szökdöstek el vezérük melléi, aki a végzetet hívta ki erre a szegény országra. Szinte remületesen fantasztikus volt ebben az órában a parlament világítása. A jobboldal felelt ólmos súlyú sötétség terpeszkedett, amiből csak Tisza István jellegzetes szemüveg-lencséi villogtak elé, meg az egymásba kuiasolt két keze : mintha ravatalt látóit volna az ember. Aztán egy feny- ayalab a végtelen magasságú gótikus ablai-'OR át odaesett epen a szemközti ©idaira : a kontraszt törvényénél fogva esak annál sötétebb maradt a jobboldal. iS ebből az ijedt sötétségből hörgőitek elő egyszerre azok a szavak, amelyek — ki tudja — Magyarország sorsát egy újabb ezredévre előírták : »Károlyi Mihály grófnak igaza volt. elvesztettük a háborúi! Be kell férfiasán ismernem, Karolyi Mihály- imk igaza volt /« . . . Aki csak kévéssé is ©rt a históriához es a tömegek léiekiaaához, keli, hogy abban a percben vérfagyasztó borzongás futott legyen rajta végig. Hiszen mi tudjuk, a cenzúra kosara szamára ezerszer meg | is irtuk, hogy a Tirpuz-féle tengeralatti-járó .vaiand óta ezt a háborút -elveszi" ! tetiön, de na a cinikus Tisza István ! mondja ki ezt a szét iiyen leplezstle- ’ nül, aki annak idején —* emaervér hullásékor — képes volt kijelenteni hogy : „Magyarországon minden esed* esak három napig tart®, ; ha Tiszt István most ezt a szót kidobta, akkor ez az ország nem csak a háborút, veszítette el ; akkor ez az ország dőhőd- ten felhördül ; s akkor azok a miliők, akiket évekig ott kínoztak a Doberdé poklaiban, most egy borzalmas tetem- rehivásra fordulnak majd vissza. Embereket, családapákat négy esztendőn át ott rohasztottak a lövéazárkok mélyén ; fehérhaju embereket, családapákat úgy betoztak, mint a néger rabszolgákat ; eíró gyermekek apját kikötötték a lövészárkok elé az ellenséges golyók kényekedvére. $' mindezt fogcsikorgatva eltirték azok a millió mártírok, ha volt miért ! Most mindennek a borzalomnak az atyja, a belgrádi demars szerzője, a német császár emberhussBállitója, Tisza István maga jelentette ki, hogy : minden szenvedéstek, véretek minden hullása, idegeitek őrjöngő zakatolása, asszonyaitok hervadt melle, gyermekeitek: kenyérért síró panasza, minden- minden hiába való veit l Kégyésfélé- ves verfarsaag után jutalmul egy szé : hiába ! Egy Keiig dermesztő várakozás,' amíg az újságok Pestről a frontokra érkeznek. Tudtuk, most ki keU a viharnak törnie, s egy hétig a viharelőtí á r c a. tt föX A lmjsszu. (Folyt, vége) Masnap Vasárnapra virradlak. Dél- vitán mind kettőjüknek kijött a szerető öreg édesanyja, s hozza a jövőhétre való eledelt: úgy mint a száraz rántást, kemény tésztát, leeskét, a juhhúst és a sziverősitőtt. Halljátok e fiuk, szóit a Bálint anyja egyedül, már csak ti ketten vagytok a legénysoron. Cimboráitok már mind megházasodtak, ideje volna »ezt« mar nektek is megtenni! Szent Mihály napján mindketten megtarthatnátok a kezfogóí; csapnánk legalább egy kis murit ; hire vén hét falura ! Nem utolsó beszéd — szólt Báli^ — § Gábor is bólintott fejével. A : két öreg édesanya persze mindjárt i helyrevalo menyasszonyt is ajánlott, de Gabor sokkal helyesebbnek vette, ha a dolgot rájuk bízzak. Esténkint, majd be-benézünk a faluba, — folytatta Gábor, — s majd meglátjuk, melyikünknek kin akad meg a szeme ! ? . . . Bálintnak már régóta vonzódott a szive Kotaj falujában Gereb- lyés Rozihoz. Gábor is gyakran be-be- ' nézett a faluba s úgy találta, hogy Rozi a legderekabb cseiéd a hajadonok között. Meg is mondta Bálintnak szive szándékát, hogy ő csak Rozit találja magához valónak, tehát »őt« is veszi el; de Bálint nem szólt ra semmit, csak egy jó bosszút szippantott kurta- száru pipájából. Gábor eleinte nem gyanított semmit; csak később vette észre, hogy Balint se a régi már. Ezért hát »ő(t is hidegebb lett regi cimborájához. Rozi másnap este már tudta Gábor szivehajlamát, Válaszul csak anynyit mondott kedvesének: »Minden rendben van !«• s ebből Gábor mindent megértett. A kővetkező este Vasárnap virradóra Bálint elhúzódott az öreg Gereblyés faluvógi háza felé ! Óvatosan vart ... . leselkedett; de nem soká kellett várnia, mert csakhamar Rozit meg Gábort ismerte fel a nagy hárs alatt, csillagos éjjelen, a kert rózsái között. Valami beienyilallott szomorú szivébe. Nem szólt semmit, csak sarka fordult, visszament a nyiresi pusztára s belefujt bánatos hangú tűinké* jába. A gyönyörű holdvilágos éjjelen bus tilinkojának hangjai eljutottak az öreg Gereblyés kis kertjéig, — egész a Rozi füléig. A nótából megértette Rozi, kinek az epedó' szive sir benne! A nóta ez volt: Zöld erdőben kakukk madár busán szól . . . Elbúcsúzik a nefelejts bokortól !
