Nagykálló és Vidéke, 1913 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1913-03-16 / 11. szám
Nagykálló és Vidéke márczius 16. i Ékszerek, órák, arany és ezüst neműek, alkalmi ajándéktárgyak nagy választékban,legolcsóbban Sándor R©ZSŐ elsőrangú skszsrssznél NYÍREGYHÁZA, YárosMz-a. 3. sz. Telefon sz. 252. Óra-és ékszer javítások, vésések. Telefon sz.252. ilyen formában nincs is reá szükség ! Azután Nyírbátor is ezerféle teher alatt roskadozik, amelyeknek se^szeri, se száma ! De ha mégis ! Vaj*É;gy gazdasági, földmives iskolája ! Ij^Kián helyén volna ezt fejleszteni, iK^^fyen legyen minél több a par excellenc földmi velésre utalt Szabolcsvármegyében!... így lenne aztán Nyíregyházán, Nagy- kállón főgimnázium, Kisvárdán polgári és kereskedelmi, Nyírbátorban gazdasági, földmives iskola és ezekkel Szabolcsvármegyében kulturális téren, legalább egyidőre, minden igény ki is lenne elégítve ! Y ... . ■Általán' s és „helyi jótél onyság“. Régen olva unk e szerény helyi lapban olyan tr.pra esett, őszintén és igazán megokol'! és valóban a helyi szükségletek kié ‘giíéséről szóló cikket, mint a legközelebbi (10-ik) számban »A mi jótékonyságúnh << cím alatt. Elgondolkozik az ember: váj jon ki írhatta, hogy olyan egyenesen és bátran mer a helyi viszonyokról Írni?! . . . . Mert amúgy szűr alatt hallhat az ember, hallott is, hall is, akár mindennap is ilyen irányú s értelmű felszólalásokat vagy elszólásokat, de azokat nem szokták leírni ! . . , S ő leírja ! . . . Ugyan honnan vetődhetett ide egy amolyan kűltúr-ember, olyan emberiesen gondolkodó fő, a ki a helybeli szegényekre-, azok eledelére-, eltartása- és ruházatára is gondolni mer és gondolni akar ? A ki a szegény betegek gyógyszeréről, általában gyógyításáról, ápolásáról gondoskodni kíván ? ! Sőt-sőt helyi kórházról is ábrándozik, a hova a szegény, éhező, didergő és beteg ember bekopogtathasson ?! Ezen cél elérése végett valami társadalmi egyesület létesítéséről, gyűjtésről, kéregetésről és mulatságok rendezéséről is ábrándozik ? !. No ez már igazán ábrándozó ember, valami alvajáró lélek lehet ! ■ Hiszen tisztelt ismeretlen jó ur ! Ez az egész csak amolyan nagyon is egyszerű, közönséges jótékonyság, amolyan krisztusi, keresztyéni cselekedet lenne ! Hát nem veszi gondolóra, hogy ezt nem tudná, nem hallaná meg a világ ? 1 Hiszen, erről nem vennének tudomást odaj'min, a magasabb helyeiken, a honnan származik a hírnév, a dicsőség, a kitüntetés és egyebek ! .. . Hát mit gondol' a jámbor, jó lelkű cikkező, ki fog ina nemcsak itt nálunk, de akárhol is ilyen egyletet alakítani ? Ki fog ma nagy csendességben a szegény éhezők- és didergőkről gondoskodni s azoknak helyi kórházat létesíteni? ! . . . Nos!? ... Te pedig te keserű, te fájdalmas szív hallgass ! . . . Hallgass! . . . l|e nem ismered a világ folyását ! ................Te egy megátalkodott ósdi, nem a mai világba való ember- szív vagy............; Te nem mo dern ember vagy ! .... Te nem tudsz semmihez ! . . . . Te kulturember sem vagy !............ Jó — gondoltam magamban — hát hallgatok ; elhallgatok. De engedtessék meg még felemlíteni, hogy hiszen van nekünk, egy helyi, jótékonycélu, egy igazi nagy kaliberű egyesületünk, egy nagy jelentőségű helyi intézményünk ! Egy valódi helyi alkotás ! hazai produktum — az „Interiifitus !“ — Már a polgárság, a nép is jól ismeri; mert tudja és érzi. hogy ez a mi húsúnkból, a mi vérünkből, a mi csontunkból való, a mi verejtékes munkánknak bizony a drága gyümölcse ! És hall erről valaha, valahol, valaki, valamit ? ! . . . ha csak ebből az újságból nem olvas olykor gyűlései- s áldozatairól ?!.... Már pedig azt csak mindenki elismeii, hogy szellemileg —anyagilag,— köz- gazdasági és kulturális, — helyi — és általános szempontból tekintve nekünk, Nagykállónak ennél az internátusnál nagyobb jelentőségű intézményünk alig lehet ?!.... És ez se bált, — se kabarét, se egy szinielőadást, se egy felolvasást egész télen nem rendezett..,. Nem rendezett !...,. Isten tudja miért nem rendezett ! ? . . . Talán a veze* t;k, az intézők hibája !. . . Talán ?! Ámbár hallottunk felőle, hogy a vezetők, közül egyik-másik mondogatta, beszélgette áz idén is, itt is, amott is ; puha* T A R C Z A. GYERMEKEK. A »Nagvkállo és Vidéke« eredeti tárczája. Irta : S. B. (Folytatás.) A lárty talán már nem is hallotta, mit beszél az öccse. Fásult merevséggel nézett ki az ablakon. A tekintete elkalandozott a nagy semmiségbe. Háztetők, kémények látszottak csak s valami ideges, zavaros zsivaj zúgott fel az utcákról. Alattuk forrt, nyugtalankodott az élet, kavargón, mozgott minden, csak az ablakon belátszó kis darabja az ég palástjának volt tiszta, nyugodt, mozdulatlan. A napsugár egy darabig még ott játszadozott az ablak párkányon, azután eltűnt az is, mintha magelégelte volna a bánatot, nyomorúságot, amit látott. Egy légy zümmögött, fájdalmasan egy sarokban, ahol a pobhalóba tévedt, azután kiszakitva magát a vergődésből. halk dongással repült át a szobán pihenőt keresni, Csend volt. A fiúcska fáradtan hunyta le a szemét. Magda meg valami fásult méla álmodozásba esett. Valahol mély búgással reszkettette meg a levegőt egy gyárkémény, azután vékonyabbal egy másik S a többi. Nemsokára a nagy bérház is hangosabb lett, ahol Magdáék lalúak. Jöttek haza a munkások. Nehéz, dübörgő lép ekkel haladtak el az ajtó előtt. Vitatkoztak hangosan vagy nevettek évelődve egymással, jókedvűen a nehéz munka után. Azután csend lett ismét, amelyet csak néha szakított meg egy-egy ajtócsapás vagy rekedt szitkozódás. Lassan homály borult a kis szobára. A beteg gyermek összeesve ült a széken. Feje lehanyatlott a mellére s meg- megakadő nehéz lélegzetet vett. Aludt. Magda még mindig úgy ült ott álmodozva, amikor kint az ajtó előtt elkezdett sírni, nyöszörögni elfojtott, fsl-felcsukló zokogással fájdalmasan valaki. Erre a hangra összerezzent önkéntelenűl. Felébredt az öccse is, s ijedt, félénk szemeket vetett a nénjére. — Magda . . , valaki sír . . . M’gda felállt . . . kinyitotta az ajtót. Ott kuporgott egy gyermek az ajtó előtt. Sovány, szenvedő arcára ömlött a köny. Tépett ruhájának rongyai alig fedték vézna, elkényszeredett testét. Netto volt több öt éves. bár az arca öreges, ráncos volt a sok szenvedéstől. ' — Miért sírsz ? Ki bántott kis fiú ? kérdezte Magda. A gyermek újra heves zokogásra fakad. Alig tudta elpanaszolr.i, hogy megverte, elkergette az apja, mert eltörte az üveget, Pálinkáért küldték , . . Elejtette . . . eltörte, most itt sírt szegényke éhesen, nem merve haza menni. Magda megsajnálta. Behívta a fiúcskát. Ott állott egy csomó orvosságos üveg a sarokban. — No, válassz egyet-. , szólt a gyerekhez és ne sírj. Az félénken, bámulva közeledett az üvegek felé. Csakhamar ráakadt egyre, amelyik épen olyan volt. mint amelyet eltört. Örömmel sietett haza a kinccsel s egy pár perc múlva már hallani lehetett, amint ujjongott kint a sötét folyosón. Egyedül voltak újra. A beteg gyermek kezdte a beszédet. Te Magda . . . Megverte az apja, mert eltörte az üveget. Milyen kicsi még és hogy sírt szegény. Rossz ember lehet az apja ugy-e ? (Vége köv.)
